Nick Cave volt gitárosa érkezik az A38-ra

Az egykori Nick Cave-gitáros, Bad Seeds-alapító Hugo Race több mint negyedszázada hozta létre (legfontosabb) saját együttesét, a True Spiritet. A súlyos, mély, bluesos-balladás rockot játszó zenekar hét év kihagyás után idén jelentette meg új albumát. Mick Harvey, Blixa Bargeld, Kid Congo Powers, James Johnston után újabb ex-Bad Seeds-tag az A38 Hajón!

Ha Hugo Race csak annyit tett volna, hogy a Birthday Party feloszlása után csatlakozott Nick Cave-hez, és részt vett a Bad Seeds megalapításában, már aranybetűkkel írnák a nevét a rock nagykönyvében. Ám Hugo Race, ez a fantasztikus hangú, delta bluesból, rock and rollból, balladákból súlyos elegyet gyúró gitáros-énekes ennél jóval többet tett. A nyolcvanas évek vége óta legalább három együttesben zenél egyszerre, és a nemzetközi artrock egyik fontos producere.

Az 1989-ben alapított True Spirit nevéhez méltón Hugo Race “igazi szelleme”. Az évek során számtalan tagcserén átesett zenekar kulcsfigurája, zeneszerzője, frontembere a karizmatikus Race. Színpadi kiállása, orgánuma, zenei stílusa valóban Nick Cave-re – vagy ha már a Bad Seedsnél tartunk, Barry Adamsonéra – emlékezet. Hugo Race sötét, sűrű atmoszférájú, bugyborékolós elektronikával megtámogatott, groove-os bluesrockja egészen rendkívüli, elemi erejű koncertekben csúcsosodik ki. A True Spiritet utoljára hét éve, Race másik zenekarát, a Dirtmusicot hat éve lehetett utoljára Budapesten látni, úgyhogy a mostani, új lemezt bemutató koncert biztosan különleges élmény lesz.

Az előzenekar, a Tod Cklorox & His Band tulajdonképpen “filmzenekar”: Super8-as filmeket vetítenek improvizatív kísérőzenével. A zenekarban a hagyományos – gitárok és dob – felálláshoz ezen a koncerten theremin, hegedű, és nagybőgő  társul, az összhangzás pedig erősen torzított -karcos, repülő/elszállós hangulatzene.

Hugo Race & The True Spirit (AU), Tod Cklorox And His Band
2015. november 18., szerda 20:00
A38 Hajó Kiállítótér – Petőfi híd budai hídfő
Jegyár: 2500 Ft, elővételben: 2000 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Michael Bublé idén Budapestre jön! Az énekes újabb helyszínekkel bővítette európai turnéját, november 2-án a magyar rajongók is láthatják végre a BudapestArénában! Michael Bublé - kanadai énekes, dalszerző és színész. Rögtön bemutatkozó albumával már top10-be került a kanadai és az an...
Egy féladagnyi Kaktuszliget lemezbemutató – A Quimby a Trafóban... Az előző esti szabadtéri tökös party önjelölt konyhatündér klubjának maroknyi kis csapata – chillis sütőtök leves, zsályás, baconos parmezános sütőtökös rizottó és szegfűszeges, borsos, fahéjas, whiskey-s sütőtök torta fogyasztása közepette elhatároz...
Bárcsak minden ilyen egyszerűen menne! – Frank Turner koncertk... Frank Turner még életében nem adott rossz koncertet. Miért éppen Budapesten kezdte volna el? Bárcsak minden ilyen egyszerűen menne! Ősszel az A38 bejelenti, hogy Frank Turner Budapestre jön. Ennek az ember megörül, mert nagyon szereti a ze...