Lassan mindenkinél beáll a karácsonykor menetrendszerűen érkező térfogat növekedés, kezdünk megismerkedni új telefonunkkal/plazmatévénkkel/pár zokninkkal. Sőt, talán már-már ismét bennünk motoszkál a mehetnék, hogy egy jó koncertet hallgatva csevegjük ki barátainkkal, kinek mit tojt a Jézuska. Nos feleim, szerencsénk van! Ugyanis december 27-én este csak az nem tudja jól érezni magát a városban, aki nem is akarja! Hajtás után talán az év végi hajrá egyik legállatabb napjáról olvashattok!
December 27.
Mivel sajnos nem tudunk osztódni, így választanunk kell nekünk is, merre vesszük az irányt ezen az estén. A Fesztblog stábja a Gödör klubra szavazott, így velünk mindenképpen találkozhattok kedden az Erzsébet téren, csak úgy mint a Mocsok 1 Kölykök, a Kutya Vacsorája valamint a Supernem zenekarokkal, akik nagy évzáró koncertjüket adják. Valószínűleg már maga a névsor is felpörgette mindenkinek a vérnyomását, hát ha még hozzáteszem, hogy Varga Liviusék ezen az estén játszanak először új lemezük dalaiból. Mit is szoktak mondani erre? Kötelező! A belépő 1500/1800 forint.
Nos, ha lenne egy olyan időnyerő, időutazós bizbaszunk, mint a csajnak az egyik Harry Potter kötetben, akkor tuti, hogy ott lennénk a Dürer kertben is, ahol a Fish! és a Grenma zenekarok zárják országjáró, fej lerobbantó turnéjukat, kiegészülve a Nova Prospect-tel. Vér, veríték biztosan fog folyni, de hát nem azért jár az ember Senior Hal és hardpop bandájának bulijaira? Na ugye. Ide a beugró 1200/1500 HUF.
Aki inkább a csípőjét tekerné egy kiadós pogózás helyett, illetve könnybe lábadt szemekkel nézte a Made in Hungária című film ezredik ismétlését a TV-ben valamelyik nap, annak nyugodt szívvel ajánljuk a jó öreg Artemovszk 38-at. Ugyanis 27-én este a Mystery Gang játszik a hajón. Ez egy ún. „lemezelőzetes buli lesz”. Hogy ez mit takar, azt mi se tudjuk, de vendégként ott lesz Ganxta Döglégy Zoltán valamit fellép a Magic Mosquitoz zenekar és a magyar Johnnie Cash tribute banda, a Nyughatatlan. „Miszteriéknek” a következő lesz az első magyar nyelvű lemeze, tehát az újdonság varázsa szintén az A38 felé irányíthat minden fogékony zenebarátot. A beugró 1000/1300 Ft.
Akinek valamiért az alábbi események nem dobogtatták meg a szívét, vagy egyszerűen Likó Marci arcképe van a hátára tetoválva, az természetesen a Barba Negra felé vegye az irányt, ahol a Vad Fruttik játszik a Kipu társaságában. Nem is olyan régen olvashattatok a Fesztblog hasábjain a veszprémi zenekar A38-beli koncertjéről, minket ott tökéletesen meggyőztek arról, hogy ők az egyik legjobb koncertzenekar az országban, így biztosan ott lennénk, ha az amúgy ritkán Pesten játszó Supernem nem ütné ki őket a nyeregből. Ide 1800/2200 forintért lehet bejutni.
Ezen az estén még egy jó Neoton Familia bulira is benézhettek az Arénába, de a kockázatokról és mellékhatásokról én mindenképp megkérdezném előtte kezelőorvosomat és jó ízlésemet.
Na meg hogy fejtsd ki véleményed odalent!