Túléltük. Leginkább ezt mondanám a tegnapi napra, ahány embert láttam esni-kelni koncertre jövet-menet. A fesztivál területének előnye, bár egyben hatalmas hátránya, hogy dombok közt fekszik. Komoly kihívás volt esés és bokaficam nélkül megúszni az estét. Azt is megállapítottam, hogy nem csak trendi (már, ha az) újabban a gumicsizma, de hasznos is, bár én azért kösz, nem élek vele. Volt itt tegnap minden, szülinaphegyek, koncertdömping, beázós sátor, narancssárga riasztás, majd, – miután ezt Lovasi több színpadon is bemondta/bemondatta- vihar. Fishing on Orfű, első nap, én így szeretlek.
Kezdtük ott, hogy vonatra szálltunk Pesten, gyönyörködtünk kishazánk vízi paradicsomaiban (értsd: hihetetlen mértékű belvíz, és felteszem, ez már a száradásnak indult állapot volt, amit láttunk), összeszedtek minket Pécsett az állomáson majd az autónk a szerpentinen feltekergett Orfűre. Szállás pipa, meg a vacsi meg az átöltözés is, majd folytattuk ott, hogy laza negyedórás gyaloglással elmentünk bulizni. Jött az első kritikus pont: kéne a jegy. Gondoltam, nekem könnyebb dolgom lesz, de a kemping bejáratától az útig álló sor végére beálló ismerőseim előbb bejutottak, mint én, aki előtt csak 10-en álltak sorba a VIP/sajtós/fellépő jegyeket osztó sorba.
Leküzdve a sorbaállást, elhaladva a Heaven Street, a Pál utca és az Üllői út mellett végül felkeveredtünk a Pécsi Est színpadhoz, ahol is behatóbban szemléltük, milyenek is a Pál Utcai Fiúk. Idén a Fishing on Orfűn már legalább 2 szülinap volt. Az egyik Lecsóé, akit még Lovasi is felköszöntött egy üveg saját készítésű pálinkával, meg énekelte vele a közönség a jól ismert booldoog szüülinaapoot-ot.
Ezt, meg már a fröccsöket követően mentünk a másik születésnapra. Amit az MR2 színpadnál rendezett a 30Y, akik idén ünneplik 10 éves jubileumukat, tették mindezt nem kevés ember társaságában. Ha péntek lenne, mondanám, hogy meghaltak értük a tinilányok, de még a csütörtöknél tartunk. Bár az átlagéletkort elnézve megállta volna a helyét az előző mondat. Legalábbis a tinilányok rész mindenképp, ahány buborékot fújó embert láttam, amit amúgy én is szeretek, bár a tinilányságomnak már integethetek. Persze ki is bogozták, amit összekuszáltak. Illetve az is persze, hogy a tegnapi nap második boldog szülinapot-éneklése is megvolt. Csak most egy egész együttesnek.
Tekintve, hogy itt derült ki a narancssárga riasztás, gondoltuk, elmegyünk a Borsodi színpadhoz, mondván az sátor, megvéd. Útközben akartunk jelentkezni a pénteki fröccstúrára, ebből az lett, hogy a Bulisegély sátornál leragadtunk beszélgetni meg a bulisegély feliratot legyártani. Utána elkeveredtünk a sátorba, még hallhattunk egy kicsit Subscribe-ékból. A srácok változatlan zseniális propellereket képesek csinálni headbangelés közben a derékig (ha nem lejjebb) érő raszta hajukkal. Közben elérte Orfűt a vihar, a szakadó esőbe meg nem volt kedvünk kimenni, így maradt az ugrálás a RATM Tribute koncerten. Meg a fröccs, mert az kell.
Valamikor hajnal 2 körül úgy döntöttünk, nem árt, ha kialusszuk magunkat a másnapi fröccstúrára, elvégre 8 kilométert legyalogolni bulizás után, pláne, ha a kialvatlansághoz még vegyül egy adag másnaposság is, kihívás. Így nyakunkba vettük a tó körüli utat és hazateleportáltunk, annak reményében, hogy pénteken napsütés lesz. A hajnali vihart leszámítva így is volt, a fröccstúra kihagyhatatlan (majd olvassátok a bejegyzést róla, miért is az), most még kis rápihenés az estére, aztán legközelebb elmesélem, milyen is volt a pénteki nap Fishing on Orfű módra.