Ez egyszerre lesz beszámoló és ajánló is, ráadásul ebben a sorrendben. Tehát nem először ajánlom, hogy aztán beszámoljak, hanem már láttam, arról most beszámolok, és aztán ajánlom is. Ugyanis május 15-én és 16-án volt egy-egy bemutató a Kamrában, illetve annak anyjában, a Katona József Színházban. Mindkét darabnak a második előadását láttam, mert a premierhez nem …
Nem kell már sokat aludni, csupán hét nap és éjszaka elteltével kezdetét veszi a VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó. Az év egyik legnagyobb színházi fesztiválján számtalan előadás, beszélgetés, kiállítás és workshop várja a Pécsre látogató színházbarátokat. A nyitódarab Csehov Ivanovja lesz, melyet a Pécsi Nemzeti Színház előadásában láthattok, június 13-án este az utolsó színdarab pedig szintén orosz szerző …
Vigasság a családnak a Hősök terén! Geszti Péter „kreatív igazgató” hagyományt teremteni készül. Nagyot. Világra szólót. A müncheni sörfesztivállal, a pamplonai bikafuttatással, a velencei karnevállal hírében vetekedőt.Budapesti Vágta… Így nevezné. Az ötlet persze nem rossz. Sőt. Elég jó. Mondjuk ezt tőle már gyerekkorától megszokhattuk, agya van a különleges felismerésekhez, és befolyásos kapcsolatai révén lehetőségei azok megvalósításához; bár a …
Richard Wagner operáit vagy imádni szokás, (lsd. wagneriánusok) vagy gyűlölni. Ismerni azonban mindenkinek illik. Vannak az embernek homályos elképzelései, hogy valkűrök vágtatnak ide-oda, valami gyűrűt keresgélnek (nem, nem a Gyűrűk Ura…), és egy bolygó hollandi röpdös. Hogy mindezt kikristályosítsuk elménkben, érdemes ellátogatni a 3. Budapesti Wagner Napokra a Művészetek Palotájába. Évről évre bővült a repertoár …
Június 12-én első nagylemezét, a Message of I&I-t mutatja be az A38 hajón a már külföldön is egyre népszerűbb hazai reggae különítmény, a Riddim Colony. Húzós vagy épp elringató roots, önfeledt dancehall, sőt kirobbanó ska és elszállós dub őszinte és komolyan vehető mondanivalóval. Mindez a tíz fiatal, hihetetlen mennyiségű pozitív energiát árasztó kolonista (és a …
Egy japán állomásfőnök két perces késés után már harakirit követ el a síneken. A PeCsa szervezői vagy a bolondját járatták velünk, vagy nem ismernek japán állomásfőnököket, esetleg próbálták megvárni, míg ímmel-ámmal bár, de el tudják kezdeni a fénytechnika használatát. Cave papa és társulata ugyanis késett. Nem sokat – egy házibuliban negyven perc nem a világ …