Új helyszínen a Deja Vu

Már csak pár hét és bemutatkozik Szeged legújabb nyárindító bulija, a Deja Vu. Úgy tűnik, a közönség tetszését elnyerte a 80-as, 90-es évek ikonikus sztárjait felvonultató fesztivál, amit mi sem mutat jobban, mint hogy várakozáson felül alakul az elővételben eddig megváltott jegyek száma. Az igényt látva a szervezők úgy érezték, a fesztivál kinőtte tervezett, Etelka sori helyszínét, ezért a megnövekedett érdeklődésnek megfelelő, nagyobb helyre költözik.

deja_vu_fesztival

Június 13-14-15-ét érdemes előre beírni a naptárba, hiszen a Deja Vu fesztivál egy kis nosztalgiát varázsol a hétköznapokba, és Szegedre hozza az egykori házibulik nagy kedvenceit a Modern Talkingos Thomas Anderstől a legendás Alphaville-ig.

Ehhez azonban egy új helyszínt is fel kell jegyezni, hiszen az előzetes érdeklődés azt mutatja, az Etelka sori Sportpálya kicsinek bizonyul a rendezvény megszervezéséhez. A fesztiválszervezők úgy döntöttek, a Postás Sportpályára költöztetik a bulit, amely nagyobb (2,5 hektár) és kényelmesebb területen, könnyű megközelíthetőséggel fogadja a nagyérdeműt.

A Dorozsmai út 18. szám alatt található helyszín ideális körülményeket biztosít a zavartalan szórakozáshoz, kijutni pedig rendkívül egyszerű: elég felszállni a 36, 36Y, 75, 79, 90H-s buszok valamelyikére vagy a 3F-es villamosra. Aki az érkezést egy kis városnézéssel kötné össze, az válassza a Szegedi Városnéző Kisvonatot, mely 17 órától hajnali 2-ig folyamatosan közlekedik a Széchenyi térről a rendezvény bejáratáig és vissza, ráadásul a fesztivállátogatóknak jegyük felmutatásával ingyenes!

Jegyek elővételben még kaphatók minden ismert jegyirodában, illetve a szegedi Árkád Bevásárlóközpontban lévő Deja Vu Pontnál. Most különösen érdemes belépőt váltani, hiszen a fesztivál és a jó borok kedvelőit egy kis meglepetés is várja a XIX. Szegedi Borfesztiválon: aki a május 26-ig tartó rendezvényen a kijelölt pincészeteknél vásárol két Deja Vu jegyet, az egy palack kiváló minőségű borra is a szervezők vendége!

Fellépők:

június 13. (csütörtök): Aphaville, Balázs Fecó – Charlie – Somló Tamás, Bebe (Back II Black), Stone, Abrakazabra, Dj Edgar

június 14. (péntek): Thomas Anders & Modern Talking Band, Első Emelet, Sipos F. Tamás, Zoltán Erika, Bon-Bon, Pumpkins, Dj Edgar

június 15. (szombat): Culture Beat, Gigi D’Agostino, Kozmix, Hip Hop Boyz, Animal Cannibals, Kefir (V-Tech), UFO, Dj Edgar

Jegyárak:

Napijegy elővételben (június 10-ig): 3490 Ft

Napijegy elővételben, Délmagyarország Hűségkártyával: 2900 Ft

Napijegy a helyszínen: 4490 Ft

További információk:

info@dejavufesztival.hu

www.dejavufesztival.hu

www.facebook.com/dejavufesztival