2084 – néhány gondolat Ákos új albumáról és kedvcsináló a lemezbemutatóhoz

Szerdán jelent meg Ákos legújabb stúdiólemeze 2084 címmel. Éles váltás ez zeneileg, ismét előtérbe kerülnek a ’80-as évek szintifutamai és igen gyakran sejlik fel a távolban egy Bonanza Banzai nevű zenekar. Vegyes előjelekkel vártuk a nagy(nak beharangozott) dobást, így mohón csomagoltuk ki az új albumot. A hajtás után néhány gondolat következik, illetve felhívjuk figyelmeteket a lemezbemutató koncertre, melyet 2012. december 15-én rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában.

Mik is voltak ezek a vegyes előjelek? Nos, az első, beharangozó kislemez dal az Előkelő Idegen volt, amit egyrészről baromi sokszor kellett meghallgatni ahhoz, hogy megszokja fülünk a szintirockot, másrészről pedig valami olyan botrányosan gagyi klippel lett megtámogatva, hogy az még a legelvetemültebb rajongókat is fejvakargatásra késztette. Maga a dal –mint már említettem- kellő mennyiségű hallgatás után kifejezetten jó. Ezután érkezett a bejelentés, mely szerint Ákos „leszerződött a Sziget istállóhoz” és a Volton, a Soundon és a Szigeten is prezentálja legújabb műsorát (benne az új dalok, és régebbi számok szintis átdolgozása). Ebből a háromból végül kettő lett, ugyanis Zamárdiban Szent Péter úgy döntött, nem szereti a szintirockot. Eközben kijött a Tipikus Sztereó és…

Egyszerűen nem tudtuk értelmezni a dolgot. Először is: nálam Ákos mindig is szövegeivel emelkedett sok pályatársa felé, ehhez képest ebben a dalban egy értelmes sor nincs, hihetetlenül komolytalan az egész. Másodszor a klip is hasonló szinten mozog az Előkelő Idegennel. Persze lehet mondani, hogy egy nagy vicc az egész, (ön)ironizálás, azonban ahhoz nem elég erős. Illetve kérdéses, hogy érdemes-e egy pályafutás  teljesen új szakaszát máris bohóckodással nyitni. Ha engem kérdeztek, nem.

És akkor megérkezett október 3. Mindenki megvette (persze) a lemezt, hazavitte, behelyezte a lejátszóba és figyelt feszülten kerek 51 percig. 13 dal, van közte érzelmes, zúzós(abba), komolytalan, elgondolkodtató. Tudom, hogy az olvasók nagy része arra vár, hogy kimondjam: jó lett-e a 2084. Ki vagyok én, hogy megtagadjam ezt azoktól, akik veszik a fáradtságot és elolvassák sületlenségeimet. A 2084 jó lemez lett, de nem tökéletes. Vannak erősebb tételek (Előkelő idegen, Keserves fényűzés, Táncolj velem) és akad néhány gyengébb (Tipikus sztereó, 2084, A szabadság rabszolgái) is, mint minden lemezen általában. A kérdés mindig az, hogy összességében hallgatva a lemezt, képesek-e elterelni az erősebb pillanatok a figyelmet a kevésbé sikerültekről. Ezen a lemezen képesek, viszont mégsem feledkezünk bele teljesen a zenébe. Ennek az oka, hogy az a szintis hangzás, melyhez Ákos visszanyúlt legújabb lemezén, viszonylag fantáziátlan. Lehet variálni, de valahol mégis hajlamosak egysíkúságba csúszni a számok a hallgató pedig „eltévedni” a dalok között. Így valószínű, hogy csupán a stílus rántja vissza a remek szövegekkel megtámogatott lemezt a tökéletestől a jóig. Azt hiszem, sokan beleegyeznének, ha ilyen problémákat fejtegetnének korszakindító lemezük megjelenésekor.

Most pedig következzen néhány szó a lemezbemutatóról. Jegyezze fel mindenki: 2012.december 15. 20:00 Papp László Budapest Sportaréna. Ezen az estén mutatja be új lemezét Ákos, így pótolhat mindenki, aki a nyár folyamán lemaradt volna a műsorról. Természetesen most is lehet számítani régebbi dalokra (még a Bonanzás korszakból is) az új számok mellett. Igaz még két hónap van, mi mégsem ajánlanánk, hogy az utolsó pillanatra hagyjuk a jegyvásárlást. Az új anyag bizonyára felkelti már sokak érdeklődését, arról nem is beszélve, hogy november közepe táján újabb marketing hullámra várható, így senki se számítson arra, hogy a koncert napján még tud belépőt váltani. Arra pedig remélhetőleg az előző öt bekezdés is rávilágított, hogy nagyon nem érdemes otthon maradni ezen az estén.

Jegyek kaphatók a Ticket Express/Eventim hálózatában 4990, 6990,7990,8990 és 9990 forintos áron (a 11990-es kiemelt állójegy már el is fogyott!)