zöld pardon / zöld kártya

Haha. Ha ez komoly, akkor azért én erre kíváncsi leszek:

FIGYELEM!

Új szabály a ZP be, 14-18 év közöttieknek szól:

18 éven aluliak, 2008. 07. 20.-tól a következő képpen látogathatják a Zöld
Pardont:

Zöld Pardon éjszakai látogatása 14 év alatt:
Este 10-ig, csak és kizárólag szülői felügyelettel, vagy hivatalos gyámmal
látogathatják a Zöld Pardont. (A szülő és hivatalos gyám esetében
feltétel, hogy igazolni tudja iratokkal, hogy valóban törvényes gyám.)

A Zöld Pardon éjszakai látogatása 18 év alatt:
Csak és kizárólag szülői felügyelettel, vagy hivatalos gyámmal
látogathatják a Zöld Pardont. (A szülő és hivatalos gyám esetében
feltétel, hogy igazolni tudja iratokkal, hogy valóban törvényes gyám.)

vagy

Előzetes regisztráció után este 10 óráig, ZÖLDKÁRTYÁVAL (mágnes csíkkal
ellátott, sorszámozott beléptetővel) jöhetnek a ZP területére.

A regisztráció menete:
– Regisztráció a Zöld Pardonban július 30-ig: a hét minden napján reggel
10-től, 21:30-ig, augusztus 1-től: hétköznap 10 és 16 óra között.
– A szülő, vagy hivatalos gyám az ifjú zöld pardonos vendéggel közösen
tölti ki regisztrációs lapot a helyszínen.  A regisztrációhoz csatolni
kell a szülő/gyám és a kiskorú látogató személyi igazolványának másolatát.
– Fiatalkorú vendégünkről fotót készítünk. A kép a kártya lehúzásakor
jelenik meg a bejáratnál egy monitoron, hogy a biztonsági őrök azonosítani
tudják vendégünket
– A sikeres regisztráció után a kiskorú megkapja mágneskártyás belépőjét,
amivel 22 óráig jöhet be a Zöld Pardonba. – A kártya kiváltásának egyszeri
regisztrációs díja 1000 Ft.   A kártyahasználat szabályai:
– A kártyával való be- és kilépés csak a Zöld Pardon alsó bejáratánál
lehetséges.  – Ifjú látogatónk a Zöld Pardon alsó kapujánál jelentkezik
be, a kártya lehúzásával.  – A monitoron megjelenő fotó alapján a
biztonsági őr beazonosítja fiatalkorú vendégünket.  – Távozáskor a kiskorú
látogató a kártya lehúzásával kijelentkezik.

Kártyabevonás lehetséges esetei:
– A regisztrációt a szülő kérésére bármikor visszavonhatjuk.  – A Zöld
Pardonból való kilépéskor a kijelentkezés elmulasztása.  – A kártyával
történő bárminemű visszaélés esetén. (A visszavont kártyák
újraaktiválásának díja 800 Ft.)
Ellenőrzés webes felületen:
A zöld kártyások számára készített webes felületen (www.zp.hu/zoldkartya)
a nyilatkozatot aláírt szülők felhasználónév és jelszó segítségével
megnézhetik, hogy éppen gyermekük a Zöld Pardonban tartózkodik-e
.

38 thoughts on “zöld pardon / zöld kártya

  1. V10R1C4

    „A Zöld Pardon éjszakai látogatása 18 év alatt:
    Csak és kizárólag szülői felügyelettel, vagy hivatalos gyámmal
    látogathatják a Zöld Pardont. (A szülő és hivatalos gyám esetében
    feltétel, hogy igazolni tudja iratokkal, hogy valóban törvényes gyám.)” – és csak szájkosárral, vezetőpórázon mehetnek be, hogy majd szép, egészséges felnőttek legyenek, ha felnőnek… ehhez még ez a reglaptöltögetés… abszurd. Azért a legtöbb helyen nem kérdezik meg még a vércsoportodat is, meg, hogy hány éveske vagy… úgyhogy, ha ezt a scifis ötletet be is akarják vezetni, ki fog pusztulni a ZP közönsége. Elárulom: a felnőtt, huszonéves közönség is. Kinek van kedve egy statútum-színház oldalában bulizni…? Nem mondom, hogy odavagyok az először-másodszor ivó, dülingélő, visítozó tinibabák látványától és kötelező tananyagnak tartom a fejkvótára való vedelést, de ez nem sok egy hangyányit…?

