A japánok hogyan játsszák a pop-rockot?

2012 után ismét Budapestre érkezik Japán egyik legnépszerűbb pop-rock csapata, az An Cafe. A japán srácok új lemezüket mutatják be a népes budapesti rajongótábornak: a Hikagyaku ZiprocK az első új kiadványuk a 2010-es újrakezdés óta. Február 27-én a budapesti Club 202-ben láthatjuk őket.

A látványos megjelenésű zenészekről híres visual kei stíluson belül az An Cafe az egyik legszínesebb jelenség: az oshare kei nevű alstílust képviselik, amelyet még a megszokottnál is több kiegészítő jellemez: csíkos zoknik, tömérdek nyaklánc, karkötő, övek és csatok díszítik a zenéjüket tekintve is bohó csapatot. Így talán nem is tűnik fel elsőre, hogy a tagságot a harmincas éveik elején járó férfiak alkotják.

Az An Cafe négy év után adott ki új lemezt 2013 novemberében, Hikagyaku ZiprocK címen. Az elmúlt években nagyon sok változás következett be a „J-rocknak” nevezet japán zenei műfajban, de az új lemez azt mutatja, hogy az An Cafe egyáltalán nem változott, így aki korábban odavolt értük, bizonyosan kedvelni fogja az új dalokat is. A csapat amúgy három kislemez kiadásával készítette elő az albumot: a „Bee Myself Bee Yourself”, a „No Pain, No Love? Japan Girls in Love” és a „Let’s Make Precious Love” egyaránt szerepelnek a friss nagylemezen is. Az utóbbi dal videójának részlete itt látható:

A fiatalos, bohó stílus, az extrém frizurák, látványos sminkek és szokatlan ruhák mind-mind szerves részét képezik az arculatnak: éppen ezek azok az elemek, amelyekkel egy visual kei zenekar hatást kelt – nem felejtve persze a remekül eltalált, fülbemászó dallamokat, és a roppant színes, változatos zenei aláfestéseket, melyek segítségével a világ bármely pontján sikert aratnak, elsősorban a tinédzserek körében. Az új lemezen is jól keverik a különböző irányzatokat: pörgős diszkó számok, a J-pop és a J-rock jellegzetességeit mutató dalok, és néhány nyugodtabb ballada is található a kiadványon.

A fanatikus rajongótáborra tekintettel az album rögtön három változatban került kiadásra: a CD-nek eleve két alapváltozata van eltérő bónusz dalokkal, de választhatunk mellé egy DVD-t is, mely a három klipet és más extrákat tartalmaz. A csapat magyarországi rajongótábora is erősnek mondható: a nagy érdeklődést jelzi, hogy a budapesti koncertre kiadott VIP jegyek néhány nap alatt elfogytak. Az időben kapcsolók február 27-én már nyitás előtt bejuthatnak a Club 202-be, ahol találkozhatnak a zenekarral, valamint többek között az új album dedikált példányát, és egy különleges posztert is kapnak ajándékba.

A koncertet szervező Concerto Music kedvezményes jegyet is elérhetővé tett azoknak, akik a május 28-ai Girugamesh koncerten is szeretnének ott lenni: a két japán zenekar fellépésére ugyanis olcsóbban vehetünk közös jegyet a www.concerto.hu oldalon.

Live Cafe Tour 2014 – NYAPPY GO AROUND THE WORLD IV
2014. február 27., csütörtök 18 óra
Budapest, Club 202
An Cafe koncert
Belépő: 6900 Ft.
Jegyek kaphatók a Tickeportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.
Közös belépő a Girugamesh koncertre: 12.000 Ft. Kapható a www.concerto.hu weboldalon

https://www.facebook.com/events/389858174481588/