Péntek késő délután estünk be a Szegedi Ifjúsági Napokra, ahol némi szájtátás és sátorállítás után belevetettük magunkat a koncertek forgatagába. Két nap alatt meghallgattuk többek között a Pál Utcai Fiúk, a Quimby, ATB, a Fish!, a Velőrózsák, a Parov Stelar Band és a Soerii és Poolek produkcióját, mígnem egy gigolo-bajszos, 37 éves csávó levett minket a lábunkról végérvényesen.
Péntek délután első bulinkat az Ocho Macho prezentálta a Pepsi Színpadon. Mit is mondhatnék? A srácokat már nagyon sokszor láttuk idén nyáron, de talán most volt a legtöbb lendület előadásukban. Ezt a zenekart tényleg nem lehet megunni, mert mindenféle manír és tervezettség nélkül csinálnak fantasztikus hangulatot pillanatok alatt. Már csak a Jó nekem című dalt féltem, mert komoly veszélye mutatkozik annak, hogy Most múlik pontosan és Bogozd ki szintre süllyed.
Amint a Tekken Tónit is elhúzták a srácok, elsétáltunk a Music Chanel Arénába, ahol a Pély Barna Trió lépett fel. Úgy voltunk vele, hogy alapjáraton röhögni megyünk, aztán még az is benne volt a pakliban, hogy kellemesen csalódunk. Nos se vicces, se jó nem volt a dolog, annál inkább szar. Másfél számot bírtunk, majd inkább újratöltöttünk és jöhetett a PUF!
Én nem igazán járok PUF koncertekre, bár néha szoktam hallgatni az ismertebb dalaikat. Abszolút el tudom képzelni, hogy ők is évek óta ugyanazt a műsort tolják, de mivel egy újszülöttnek minden vicc új, én nagyon jól szórakoztam Szeged összes 35 év feletti lakójának társaságában. Lecsó nem az a szex-szimbólum frontember, viszont nagyon szimpatikus saját bandájának élén, sokkal inkább, mint a Kiscsillagban, ahol még a tetejébe ráadják azt a gagyi kalapot minden koncerten.
Így a PUF után kezdtünk egyre gyakrabban visszajárni kedvenc fröccsös bódénkhoz, így kicsit kiestünk a térből és időből. Üres egy óránkban elvetődtünk Josh Gallahan bulijára a Nagyszínpadhoz. Nos, nálam az az előadó máris elveszti a jóindulatot, aki a saját arcát vetíti ki bazi nagyban díszletként, így ne várjatok tőlem mélyebb elemzést afickó zenéjéről…
Trash után trash következett, méghozzá a Soerii és Pollek DJ szett formájában. Most csak egy egyikőjük volt jelen (ha jól láttam Garrison, de baromi nehéz megkülönböztetni őket, pláne részegen), így a másik fröccsöntött haj valamilyen okból a Supernem gitárosának, Pulius Tibornak a fejére került. No, azért ez nem töviskoszorú, úgy láttam Tibi is benne volt az állatságban, csakúgy mint Csirke (akinek még mindig hiányzik a feje), a pizsamás faszi (művésznevét nem tudom) és persze a ku…, táncos hölgy. Pár percig vicces volt a dolog, de mivel maga a zene teljesen értékelhetetlen kategóriába tartozott, leléptünk negyed óra után.
Innen már csak ATB következett, aki kellőképpen parasztvakítós, gagyi diszkót prezentált igen nagy tömegnek. Gyanítom sikerének elsődleges oka az volt, hogy a jelen lévők nagy részének teljesen mindegy volt, mi bömböl a hangfalakból. Nekem sajnos még nem, így erre az estére a koncertekkel végeztünk is.
__________________________________________________________________________________
Másnap megkönnyebbültem nyugtáztuk, hogy nem egy salzburgi magánklinikán ébredtünk, és az is jól esett, hogy a sátor zipzárjának elhúzása után nem 1500 kommandóssal néztünk farkasszemet, mint ozorai barátaink. Sőt, még találkoztunk egy baromi szimpatikus kezdeményezéssel is, míg mentünk beájulni a Tiszába: a Zöldplaccon reggeli osztást tartottak kolbásszal, kenyérrel, hagymával, paradicsommal, paprikával, teával, kávéval!