  2. Így talán még én is ellátogatok végre a ZP-be.

  3. delomar

    Haha, ez érdekes lesz. Kíváncsi leszek, hogy pl. A Depresszió közönsége emiatt mennyivel fog csökkenni. Vagy duplája lesz a közönség, mert mindenki hozza az egyik szülőt is.

  4. Fló

    Valóban egy kicsit erős, de nem hinném, hogy feltétlenül rossz is. Sok ismerősöm az elszaporodott 14 éveskék miatt nem járt ZP-ba.

  5. petya

    majd elkérik valakinek a személyiét vagy vmi ilyesmi, megoldják a leleményes fiatalok 🙂

  6. Jaj de fincsi… Mostanában, ha csak mentünk Zöld Pardonba, mindig az volt a jellemző, hogy mi, huszon- és harmincévesek léptünk le a koncert után este 10-kor, és magukra hagytuk a (nagyon) fiatalokat.
    Most nekik el kell menni. Mi meg már szeretünk munka előtt kicsit aludni, szóval e dolog most kicsit koncepciótlan, lazulni fog még e szigor, ha bevétel orientált a buli, kell neki, tutira.
    De figyelni fogom!

  7. Darien

    Ez nem irat hamisítás? Engem a TB kártyám „Meghamisításáért” (fénymásolásáért is megbüntettek már…. Az igaz h túl sok a 14 éves divat nép de Csak Ezek hoznak pénzt a zp-be…. Mostantól mi lessz 6 ember és 1200-ft-os jegy? mert az előadókat ki kell fizetni…

  8. Darien

    Itt most gondoltam a „A regisztrációhoz csatolni
    kell a szülő/gyám és a kiskorú látogató személyi igazolványának másolatát.”

  9. Babszi

    Hát ez vicces! Természetesen egyet értek azzal h ki kéne szűrni az alkoholista 12 éveseket, de azért kiváncsi leszek 20.ától mekkora armageddon lesz a ZPbe. Az idősebbek nem maradnak éjfélig, a fiatalok meg nem maradhatnak…! A fogyasztás is lecsökken majd, mert a 18alattiak leleményesen megkértek pár felnőttet, hogy vegyenek nekik inni… most milesz ? nem hiszem hogy normális ép elméjű ember 2000 ft-ot fog kiadni egy koktélért 🙂 hát kiváncsian várom majd a nagy szigor következményét és persze 100% ( ha nem akar a ZP csődbe menni ) hogy enyhítések is következnek majd!

  10. R3app3r

    Ez baromira nem fog működni, idén ZPben a 14évesek már veteránnak számítottak… Már csak a buldózer segíthet. Delomarral teljesen egyetértek. Divatzenekarok halála lesz ez a rendszer, persze csak ha a szülők nem vándorolnak el a ZPbe porontyukkal.

  11. Dejó! Akkor mostantól nem fog 3-5 fiatalkorú/kiskorú leszólítani a pultnál, hogy „vegyémánnekempiát/cigit, merttégedkiszolgálnak”.

  12. tejföl

    ez nagyo nem fög működni de végülis a szülők tuggyák hogy a gyerekük ott van és úgyis elengedik de nem lehetőket csakúgy kiszűrni

  13. pontaz

    Tény hogy örülök annak,hogy nem lesz tele magukról nemtudó seggrészeg 12évesekkel,de azért ez eröltetett..én fél év múlva leszek18,és most ezek után ugye nem gondolják komolyan hogy anyuval járjak zp-be?nem arról van szó,jó arc nagyon:D..de azért ez csöppet túlzás szerintem.nade milyen igaz.mi leleményes fiatalok megoldjuk,konkrétan ma áll szándékomban lelátogatni így 1hónap után,és akkor majd megpróbálom átverni ezt az új rendszeret;D

  14. egy

    Ez nem egy jó ötlet véleményem szerint… A zp pont erről volt híres, hogy a fiatalok szórakozóhelye. Így csődbe fog menni az egész!

  15. Diablo

    Itt volt az ideje! Ollé

  16. Gratulálok ZP!
    jó 5let!
    Csődbe fog menni az egész.Kiakar majd Fenyő Mikizni egész nyáron? ?
    Nem azt mondom h rossz dolog ez, mert 14év alatt ne akarjonmár senkise ilyen helyekre járni…csak azzal meg nem nagyon vagyok kibékülve, hogy 16év alatt/felett (18-ig) mi a fenéért kell kártya?!
    Hát soksikert hozzá.Jó hely volt.^^,

  17. silentscream

    oké, akkor nézzétek meg újra a zépé honlap zöldkártya rovatát…kissé van csak átírva. mostmár reggelig maradhatnak a zöldkártyások. ennyi. a barmok rájöttek h nokedlik nélkül nincsen közönségük…szal minden marad a régiben igazából. szánalmas.

