egyéjszakás kaland a Parkban

egyéjszakás kaland a Parkban

véletlenül futottam bele életem első Budapest Bár koncertjébe olyan 2010 környékén, hallottam ugyan róluk korábban, tudtam, hogy meglehetősen sikeresek, de valamiért azt gondoltam, nem érdekel a produkció. aztán jött az a véletlen amit aztán sok szándékolt megjelenés követett.

a Budapest Bárt inkább nevezhetjük egy egyedi zenei projektnek mint együttesnek. alapítója Farkas Róbert hegedűművész, zenekarának állandó tagjai Farkas Richárd (cimbalom), Farkas Bálint (bőgő), Farkas Rómeó (gitár), Ökrös Károly (harmónika) és Kisvári Ferenc (dob).
a projekt célja, hogy a régi magyar slágereket új köntösben, a kávéházi cigányzene, a pesti sanzon és a modern pop/rock, vagy épp az alternatív zene elemeit alkalmazva szólaltassa meg ismert vendégzenészek, énekesek közreműködésével.

az alapítás idejében ez a megközelítés elég eredetinek számított és eléggé be is vált. a 18 év alatt kiadtak vagy tíz albumot, kaptak számos elismerést, sőt egy könyv mellett még dokumentum film is készült róluk.

ilyen 18 évhez dukál egy tisztes buli is, ami június 3-án lesz a Budapest Parkban és vendégként ott lesz szinte mindenki akit csak kívánni lehet. a hosszú lista: Ferenczi Bora, Tóth Vera, Ürmös Sándor, Mező Misi, Szűcs Krisztián, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Keleti András, Kiss Tibor, Rutkai Bori, Ferenczi György, Farkas Richárd, Ökrös Károly, Farkas Róbert, Kisvári Bence, Behumi Dóri, Németh Juci.

azt hiszem tényleg minden és mindenki adott egy nagyszerű születésnapi bulihoz!

aki pedig szereti alapos táncolással levezetni a koncertélményt az igazán örülhet, hogy ez a buli a Budapest Parkban lesz, mivel a koncert után indul a Táskarádió Party, amire a koncertjegyed ugyanúgy érvényes.

Jegyek, info és minden amit tudni akarsz a koncert FB oldalán.