Legnagyobb hazai fesztiválok látogatottságának, jegy- és sörárainak változása

Annak ellenére, hogy már három nagyobb fesztiválon túl vagyunk, kijelenthetjük, hogy a java még bőven hátra van. Többek közt a (hivatalosan) ma kezdődő Volt Fesztivál, így hát gondoltunk egyet és a legutóbbi hazai fesztiváltérképünk után újabb érdekességeket jelenítünk meg számotokra.

Elsőként a fesztiváltérképen szereplő eseményeket ábrázoltuk időtartamuk szerint. Ami észrevehető, hogy a fesztiválok szépen lefedik egymást, vagyis kevés üresjárat van az események közt.

A fesztiválok jegyárainak eloszlásából látszik, hogy bizony a két prémiumfesztivál, a Sziget és a Balaton Sound kiugrik a többiek közül, ugyanúgy a Samsara és az Ozora is, ám utóbbi kettő esetében csak hetijegy vásárlására van lehetőség.

És ha már prémiumfesztiválok, megnéztük a négy legnépszerűbb hazai fesztivál látogatószámának alakulását 2010-től. A Sziget egyeduralma nem okozott különösebb meglepetést, az viszont sokkal inkább, hogy a Volt Fesztivál kivételével mindhárom fesztivál látogatócsúcsott döntött tavaly.

A végére pedig a legfontosabbat hagytuk: a sörárak alakulását, úgyszintén 2010-től. Ebben a tekintetben már korántsem olyan egyértelmű a Sziget-uralom, ugyanis a Sound 4dl-s Heineken ára, a többi fesztiválhoz hasonlóan, már második éve stagnál. Amit kijelenthetünk, hogy a Volt sörárai nemhogy fesztivál szinten, de még egy körúti sörözőhöz viszonyítva is barátinak mondható.

Az adatokat különböző blogokról, online megosztott slideokról, illetve oldalakról szedtük össze. Többek közt:

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Sziget kérdezz-felelek – válaszok a Sziget szervezőitől Kedden este fél nyolctól a Sziget hivatalos Facebook oldalán lehetőséget adott a szervezőség, hogy bárki feltegye a fesztivállal kapcsolatos kérdéseit. A válaszokat Gerendai Károly (főszervező), Kádár Tamás (projektvezető) és Fülöp Zoltán, a nemzetkö...
Az EFOTT lehet a nyár legsportosabb fesztiválja Igazi csemegének ígérkezik Zánkán a június 29-e, a Civil Tér színpadát ugyanis sztársportolók lepik el, akik a beszélgetésen túl, egy kis mozgásra is kaphatóak lesznek. A nyár legsportosabb fesztiváljának ígérkező EFOTT-on a hagyományos sportágak mel...
Zárd velünk a nyarat! Lassan ideje belegondolni: a 2018-as nyári szezon is a végéhez közelít. Az utolsó nagyobb fesztiválélményünk idén (is) Szegeden lesz, az ötvenedik SZIN-en. Most, ebben videós kedvcsinálóban végigvesszük hogy melyik színpad előtt találhattok...