No Megállj Csak! jótékonysági fesztivál

A verőcei Csattogó-völgyben, szeptember 6-án, szombaton megrendezésre kerülő rockfesztivál teljes bevételét a Magyar Vese-Alapítványnak ajánlották fel. A Nyugati páyaudvartól szűk egy óra alatt

megközelíthető, festői helyszínen a hazai színtér legjobbjai közül
jópáran fogják szórakoztatni az érdeklődőket, akik ráadásul
látogatásukkal beteg gyerekeken segíthetnek – kell ennél több?

A vesebetegségekről

„Magyarországon emberek ezrei szenvednek valamilyen vesebetegségben. Egy részük gyógyszeres, illetve sebészeti terápiával eredményesen kezelhető, másik részük egész életére veseelégtelenségben szenved. A művese kezelések és a veseátültetések révén egyre több betegünk életét tudjuk meghosszabbítani, a veseelégtelenség azonban továbbra is komoly gond marad.

A veseműködés zavara bárkinél, bármely életkorban előfordulhat. Sok esetben a vesebetegségre csak akkor derül fény, amikor az már végstádiumba jutott és a veseműködés visszafordíthatatlanul elégtelenné válik. Ebben az állapotban a veseműködést helyettesítő terápia, a művesekezelés a betegek számára a túlélést biztosítja. Különösen fontos a gyors segítség gyermekek esetében, ahol az időben elvégzett terápia életet menthet.”

Prof. Dr. Rosivall László, az Alapítvány kuratóriumának elnöke

A fesztiválról

„A fesztivál a segítségnyújtásról és a zenéről szól…

Nagyon bízom a rendezvény sikerességében és abban, hogy ezentúl minden évben helyet foglalhat a nyári fesztiválok sorában. A fesztivál bevételével idén a Magyar Vese-Alapítványt támogatnánk.

A rendezvényt egyedül szervezem, természetesen nagyon sok segítséget kapok zenekaroktól, barátoktól, akiket a fesztivál honlapján keresztül lehet megismerni. Az emberek többsége nagyon pesszimista, amin csodálkozni nem igazán lehet, de remélem, a No Megállj Csak! Fesztivál is bizonyítéka lehet a hit, az akarat és az összefogás pozitív erejének.”

Szili András, a fesztivál „apukája”


Tervezett program:
10.00-14.00: Hagyományőrző csoportok bemutatói

Harci bemutatók
Tűzzsonglőrök
Mutatványosok
Hastánc Bemutató
Reneszánsz táncosok

14 órától: Koncertek

14.00: Wertigo
15.00: Purgatórium
16.00: Blindman’s Buff
17.00: La Band
18.00: Óriás
19.00: Kollaps
20.00: Sunday Fury
21.00: Mangod Inc.

22.00: Stereochrist

A zenekarok után:

23.00: Selector Atus
Belépő: 2000 Ft

14 éves korig: 1000 Ft



Jegyrendeles:

Szili Matild

06 30 327 4289
Szállás (az alábbi árak a belépő árát is tartalmazzák):

Férőhelyek száma: 160 fő

4-6 ágyas faház (közös fürdővel):

6 000 Ft/fő teljes ellátással (reggeli, ebéd, vacsora)

Apartmanház (fürdős): 3×8 ágyas

Szarvas-lak (fürdős): 12×3 ágyas

7 000 Ft / fő teljes ellátással
Sátorhely:

1 800 Ft/hely + 710 Ft/fő (nincs ellátás)

A vonat Budapestről 30-40 perc alatt ér Verőcére, a jegy ára kb. 600 Ft van. A völgy 15-20 perc séta alatt közelíthető meg.