XIII. Világveleje Fesztivál a SYMA csarnokban

A VilágVeleje Fesztivál az elmúlt 12 évben az egyik legnagyobb év eleji alternatív fesztivállá nőtte ki magát. Az idei helyszín a Syma Csarnok, ami ideálisnak tűnik, tekintettel a kiváló zenei repertoár által odacsábított tengernyi rajongó miatt, hiszen itt minden adott egy jó kis januári bulihoz. És hogy mit is értettünk a kiváló zenei repertoár alatt? A hajtás után kiderül!

Az Intim Torna Illegál egy viszonylag fiatal zenekarnak számít, hiszen a VilágVeleje fesztiválon adják a 2. születésnapi koncertjüket. A történetet az teszi igazán romantikussá, hogy pontosan két éve ezen a fesztiválon mutatkoztak be először. Az eddigi ITI koncertjeink alapján bizton állíthatjuk, hogy ismét egy fergeteges bulira számíthatunk Dorogi Petiékkel és együtt vághatunk lyukat a kádba.

Az ezután következő Irie Maffia fellépése több szempontból is kihagyhatatlan, hiszen a srácok külön meglepetéssel is készülnek: meghallgathatjuk Akkezdet Phiaival közös produkciójukat. Akik figyelemmel követik a zenekar életét, nyilván tudják már, hogy az énekesnő ghánai utazása miatt egy jó darabig nem találkozhatunk majd ezzel a formációval. Itt a lehetőség hát utoljára ropni egyet a zenéjükre!

A hosszú ideig tartó The Carbonfools megvonás után a Budapestiek is újra rekedtre üvölthetik magukat ezen a koncerten. A fiúk garantálják (ahogy azt már megszokhattuk tőlük például itt) a fékevesztett hangulatot és a fájóra táncolt lábakat. A lányok számára külön ajánljuk az este ezen részét, hisz nem elhanyagolható tény, hogy Fehér Balázs kisugárzásával könnyedén elvarázsol akárkit.

A Brains már 17 éve tartja fogságban rajongókat, egyszerűen nem tudnak (és reméljük, nem is akarnak) kiveszni a köztudatból. Töretlen népszerűségüket biztosítják újabb és újabb számaik (decemberben új remixalbumot is prezentálnak), a januári egész éjszakás mulatozást pedig a zenekarok közül ők zárják.

A koncertek után sem lankadhat a hangulat, hisz DJ Boostie gondoskodik a buli folytatásáról.

A VilágVeleje Fesztiválra elővételben 3900 forintért kaphatók jegyek az Instantban, a Rézangyal Bisztróban és a Wave lemezboltokban, valamint a vilagveleje.hu internetes oldalon (az internetek vásárolt jegyek a koncert napján, a helyszínen vehetők át). A helyszínen a belépők 4500 forintos áron kaphatóak majd. A buli kezdete január 14-én fél nyolc, ami után egészen reggel négyig tart a móka. A bejárat az Ifjúság útja felől nyílik.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a VilágVeleje Fesztivál másik helyszíne a Gödör Klub, ahol január 19-22-ig élvezhetjük a programokat.

3 thoughts on “XIII. Világveleje Fesztivál a SYMA csarnokban

  1. Adams

    Joo! mar varom!

  2. judy

    mar csak par nap! alig varom 🙂

  3. trudy

    tényleg annyira isteni ez a zenei repertoár. nem bírok betelni vele!:)
    tuti, hogy ott leszünk!:D

Comments are closed.