Ha Sascha Ring neve nem is, de hangzásvilága már annál inkább csenghet ismerősen azok számára, akik szembetalálkoztak már a Moderat nevű formációval (, melnyek nem mellesleg további két tagját az a Modeselekor alkotta, akik két hete jártak Budapesten a Telekom Electronic Beats fesztivál alkalmából). Nem véletlen a múlt idő használata, ugyanis a német zenészek útja …

„Számunkra minden év egy ünnep, hiszen az együtt töltött egy hét a munka mellett nekünk, szervezőknek is igazi kikapcsolódás, az év legkomolyabb bulija. Emellett persze a 30 éves jubileum azért mégis kiemelkedik a sorból. Történelmet írunk, és ehhez méltóan számos különlegességgel készülünk jövőre. „ Varga-Csajkás Zoltán, a Rockmaraton főszervezője

Míg a The 1975, a Foals vagy éppen a Kensington dallal, addig a Slipknot, a popdíva, Lana Del Rey és a folyton megújuló Bon Iver albummal járult hozzá az augusztusi terméshez. Szokásunkhoz híven pedig most is belecsempésztünk egy magyar release-t a listába. Slipknot – We Are Not Your Kind The 1975 – People King Gizzard …
Régi tervünket valósítottuk meg augusztus közepén, ugyanis minket ért az a megtiszteltetés, hogy első magyar médiumként számolhatunk be Belgium egyik legismertebb fesztiválján, a Pukkelpopon tapasztaltakról. Ezt követően a Castello névre keresztelt sátor felé vettük az irányt, ahol a Ross From Friends játszott, csakugyan élőben. Őket már csak azért is éreztük kötelességünknek beiktatni, mert a májusi …