telt ház az arénában, pár szék ugyan üres, viszont a lépcsőkön ülnek. nem sokkal 8 után felhangzanak az első hangok, zsuzsa arca a kivetítőn, keresem a színpadon, de helyette a küzdőtér oldalában tűnik fel, megy az emberek közé, akik felállva ünneplik, köszönget, hangja az ének közben el-elcsuklik.
jó koncert volt, elénekelt mindent amit kellett, a közönség meg csak imádta, de azt folyamatosan. mögöttünk egy idősebb és egy még idősebb hölgy ült. az elején zavart, hogy az egyik beszélt, nevetgélt, de aztán a düh ellenére – szerencsére – eljutott agyamig a hang és sikerült észrevennem mennyire kedves és őszinte az egész amit a néni mond, amint nevet. és már nem is zavart.
a kakasülőn ültünk, de, miután nem egészen egy héttel a koncert előtt vettem a jegyet, jobbra nem is számítottam. így legalább megállapíthattam, hogy ugyan már nem annyira, de még mindig visszhangzik az aréna. csak úgy mellékesen: nem tudom megkedvelni a helyet. lélektelen, koncerteken hangulata semmi, csúnya, szóval – szerintem – szar ahogyan van.
és még mindig a jegyekről: a hűvösvölgyi úti stop shop librisei nagyon kedvesek, rendesek. még akkor is azok voltak, mikor a nagy nehezen megvett két jegy mellé pár nap múlva egy harmadikat vadásztattam velük, egy órát tökölve – telefonon, majd személyesen – azon, hogy melyik lehet a legközelebb a már meglévőkhöz.
újra koncert: picit talán lehetett volna lendületesebb, bár lehet, hogy akkor nem 3 órás zenélést kapunk. zsuzsa hangján néhol hallani, hogy már nem mindig az igazi, ami csak azért nem jó, mert nem szeretném ha ez lett volna az utolsó fellépés. bródy még mindig imádni való, tolcsvay viszont alulteljesített. nehéz is egy szál gitárral az arénában.
a legmeghatóbb rész persze rózsákkal tele. a ha én… előtt rövid göncz árpád köszöntés, a szám végén elnök úr egy szál rózsával a kezében felcsoszog a szinpadra, ott adja át. úgy tűnt az első sorokban mindenki ugyanabban a konfigurációban vitte a virágot, de a jelenet akkor is megható. göncz nem az első sorban ült. talán a harmadikban. az aréna tombolt, úgy tűnt a társadalomnak az a része amelyik őt nem kedvelte konczra sem vett jegyet.
mint a színházakban, itt is voltak emberek akik amint lezárult a hivatalos rész már pattantak is fel helyükről, szaladtak ruhatárba, loholtak a metróhoz. szartak rá, hogy a ráadás általában nem a koncertek fakó részéhez tartozik. ő bajuk.
kifelé persze bedugultunk az ötletesen és az aréna befogadóképességéhez mérten kialakított lépcsőn, de a tömeg jókedvén még a hosszas totyogás sem változtatott. felváltva és nevetve szidtuk a tervezőt.
maradandó jókedv…. a konczert elérte célját.