  18. Felszaladtam a honlapra most megnézni a koncerteken készült fotókat, mit látok. Kaukázusra kattintottam. És nocsak, ott még mindig a 18 alattiak ugrálnak. Akkor ez most hogy?

  19. kár

    nah… nagyon jó 🙁 Még a 14 év alattiakat megértem.. De basszus.. 17 vagyok, nem érzem magam kis szarosnak, nem iszom alkoholt (legalábbis nagy mennyiségben nem), imádok bulizni a ZP-ben, erre most ez is megszűnik. DANKE SCHÖN!!! :@ :@ :@

  20. consti

    Ecsém, de vének vagytok…

  21. consti

    mármint lélekben. 24 vagyok és éngem spec retekül zavar ez a rendelet

  22. Sütike

    Hát ez tiszta szivatás …azt várom hogy mikor lesz megint olyan mint volt…..meg azt birom hogy a diákokat huzzák le zsével amikor a legtöbb nem is dolgozik :S elég lenne 14 év alatt ilyen baromság…

  23. Szülő

    Én díjazom a lépést. Szép hogy mindenkinek van véleménye, de aki felnőttnek érzi magát ,az véleményem szerint gondolkozzon is úgy.
    Egyébként a lesz egy „sz” és nem kettő!

  24. keflenACAB

    most komolyan ennek mi értelme van…piát nem vesznek bent mert azt úgyis kint isszák meg(tudom én is ezt csináltam) de 17 évesen nem mehetek be csak anyával??? azért jártunk oda mert olcsó volt és jó koncertek vannak…jogos 16 éven aluliaknak a gyám/szülő, de az idősebbek akkor menjenek csak ki a parkba,ha nincs zöld kártya?? semmi baj majd onnan hallgatom a köncertet:D

  25. kicsikány

    Nem azért de annyira vicces ahogy ennyre elbeszéltek egymás mellett…vagy hát nem tudom…:S lehet,hogy észreveszitek amit a másik ír de leírjátok ugyanazt a dolgot 6szor ahelyett,hogy annyit mondanátok/írnátok „valóban x.y.-nak igazat adok ebben,mert…” Amúgy zp szar hely lett amiatt,hogy nem engednek be 18 éven aluliakat(ahogy engem sem) Ahogy Babszi mondta…a 18 éven felüliek legtöbbje melózik ezért korán lelép…a 18 éven aluliak vagyis inkább csak a 14-15 évesek meg még nem melózhatnak szal maradnak hajnalig és az egy-két 18 éven felülitől kéregetik,hogy vegye meg neki ezt meg azt..deház zp dolga biztos jobb nekik így ^^

  26. Helfoar

    Anyuuu Zöldkártyát akarok!!
    Mi vagyok én Szuzuki? 😀
    Az a baj hogy az itteni hozzászóloknak igaza van,
    mert az nem kifejezés hogy elszaporodtak a Zp-ben a 14 éven aluliak.
    De ez a zöldkártya kicsit vicces szerintem.
    Én erről a dologról lemaradtam,
    mert nem tartozkodtam az országban,
    de azért érdekelne hogy hányan rohangásztak a szüleikkel
    hogy zölkártyát tudjanak csinálni..

  27. Petrus

    Mi hugommal együtt mentünk fel Pécsről, nem is tudtunk erről a „zöldhártyáról” A bejáratnál az őrök kértek személyit mindkettőnktől ( én 20 éves vagyok, hugom 16) és közölték, hogy csak én mehetek be. Kb még fél órát vitatkoztam velük, hogy mi Pécsről jöttünk fel a koncert miatt, stb. Erre közölték, hogy ha nincs Zöldkártya akkor a hugom nem mehet be. Másnap utánnanéztünk a kártyának. Szerintem egyértelmű, hogy aki nem lakik Budapesten és kb kétszer egy évben felmegy koncertekre, szórakozni az nem tudja magával rángatni a szüleit az ország másik végéből, hogy egy kártyát igényeljen… Nevetséges ez az egész.

