Father John Misty tavaly novemberi fellépése után idén is egy nagyszabású amerikai produkciót sikerült elcsábítani a MüPa-ba, ugyanis Iron & Wine és a Calexico személyében két folk-nagyágyút csodálhatott meg a magyar közönség 12-én.
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/76720796_10156571614611129_1941609097950396416_o.jpg?_nc_cat=101&_nc_ohc=crE_zP8FsMgAQltYSi6MRjDzddt3UoxzJzNKmsXhxFCEzBN30nquSD1EQ&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=446702f52856a4d190d81ff92a53fb6c&oe=5E8AABD8)
A koncertről még március közepén értesültünk és gyakorlatilag azóta tartott lázban bennünket. Bár, hogy őszinte legyek, leginkább Sam Beam-nek, azaz Iron & Wine-nak köszönhetően és mivel már egy ideje szerettem volna őt élőben hallani, úgy voltam vele, hogyha ennek a Calexico társaságában kell megtörténnie, ám legyen!
8 óra után pár perccel valamivel több mint 1000 ember gyűlt össze a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, ami kisvártatva további 6 fővel növekedett immár a színpadon.
Már rögtön a koncert legelején elejtettek egy-egy „köszönöm”-öt a zenészek , ami csak tetézte a már így is hatalmas ovációt, ami színpadralépésüket kísérte.
Ami viszont magát a koncertet illeti, igencsak pozitív meglepetést okozott mind az arizonai zenekar, mind a szakállas trubadúr. Ahogyan arra előzetesen is számítottam, a setlist csupán egy-két dalát jegyezte Iron & Wine (evidens, hisz nem egyénileg jött), viszont egy idő után már nem is figyeltem különösebben erre, mert annyira jól játszottak együtt a zenészek.
Azt is mondhatnám, hogy egy húron pendültek.
(mondjuk, amennyi gitár volt a színpadon, nem is csoda)
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/74421643_10156571614656129_1742742049037221888_o.jpg?_nc_cat=102&_nc_ohc=RP0lO0E3cXgAQmd_iPd_BK4DrrSRwoMw9YW0-uhqOS9Cs7FbGbiNlu8vg&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=f3e6a36e09c9d2e97388c28c1c210382&oe=5E48CA5E)
Számomra a koncert úgy a negyedik számtól kezdett el igazán libabőrössé válni, mondjuk ebben oroszlánrészt vállalt a trombitaszóló, illetve Sam Beam és a frontember, Joey Burns szólórészei, melynek során felcsendülhetett előbbi legismertebb nótája, a Naked As We Came.
Természetesen nem maradt hibáktól mentes az előadás, ám ez a fellépőktől kívül álló baki(k) volt(ak). Sam Beam hangjából például vajmi keveset lehetett hallani az 5-ik sorból, de például azokat is meg tudom érteni, akik a hang mellett a fényekre panaszkodtak, ugyanis bár távolról látványos volt, közvetlen közelről igazán irritáló, sőt vakító volt.
Ennek ellenére viszont bátran kijelenthető, hogy aki ott volt 12-én este, egészen biztos, hogy nem bánta meg, hogy elment. Személy szerint, őszintén remélem, hogy megtartja jó szokását a MüPa és jövő novemberben is hasonlóan színvonalas produkció(ka)t hoznak el a Komor Marcell utcába.
![](https://www.fesztblog.hu/wp-content/uploads/2015/08/feszt_o_meter_80.gif)