Véget ért a Talentométer3

Június 30-án véget ért az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. idén harmadik alkalommal megrendezett könnyűzenei és borászati tehetségkutató sorozata, a Talentométer. Többhónapos versengés, közönségszavazás, a szakmai zsűrik hosszas vitái és hetekig tartó koncertsorozatok után a vasárnapi döntőn kiderült, hogy mely előadók és zenekarok lettek a Talentométer győztesei.

a38

A félezer fős közönség előtt zajló maratoni döntő végén a tíz fellépő mindegyike értékes és szakmailag is jól felhasználható díjban részesült. Bár a Talentométer tehetségkutatónak valójában nincs fődíjasa, de az „egyenlők között vannak elsők”, a legérdékesebb díjakat a közönségszavazáson fej-fej mellett végző Run Over Dogs és a Babes In The Wood nyerték.

A 2011-ben indult, 2013-ra jelentősen kibővült Talentométer tehetségkutató sorozatot az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. azért hozta létre, hogy némiképp felfrissítse a magyarországi zenei élet, illetve borkultúra megszokott köreit, és bebizonyítsa, hogy mindkét területen szép számmal akadnak tehetséges, elhivatott és hírnévre, megbecsülésre érdemes fiatalok. Az eredmények a tehetségkutató alapítóit igazolták: a könnyűzenei szekcióba idén több mint 560 zenekar és előadó, a borversenyre száznál több 40 év alatti borász jelentkezett. Hetekig, hónapokig tartó előválogató-sorozat után jutott el a döntőbe az a tíz zenekar, illetve tizenhét borászat tizennyolc bora, amelyek közül kikerültek a szakmai zsűri, illetve a közönség által legjobbnak tartottak.

A Varga Livius (Quimby), Fehér Zsombor (Kerekes Band), Tóth Viktor, Tóth Gergő (Blind Myself), Ganxsta Zolee, Felcser Máté (Punnany Massif) összeállítású zsűri (a zenei-szervezői szakma kiválóságaival, illetve az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. munkatársaival kiegészülve) nagyon komolyan vette a feladatát, az ő hetekig tartó áldozatos zsűrizésüknek és a közönségszavazatoknak (amelyekből több mint tízezer érkezett be) köszönhetően alakult ki a győztesek és a díjak listája:

Run Over Dogs (pop/rock)

2000 km szabadon felhasználható turnébusz szolgáltatás, fellépési lehetőség az A38 Hajó Koncerttermében, vidéki fellépések, színpadi próba biztosítása az A38 koncerttermében a turnéra való felkészüléshez, koncert-videóklip felvétele az A38 Hajó professzionális technikájával.


Babes In The Wood (metál)
Fellépési lehetőség biztosítása az A38 Hajó koncerttermében, 50 perces HD minőségű riport és koncertfilm készítése az A38 Hajó stábjával.


Chris Devil Trio (jazz)

Fellépési lehetőség az Újbuda Jazz Fesztivál, 30 óra stúdióidő az A38 Hajón.


Turn Of Mind (metál)

Fellépési lehetőség a Rockmaratonon, illetve az A38-on, neves külföldi előadó előtt.


Balogh Tamás Trio (jazz)

Négyszámos demofelvételi lehetőség az az A38 Hajón, valamint fellépési lehetőség az Újbuda Jazz Fesztiválon.


Zombori (világ- és népzene)

Fellépési lehetőség az A38 Hajón, neves magyar fellépő előtt.

NB (hiphop/reggae)

Fellépési lehetőség az A38 Hajó koncerttermében.

LEROM (világ- és népzene)

Fellépési lehetőség a Veszprémi Utcazene Fesztiválon.


Ed Is On (pop/rock)

Fellépési lehetőség a Sziget Fesztiválon.


Suburband (hiphop/reggae)

Fellépési lehetőség a Szerencsejáték Zrt. Szerencseszombat című műsorában, valamint a Reggae Campen.


A könnyűzenei tehetségkutatóval párhuzamosan zaljott a Talentométer – Fiatal borászok versenye is. Ennek végeredménye a következő, a döntőről készült összefoglaló itt tekinthető meg:

Könnyű fehérek
1. Folly Arborétum és Borászat – Budai Zöld
2. Molnár és Fiai Pincészet – Irsai Olivér
3. Vabrik Pince – Budai Zöld Veltelini
Közönségdíj: Folly Arborétum és Borászat – Budai Zöld

Testes fehérek
1. Vabrik Pince – Budai Pinot Gris
2. Kovács Borház – Sauvignon Blanc
3. Nyolcas Borház – Muscat Ottonel
Közönsségdíj: Kis Tamás – Vándor

Könnyű vörösek
1. Brunyai Kadarka
2. Pastor Pince Medito Cuvée
3. Skizobor Cabernet – Shiraz
Közönségdíj: Benedek Pince

Testes vörösek
1. Balga Családi Pincészet Egri Bikavér
2. Winelife Kékfrankos
3. Pantlika Pincészet Cabernet Sauvignon
Közönségdíj: Pantlika Pincészet Cabernet Sauvignon

Habzóborok
1. Dereszla Dorombor Frizzante
2. Kovács Borház Fruska
3. Szatmári Pincészet Mámor
Közönségdíj: Szatmári Pincészet Mámor

Rozék
1. Gódor Attila – Szekszárdi OEM Rosé Cuvée
2. Csernyik Pince – Nyitány
3.Csetvei Pince – Baba
Közönségdíj: Sterlik Pince – Soproni Pirkadat Rosé Cuvée

A Közönség Kedvence bort, ami a Vabrik Pince Zöld Veltelinije lett, az A38 Étterem forgalmazza egy éven keresztül.

A kategóriák (szakmai zsűri által kiválasztott) első helyezettjei Bordeaux-ba nyertek szakmai utat,
a második helyezettek barique hordót, a harmadik helyezettek forgalmazást nyertek a Borbárban.
Az elődöntőn a közönségszavazás 4 kategória nyertese a VinCe Fesztivál 2014-en kap egjelenési lehetőséget, a két nyertese pedig Vince magazinos portré cikket nyert.

Közel fél éven át tartottak a Talentométer3 tehetségkutató válogatói, és a döntők méltó megkoronázásai voltak az eseménysorozatnak. Külön ki szeretnénk emelni a koncertek és borászprogramok barátságos jellegét – a backstage-től, az éttermen és a teraszokon át a nézőtérig, természetesen a színpadot is beleértve fantasztikus hangulat uralkodott, hosszú távú barátságok és szakmai kapcsolatok szövődtek. Nagy hálával tartozunk a zsűri tagjainak, akik elképesztő lelkesedéssel és hozzáértéssel értékelték, bátorították és segítették a fellépőket hónapokon keresztül.

További információk a talentometer.hu, illetve a38.hu honlapokon.