  28. Krisztala

    Nagyobb társasággal szerettünk volna bemenni(mindannyian 30-on túl 🙂 ! ),de minket sem engedtek be, elöször a nem megfelelő ruházatra hivatkozva,majd a nemi identitásomra utalva tettek néhány trágár megjegyzést a kedves fiatalemberek a kapuban.Elolvastam a házirendet.Ruházati megkötés nincs a ZP-ben, az utóbbi pedig egyértelműen diszkrimináció! Természetesen nem hagyom ennyiben a dolgot! 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szereztem.

  29. jóhelyvoltazépé

    Egyetértek,ez nevetséges…a zp nagyon lejáratta magát ezzel…igaz nekem van zölkdártyám,mert szeretem a helyet nagyon,de ez így már nem az igazi :((
    és nagyon hiányzik a rééégi zépé!!!!!!!!

  30. jóhelyvoltazépé

    ja és majd elfelejtettem: régebben tényleg hosszú sorok voltak,fiatallal-felnőttel vegyesen
    most pedig szinte senki.-.-
    🙁

  31. V10R1C4

    Zu 29.: Nem megfelelő öltözék? Hova mentél Te, a Parkszínpadra, időgéppel? Vagy ők ültek fordítva a bilin… ez a valószínűbb.
    Kedves Szülő: ha valaki „felnőttnek érzi magát és akként is viselkedik”, akkor ismeri a saját határait, tud disztingválni, van tartása. De hol van kőbe vésve az, hogy kizárólag családostúl mehet bulizni – például egy végzős középiskolás (aki ugye 18)? Ha meg valaki hülye, infantilis és nem bírja a piát, azt ha huszoniksz éves is ugyanúgy háton viszik ki… Tehát ez csak egy bizonyos mértékig korfüggő (inkább érettség, önismeret), és mindenféle rendeletekkel nem lehet szabályozni. Ez így, főleg most, hogy láttam olyan tapasztalati érveket is, hogy vidékről tesóval jöttek és nem mehettek be, röhej. De különben is: ettől aztán nem lesznek érettebbek, meg belső kontrollosak a kölkök, az tutti.

  32. imádtamazépét

    mért kellett ez a zöldkártya?:S:S
    elrontanak mindent >.< -.-'' legalább egy kicsit lejjebb vinnék ezt a zöldkártyás korhatárt,h mondjuk 14-16 között kelljen nehogymár a 17-18 évesek is kártyával rohangáljanak :S deszar....:S nemértem h miért kell minden jót elrontani??mindent!!!!!:S:'(

  33. ANONIMUS

    AJJJJJ ne legyen idén zöldkártya mert mingyá 18 vagyok és most mi a fackomnak csináltassak? 18 évesen anyuval mennyek bulizni?:d laza lesz grat;)

  34. Cicus

    én 19 vagyok két unokahugom csak 17 mi azt találtuk ki hogy régebbi diákomat és az egyik barátnöm diákját fogják felmutatni a diák is igazolvány azt meg úgyse nézik h hogy hívják de az új rendszer sztem is gáz…

  35. Wyvii

    degááz.Ez mire jó?Most nem azért hova menjünk Depresszióra meg Copy Conra meg Kaukázusra?A Bank Densz Halba?Naagy diszkós helyekre bezzeg beengedik a szaros 14 éves meg 13 éves fiúkákat.De ZP-b neem.Mert sok ribanc ott iszik és hányásig menőzik.Ezért a többi normális van büntetve.Háát grat.Olyanjo lesz a ZP látogatottsága, hogy megtalálom a kedvenc egyetlen lábnyomom-.-.Háátje.:0

  36. ancs

    hát…sztem nagyongáááz…de Wyvii-nek igaza van…most ennek mi értelme?aki iszik úgyis inni fog fiatalon, aki meg nem, az ott sem fog….nemértem…szerintem hülyeség!dehát ők tudják..jah, és a biztonsági őrök ritka bunkók…

  37. 15 éves vagyok. nem dohányzom,nem iszok. tudom magamat kontrolálni. kétszer voltam ZP-ben. szülinapomkor egyszer meg csak úgy, azóta sajnos kedvem sincs lemenni. eltűntek a jó arcok, és rajulnak a többiek. a ZP csődbe megy, és mindenki keres valami új helyett. ezvan.

  38. Amint eltűnnek biztosan a kicsik, vissza jönnek a nagyok. Nagyobb fogyasztással. Ezen csak nyer a zp.

Comments are closed.