BME Egyetemi Napok H.P. Baxxterrel!

Az egyetemi napok/bulik/gólyabálok azok a rendezvények, amik mellett igazából nem érdemes komoly érveket felsorakoztatni, maga a program magáért beszél. Ugyanis lehet az ember bármennyire tehetséges újságíró vagy marketingszakember (igen, magamra gondolok természetesen) a sör, egyetemisták, koncertek kombónál nehéz csábítóbbat kitalálni (nem véletlen az EFOTT fesztivál töretlen sikere). Legfeljebb annak van helye, ha felhívjuk a figyelmet a részletekre: hol, mikor, mi?

Hát BME Egyetemi Napok, tehát a helyszín adott: a szokásos területen, az Infopark melletti elkerített részt tessék majd keresni, de gyakorlatilag bármerre jár az ember a XI. kerületben, csak kövesse a dobozos söröket szorongató fiatalokat, biztosan jó helyen fog kikötni! Az előző évek tapasztalataiból kiindulva bizonyára felfokozott érdeklődés kíséri majd az eseményt úgy a BME-s diákok, mind a külsősök részéről. És bár hajlamosak vagyunk a mellettünk szandálban és fehér frottírzokniban a buszon ácsorgó, Nightwish pólós srácra legyinteni, hogy „BME-s arc”, azért senki se kételkedjen: mint minden egyetemen, itt is vannak jó csajok és helyes csávók bőven! Az italok ára is általában pénztárcabarát, vagy legalábbis korrekt, szóval most már csak azt kell átfutnunk, kik adják majd a talpalávalót a 3 napos őrület alatt!

Két színpadon (OTP Nagyszínpad és Kalinka Színpad) folyik majd a mulatozás. Első napon 19:30-tól az Ivan & the Parazol több, mint erős kezdést ígér, csak úgy, mint az őket követő Kaukázus. Az este fő fellépője természetesen a Brains, akik nem hiányozhatnak egy egyetemi buliról és fesztiválról sem, manapság olyan népszerűségnek örvendenek, mint kevés banda az országban. Innentől pedig elszabadulhatnak az indulatok (persze csak békés keretek között), a hormonok, no és persze az idegen területre tévedő kezek, ugyanis Juhász Laci és Palotai papa keverik a muzsikát hajnalig. A retro szerelemesei pedig nyugodtan sátrazzanak a Kalinka Színpad elé, első nap Splash+UFO kombóval pusztíthatja a fiatalság az agysejteket, és érezheti magát egy olyan korban, amikor nagyjából első zsírkréta készletét vásárolta a lakótelepi Közértben.

A szerdai nap fő fellépője egyértelműen a Tankcsapda, akiket egy komolyabb fesztiválon már nagyon nehéz komolyan venni, de egy egyetemi bulin nem hogy van étjogosultsága, hanem kötelező is! Nagyjából ez a helyzet a Soerii & Poolek DJ Act-tel és persze az elmaradhatatlan Dévényi Tibi bácsival, aki ha nem játssza le Dr. Albantól az It’s My Life-ot, akkor én azon nyomban átmegyek a BME épületébe, és beiratkozom a legbrutálabb atomfizikus szakra.

A záró napon teret kap a hiphop (Hősök, Animal Cannibals), a rockabilli (Fat Cat Rockabilly Trió), a retró, immár a Nagyszínpadon (Kerozin, Kozmix) és egy istenség, a német techno hercege, császára és régense, a megismételhetetlen H.P. BAXXTER!!! Sajnos a zenekar most nem jön vele, de valószínűleg vajmi keveset fogunk ebből észrevenni, legalábbis mi nem hallottunk még Scooter Akusztik vagy Unplugged, esetleg csendesülős koncertekről… Dübörgő techno lesz itt, valószínűleg erősen felfokozott hangulat és persze egy legenda a színpadon. Méltóbb lezárást nem is hozhattak volna össze a szervezők, mert ugyan még ezután is jönnek DJ-k a színpadra de valószínűleg Herr Baxxter fénye mindenkit elhomályosít majd. Szóval tessék csak bevésni a naptárba: szeptember 17-18-19., BME Egyetemi napok!

Jegyárak:

Diák bérlet   3 499 Ft

Vendég bérlet   4 499 Ft

Diák Napi (kedd)   1 999 Ft

Vendég Napi (kedd)   2 999 Ft

Diák Napi (szerda)   1 999 Ft

Vendég Napi (szerda)   2 999 Ft

Diák Napi (csütörtök)   1 999 Ft

Vendég Napi (csütörtök)   2 999 Ft

(Az esemény weboldala)