„A legfontosabb a tisztelet”

Új rovatot, azaz kategóriát indítunk a fesztblogon, amelyben időről időre – meglepő módon – interjúkat olvashattok a jövőben. Az első alkalommal a Gregory G.Ras művésznevet viselő énekessel, Komáromy Gergővel beszélgettünk a RiddimColony első nagylemezének megjelenése kapcsán. A kérdéseket vastag, a válaszokat dőlt betűkkel olvashatjátok.

Egy ekkora méretű csapat kapcsán felmerül a kérdés: hogyan próbáltok, illetve szereztek zenét? Van valamiféle hierarchia a zenekaron belül?

A Riddim Colony demokratikus rendszer szerint működik. Úgy szoktunk egymás közt fogalmazni, hogy meritokráciában alkotunk. Egyre inkább igaz, hogy mindnyájan részt veszünk a közös munkában, de nincs alá-fölérendeltségi viszony köztünk, ha valamiféle szempont alapján egyikünknek, vagy másikunknak többet nyom a szava a latban, az a teljesítményén, az aktivitásán múlik. Jellemzően egyébként Laci (basszusgitár), Misi (dob) és Ricsi (gitár) a fő zeneszerző, illetve Barna és én, az énekesek felelünk a legtöbbször a dalszövegekért, bár mindenki kezdeményezését meghallgatjuk és ha a többség arra érdemesnek tartja, támogatjuk a konkrét formába öntését.

Ez, gondolom, az együttes történetének is köszönhető.

Természetesen, hiszen igaz, hogy a születésnapunkként az első igazi koncertünket, 2005. november 1-jét tartjuk számon, de a gyökereink egészen a Csalez Lopezig, azaz Leslie és Miguel előző formációjáig nyúlnak vissza. Ők az alapítói a Colonynak. A zeneszerzés folyamatát pedig úgy kell elképzelni, hogy a skában, reggaeben használt úgynevezett „riddimek” – innen egyébként a nevünk is –, mint alaptémák jönnek a legkönnyebben, ezekre építkezünk. Ez olyasmi, mint a jazzben, a bluesban a sztenderdek, a rockzenében a riff, vagy az elektronikus tánczenében a loopok, vagy groove-ok, azaz a muzsika legkisebb egysége. De előfordul, hogy hamarabb van meg a „tető”, mondjuk egy fúvós, vagy vokális téma és az „alá” keressük meg a megfelelő alapokat, elveszünk, hozzáteszünk, aztán szépen kialakul, a helyére kerül minden.

A szövegek hogyan születnek? Tömegközlekedési eszközökön cetlikre firkálgatsz?

Még cetlikre sincs szükség. Gyakorlatilag most már folyamatosan szöveg- és dallamfoszlányok járnak az eszemben, az viszont változó, hogy angolul, vagy magyarul. A mondanivalómat próbálom tudatosan megfogalmazni, a prozódiában nem szeretek használni egy fordulatot csak a rím kedvéért. Úgy értem, szeretnék mondani is „valamit”. A legtöbb dalt fejben rakom össze. Vagyis nem a kész dalt, csak azt az ötletet, amit megmutatok majd a többieknek, akikkel közösen eldöntjük, hogy használjuk-e, vagy sem. Aztán jön a csiszolgatás és még így is előfordul, hogy ha hosszú-hosszú ideig megtartunk és finomítunk egy témát, de valamiért mégsem áll össze egésszé, bármennyire tetszik és szeretnénk megvalósítani, eldobjuk. Olykor csak félretesszük pihenni. Szóval az a tapasztalatunk, hogy nincsenek szilárd, rögzített szabályai még egy ilyen soktagú alakulatnál sem a zeneírásnak.

Mennyire vagytok termékenyek, gyorsan összejön egy-egy kész szerzemény? A próbákon könnyű kordában tartani a játékos kedvet és a feladatra összpontosítani?

A nagy, közös próbákon kívül az egyes szekciók külön-külön találkoznak, gyakorolnak és készülnek azokra: a fúvósok, a ritmus, a vokális rész, úgyhogy nem a nulláról indul a közös munka minden egyes próbán. Így jobban is haladunk a munkával. Körülbelül fél-háromnegyed éve tűnik úgy, hogy véglegesült a felállásunk. Mi rendkívül nyitott társaság vagyunk, ez meg is látszik a jelenlegi és korábbi tagok létszámának arányán. Míg előbbi 10, az utóbbi 12 főre rúg, tehát egy ideig eltartott, amíg megtaláltuk egymást, illetve a legrégebben bekerült tagok a többieket, de most nagyon stabilnak tűnik a zenekar. Emiatt alakult az is, amit játszunk. Két és fél év alatt jött össze annyi anyag, energia, hogy akár több albumot is megjelentethetnénk, hiszen úgy negyven számból rostáltuk ki azokat, amelyek végül az első lemezünkre kerülnek, úgyhogy igen, termékenynek tartom magunkat, de ez nem feltétlenül a megjelentetett hangzóanyagok számából tűnhet fel.

Tehát inkább koncertzenekar vagytok? Tipikusan „pesti” együttes egyébként a Riddim Colony, vagy igyekeztek hangsúlyt fektetni a vidéki fellépésekre is?

