Az este úgy kezdődött, hogy haverral ledumáltuk, hogysmint fogunk bemelegíteni. Gondoltuk, indítsunk egy kis nosztalgiával, Szigeten volt az egyik (ha nem a legjobb) esténk a vasárnapi. Akkor egy jó Razorlight koncert után nem találtunk semmi jó programot, így a „mit csináljunk?” kérdésre a legegyértelműbb válasz az volt: „igyunk valamit…” Namármost ez annyira jól sikerült, hogy amikor …
Kategória: Beszámoló
Nagyon vártam, és nem csalódtam. Tegnap este egy kiváló koncerten vettünk részt a Take5-ban. Take5. Letisztult barna faasztalok és székek a koncerttéren. A falon képek a nagyokról, lágy lila világításban az egyik oldalon, búrával szűrt lámpa alatt a másikon. A koncerttéren kívül boxok és sarkok. Az egyik zugban tetszetős lila bőrbútor, mert merész, de passzol. …
A korábbiakból okulva csak fél tíz után érkeztem a helyszínre, de még így is elsiettem egy kicsit, mivel az előzenekarként funkcionáló La Band is még csak jóval ezután kezdett behangolni. Mivel alkoholmentes napjaimat élem, gyakorlatilag nulla fogyasztás mellett beszélgettünk a kezdésig egy blogger kollegával, végül nagy nehezen csak beindult a program. Bár ne indult volna! …
Nagyban lapozgattam a papíros EXIT magazint, hogy megnézzem húsvét alkalmából mi hány méter és merre, hol lehet egy kiadósat párnacsatázni, szerepel-e benne lehetőségként, amit a fesztblogosoknak ingyé’ felkínáltak: „Indie Tour – Budapest, Bakelit Multi Art Center” a halál véres Soroksári úti messzeségében, mindjárt a forró és meghitt blogos berkek tandemizált összekocogása után, mire ugye illik …
A Trafóba Bár Tangóba áthelyezett Tues-DIE sorozat eddigi legnagyobb dobására, és ezáltal az eddig legtöbb érdeklődőt vonzó előadásra került sor kedd este. Az új lemezén dolgozó Isten Háta Mögött tavaszi „turnéja” keretében emlékeztetőül előadta eddigi slágereit, és bemutatott pár friss dalt a készülő korongról. És már megint odáig fajultam, hogy igazából csak az egyik fellépőről …
kedd este corvintető. eredetileg fél11re volt kiírva, aztán ez hivatalosan 10re változott. a valós kezdésről fogalmam sincs, első alkalommal résztvevőként csak mintegy 10 perc eltelte után gondoltam, hogy a végtelenített nemzeti dal nem lehet véletlen. nem is volt az. a nemtetszésnyilvánítás nálunk spontán indult, T két alkalommal is reklamált, míg megkapta a később igaznak bizonyuló …