A napot a parton heverészéssel és a városban evés-ivással töltöttük, csak délután tértünk vissza a fesztiválra, amikor is első programunk a Pluto zenekar koncertje volt. Azért volt jó Nemes Andrásékat hallgatni, mert ők pont az a rétegnek az éllovasai, akik nem játszanak minden fesztiválon (ergo nem jönnek ki a könyökünkön), viszont dalaikat jól ismerjük. Fasza kis koncertet adtak, csak kár, hogy egy húrszakadás legalább 2 dallal megrövidítette a műsort.
Ezt követően a Rolls Frakció műsorát csíptük el. Rajtunk kívül még 6 embervolt kíváncsi a dologra, a számokat hallgatva nem is csodálom… Kora este újabb szünet következett mielőtt Senior Hal és bandája (Fish!) szedte volna le a fejünket. A fiúk most is valami kegyetlenül odamértek mindenkinek a tarkójára, a JATE Sátor 1 perc alatt dugig tele lett, és mindenki úgy pörgött, mint állat. Az egyetlen probléma az volt, hogy a lemenő nap rátűzött a sátorra, melybe belezsúfolódott kb. 500 ember, ami azt eredményezte, hogy nagyjából 70 fok uralkodott és szedte áldozatait odabent. Bármennyire is pörgött a buli, egy idő után konkrétan el lehetett ájulni, így ki kellett menekülnünk a vége előtt. Mindegy, köszi Fish!, megint szétrúgtad a seggünk!
Eztán jobb program híján Quimby-re mentünk, nem volt bántóan rossz csak… Tudom, tudom, kapjam be, minek járok fesztiválozni, de én untam a dolgot. A közönség nem, akkora porfelhőt kavartak a Nagyszínpad elé, amit talán a Holdról is lehetett látni, és nem egy arra szálló sirálynak okozott tuberkolózist.
És hát akkor jött az a banda, akik miatt úgy döntöttünk, hogy lenézünk a SZIN-re. Akikről sajnos felelőtlen alkoholfogyasztásom miatt lecsúsztam a Hegyalján. Akikről minden ismerősöm azt mondta, hogy kár kihagyni őket. Igen, a Parov Stelar Band. Nos… Tényleg kár kihagyni őket, baromira betalál az a fajta muzsika élőben, amit ők nyomnak. A két fúvós csávó nagy showman, az elektronikus alapok tökéletesen alkalmasak arra, hogy felpörgessék az ember pulzusát, az énekes csaj meg simán megvesz kilóra bárkit, legyen férfi, nő, fiatal, öreg. Én végigtáncoltam a showt első perctől az utolsóig. Hiába tudtam, hogy eközben a Pepsi színpadon maga Lou Bega fokozza a hangulatot. Egyszerűen nem engedelmeskedett a lábam, mikor terveztem továbbállni.
Amint véget ért a Parov buli, felhívtam boci29 kollégát (aki feláldozta magát a Kedves Olvasókért, és átment Lou Begára) ő pedig közölte, hogy még ott nincs vége a műsornak, sőt, még ráadás se volt (tehát Mambo Nr.5 se). Én úgy sprinteltem a fesztivál másik végébe, hogy egy-két belső szervet elhagytam út közben, de végül odaértem! Nagyjából 12 percet láttam a buliból, de ez is nagyon komoly benyomást tett rám. A csávó valami nagyon komoly élő showt nyomott, vokalista csajokkal, gyönyörű táncoslányokkal, egy nagyon fasza bandával. Az utolsó dal természetesen a forma legnagyobb slágere volt, arra megőrült mindenki. Komolyan mondom, ilyen előadókat kéne meghívni fesztiválokra a nagyképű DJ-k, meg az olyan kiöregedd „valahavolt” sztárok helyett, akiknek a zenéje már akkor is gagyi volt, mikor jónak számított. Természetesen Lou Bega sem egy Liszt Ferenc, de valahol biztosan rokonságban van az Ocho Macho srácaival: ő sem tud rossz koncertet adni.
Ennyi volt a SZIN, soha rosszabb nyárlezárást! Keressetek minket Facebook-on vagy Twitteren! Következő megállónk a Fridge Fesztivál novemberben! De persze addig sem állunk le, nézzetek vissza nap mint nap! Béke!