Az biztos, hogy élőben vagyunka legjobbak! Az első időszakban talán igaz volt, hogy a fővároson kívül főleg fesztiválokon voltunk láthatók, de mivel már ismertebbek vagyunk, szerencsére egyre többet hívnak és megyünk vidékre. Most már a koncertjeink felét Budapesten kívül tartjuk. Sőt, külföldön is, egyre többször megfordulunk, például Erdélyben imádunk játszani. Hétvégente előfordul, hogy egynél több koncertre kerül sor. Havi egy „nagy” fellépésünk van, a többi általában klubbuli. Az indulásnál rengeteget segített nekünk Lipi Brown, a Pannónia Allstars Ska Orchestra dobosa, vezetője, aki rendszeresen meghívott a PASO klubjába bennünket és sokszor előzenekaroskodtunk nekik. Persze, sokszorosan viszonoztuk nekik a szívességet, például baráti fellépésekkel, de ez kölcsönös. Egyébként azóta már mi is klubot indítottunk, Little Zion Reggae Club néven.

Érdekes, hogy ezt szóba hoztad, mert az a pezsgő közösségi élet, ami az elmúlt 2-3 évben hazánkban tapasztalható a ska és reggae színtéren, középiskolás éveim ifiházas blueskocsma-burjánzására emlékeztet.

Igen, a reggae kultúrkör egyik legfontosabb eleme a közösségi jelleg. Figyelünk egymásra, illetve a zenén kívül mindenféle más szeleteit próbáljuk eljuttatni az érdeklődőkhöz, megmutatni nekik. Ezen kívül a különböző csapatok, klubok tagságával figyelünk egymásra, támogatjuk a másikat. Csak gondoljunk a már említett PASO-ra, az Irie Maffiára, a Gimme Shotra, a Love Alliance-re, hogy a legismertebbeket soroljam. Nagyon sokszor működünk együtt sok zenésszel, előadóval. Ahogy a mondás tartja: „music is a mission, not a competititon”, vagyis együtt, összefogva lehet a legtöbbre jutni, a legöbbet elérni. A legfontosabb a tisztelet, az alázat a zene és egymás iránt. Szerintem az azonnal kiderül, ha valaki nem őszinte, csak pózol ebben a műfajban. Ez nem is igazán „csak” zene, hanem életmód, vagy –szemlélet, ahogyan látod a világot és éled az életed. Élő kommunikáció önmagaddal, másokkal, az egész világgal. A zenei része pedig igen sajátos, mert magában foglalja az élőzenét és a (kis)lemezkultúrát, azaz a zenelejátszást, sőt, ennek a kettőnek az ötözését, a sound systemet. Míg például a rockra elsősorban az előbbi a jellemző, az elektronikus tánczenei szcénára inkább az utóbbi, tehát tényleg különleges dolog született Jamaikában annakidején.

Mit fejez ki a lemez címe és kikkel dolgoztatok együtt rajta?

Ahogy a „Message of I&I” lemezcímből is kitűnik, nagyon fontos számunkra a közvetített üzenet, ami az egységről, a békéről, a szeretetről, az erőszak, az elnyomás, az előítéletek, a pénzuralom, a gőg elutasításáról szól. Azaz a zene számunkra és értelemszerűen számomra nem csak önmagában, zeneként fontos, hanem a hordozott üzenet miatt is. Több vendégénekes szerepel a dalokban: JZA, aki korábban a Riddim Colony sorait erősítette, mielőtt saját zenei vállalkozásába vágott a Fantastik Fourral, KRSA, Milli Chab és a Temesváron élő General Trix. Vele egy buli után beszélgettünk először, aztán az internet segítségével mélyült el a barátság és a közös munkára is így került sor.

Küldözgettétek egymásnak a zenesávokat?

Igen, pontosan! Manapság már a világ két teljesen más részén élő zenész együttműködése is pofonegyszerű, hála érte a világhálónak. A stúdióhangmérnöki munkát az Irie Maffia egyik keresztatyja, Jumurjak végezte, aki azóta már inkább Jumo Daddy. A keverés és a master az ő keze munkája. A Riddim Colonyban egyébként a koncerthangmérnök teljes értékű zenei tag.

Úgy, mint Henry Rollinsnál?

Igen, Arató Daninak, becenevén Dugónak hívják. A borítót Leslie tervezte, mint ahogy a honlapunkat is. Ő a civil állásában ilyesmivel foglalkozik és a reggae mellet ez a másik szerelme. Elkezdtünk felvételeket készíteni az első klipünkhöz, remélhetőleg nemsokára elkészülünk vele. A What is Going On című számhoz forgatjuk. Az albumot szerzői kiadásban, egyelőre csak 500 példányban jelentetjük meg, amihez nagy segítség az elnyert PANKKK-támogatás. Lemezkiadóhoz nem, csak terjesztőkkel, illetve online értékesítőkkel szerződtünk. Aztán koncertezés egész nyáron, hiszen kezdődik a fesztiválidőszak.

Sok sikert kívánunk mindehhez! Elköszönésképpen mit mondanál a távolabbi terveidről?

Először legyünk túl ezen a rengeteg teendőm, de elárulom, hogy igazán régi vágyam már a reggae hazájába, Jamaikába eljutni…

3 thoughts on “„A legfontosabb a tisztelet”

  1. Ehh. Nekem is van egy interjú a zsákomban, csak ki kellene már nyitni. De így, hogy nem elsőként tehetem itt, már nem is tudom, érdemes-e? 🙂
    Rasztatesó, písz.

  2. úgy tűnik, a fejlődés feltartózhatatlan.
    fesztblog uralkodik!

Comments are closed.