Gyakorlatilag teljes az idei Sound programja

Az utolsó fellépők is a helyükre kerültek, így a mai bejelentéssel gyakorlatilag kijelenthető, hogy teljes az idei Balaton Sound programja is. Idén  majd’ 20 helyszínen, több mint 300 fellépő fordul meg az 5 nap alatt, köztük mintegy 100 nemzetközi sztár, nem beszélve arról, hogy a világ top 20-as élbolyából idén 7 DJ-t is sikerült leigazolni Zamárdiba.

fb
fotó: Sound FB

Nézzük az új neveket először!

  • Cheat Codes
  • No Promises
  • Joseph Capriati
  • Hot Since 82
  • Flavio Folco
  • Hypoxia
  • Redpill
  • DJ Guv
  • Turno, Murdock és Disaszt

A fenti pár névvel immár kikerekedett az idei Balaton Sound programkínálata, ami elég impozáns nevek koncertjeivel tölti meg a balatoni nyár legjobb napjait. A Nagyszínpad talán még soha nem vonultatott fel ennyi szupersztárt: itt játszanak majd a világ legjobb Dj-i közt számon tartott előadók, rögtön az első napon Don Diablo és Armin van Buuren, aztán a második napon két headliner is fellép Axwell v Ingrosso illetve Tiesto személyeiben, de visszatér a Nagyszínpadra a DJ Mag jelenlegi harmadik helyezettje Hardwell, valamint KSHMR is. Pótolja tavalyi elmaradt koncertjét Robin Shulz és ugyanezen a napon érkezik a Sound talán legjobban várt és legizgalmasabb vendége,  Kygo, akit most először láthatnak Magyarországon a fanok, és aki az elmúlt időben Selena Gomezzel és Ellie Gouldinggal készített közös dalaival aratott be többszázmilliós nézettséget a legnagyobb videómegosztón.

Don Diablo – Cutting Shapes (Official Music Video)

Don Diablo – Cutting Shapes is OUT NOW on Don Diablo’s HEXAGON label! Like this track? Download on Beatport or add it to your favourite Spotify/Apple Music playlist by clicking HERE: https://dondiablo.lnk.to/CuttingShapes!YT Join our Spinnin’ Records Top 100 Playlist ► https://spinninrecords.lnk.to/top100!YT Don Diablo returns with a new future house gem!

Persze a Nagyszínpadon túl is van élet a Soundon, például a Party Arénában kapott helyet a  Dj Mag lista 10. helyezettje, Afrojack vagy szintén a holland elektronikus élvonalhoz tartozó R3hab, illetve Nicky Romero is.

Nicky Romero – The Flying Dutch 2017 Recap

Check out this recap of The Flying Dutch 2017! I had a blast in Eindhoven, Rotterdam and Amsterdam! Shot some exclusive and fun backstage footage for you guys! Thanks everyone for this crazy experience!

A Jäger Aréna javarészt a hazai élvonalat vonultatja fel, mások mellett itt lesz a Punnany Massif, Halott Pénz, Wellhello, Brains, Bëlga, de azért itt is találkozhatunk olyan nemzetközi sztárokkal, mint például a Sigma, a Bloody Beetroots élő koncerttel, valamint Example & Dj Wire. A techno, tech-house nevek sokaságát felvonultató Heineken Beach-en az idei évben színpadra lép többek között Jamie Jones, Jan Blomqvist, Sasha, Erick Morillo, Dubfire és John Digweed.

Erick Morillo & Eddie Thoneick Feat. Shawnee Taylor – Live Your Life

Erick Morillo & Eddie Thoneick Feat. Shawnee Taylor – Live Your Life itunes http://itunes.apple.com/de/album/live-your-life/id427200106 musicload http://www.musicload.de/erick-morillo-eddie-thoneick-feat-shawnee-taylor/live-your-life/musik/album/9833789_2 amazon http://www.amazon.de/gp/product/B004T7G75W/ref=dm_sp_alb

Idén a Balaton Sound amúgy is színes látványvilágát egy új elem gazdagítja majd.  A Szigeten is hatalmas sikernek örvendő utcaszínházak ezúttal a Balaton-parti közönséget is elkápráztatják műsoraikkal. A Soundra idén négy társulat is érkezik. A német Oakleaf Stelzenkunst gólyalábas utcaszínházi társulat két műsorral is jön a Balaton-partjára. Nappal sakkbábuknak öltözve színesítik a fesztivál hangulatát, míg éjszaka különleges jelmezeikben vonulnak fel. A francia Compagnie Planète Vapeur társulat Aquatica című produkciójával a víz alatti világ csodálatos hangulatát varázsolja a fesztivál területére. Óriás medúzák lebegnek a nézők feje felett, miközben hatalmas buborékba zárt akrobaták ejtik ámulatba a közönséget. Az angol Spark! utcaszínházi produkciója dinamikus koreográfiákkal, játékos karakterekkel, dobokkal és változatos fénytechnikával ejti ámulatba a nézőket. Végül pedig hamisítatlan riói hangulattal, szamba táncosokkal, caopeirásokkal és batucada dobosokkal érkezik a Balaton Soundra a Bloco de Budapeste csapata. A táncoslányok és a dobosok valódi brazil kosztümökben, eredeti brazil dobokkal  varázsolják a Balaton partjára a Copacabana forró hangulatát.

Cie Planète Vapeur – Aquatica et le ballet aérien des Méduses

La Compagnie Planète Vapeur propose ses spectacles déambulatoires (monstres mécaniques, machines incroyables, artistes comédiens, échassiers etc) en France mais également à l’étranger lors de festivals, carnavals ou toute autre manifestation.

Tavaly indult és hamar a Sound egyik kedvenc „külső” helyszíne lett a Balaton vizére nap-mint nap kifutó partihajó, a Party Boat, olyan sztárokkal, mint Max Cooper, Jan Blomqvist, Eelke Kleijn, Sasha vagy az Art Department. A hajó tavaly teltházas bulikkal töfögött a Balatonon és idén is sietni kell, hogy még jegyet kapjanak rá az érdeklődők.

Jegyek még az alábbi linken kaphatóak, érdemes igyekezni, mert aki lemarad az kimarad!

Balaton Sound
2017.07.5-9., Zamárdi
Részletek erre!