A szerdai nap programja nem hozott annyira tűzbe se elsőre, se másodjára így nagyjából sejthető volt, hogy ahogy esik úgy puffan lesz az estéből, a véletlenre bízzuk a dolgot. És meg kell írjam annyira nem is jártunk rosszul.
Napi pumped
Sajnos a rio de janeiro-i időre való átállás nekem évről-évre nehezebben megy, kábé délre kaparom össze magam, aztán írás, szóval így a Gogol Bordello-ra a legnagyobb sajnálatomra nem értem ki. The Horrors-ra viszont igen és hol pilledve, hol a közönség közepén néztem a srácokat. A káka belű nyurga angolok – mint akiknek kimaradt a fish&chips az életükből, vagy csak mindegyiknek gyors az emésztése – az Ivan and The Parazol hasonmás versenyt is megnyerhetnék simán. Az indie-ben és garázsban utazó zenekar hol dinamikusan tolta, hol maguk elé torzítgattak, hol szintizgetve belassultak. Faris Badwan énekes a hangulat javítása érdekében, kislányosan tört-zúzott, hol felborított egy cintit, hol tiszta erőből meghúzogatott egy mikrofonkábelt, performanszt mutatott be. A hangulat hol állt, hol ült, (egy vicces #pumped videónk is van erről), de alapvetően élveztem, tőlem aztán akár eggyel későbbi idősávba is mehetnének vagy az A38 Sátorba késő estére. A frontman az utolsó számnál érdekesen távozott a színpadról. Nem az a heuréka, de megcsinálta: leugrott a közönség, közé, átmászta első kordont, majd át a tömegen, aztán a második kordont, keresztül a lézengő bámészkodók között, majd elsétált a naplementébe.
Napi szar I.
The Script miatt csak azért maradtunk, mert azt hittem ez lesz az egyetlen mókás dolog aznap történik. A változatosság kedvéért ők is britek és Imagine Dragons, Maroon5, Coldplay farvízén a fesztiválokra beoldalgók, kiknek Hall of Fame című videójuk a 200 milla nézettséget nyaldossa. Messziről és közelről is így néz ki egy koncert: némi verze, refrén, tüchtig virágkoszorús lányok, refrén, törzsi dobok, refrén (ugyanaz a refrén majd kábé 6 perc 20 másodpercig), mellközépig felhúzott farmernadrágok tengere, refrén, levezetésnek egy percig ooooh, ooooh, ooooh, majd taps, őrjöngés, és az énekes you’re so fuckin’ wonderful köszöntése minden szám után. Na, ezt másfél órában gondoltam nézze az, akinek három mellbimbója van. Szóval átbattyogtunk a hajóra.
Napi cuki
Korrekt kis reggae zene, 50 fok, speciális illatú füstölő várt ott minket a SOJA-n. Lassan felvettem az andalgós egyet jobbra egyet balra fordulok maci ritmust és idővel nemcsak a pólóm, de még a közönség jó hangulata is tapadt rám. Egy darabig azért olyan elképesztő nagy különbség nem volt a számok között, a koncert vége felé jöttek a bulisabb, pörgősebb dalok, és némi szamba ütem, de mikor a basszeros is beállt csak maga énekelni, akkor azt kérdeztük magunktól, hogy eddig ez a jófajta dörmögő hang hol volt. De kétségtelen, hogy show-t egy három éves kisfiú és egy 70 év körüli hölgy, meg egy kosár kiscica vitte el. Előbbi valószínűleg az egyik zenész és vokalista közös manója lehetett, míg másik pedig vagy szintén rokon vagy egy lelkes rajongó. Mikor a tomboló mamikát a kivetítő többször megmutatta az első sorban, akkora standing ovation fogadta, hogy a zenekar nem is tehetett mást, felrakatta őt a színpadra két markos biztonságival, de beszéljenek a képek.
Napi utcazene
Jó ideje tűnik fel különböző nagyvárosok utcáin, fesztiválokon és persze a világhálón az az úriember, aki leselejtezett Tefal edényeken, aprított Zildjian cintányérokon és Tikkurila festékes vödrökön olyan techno-house partit nyom le, hogy az ember a kamerázás közben egyszer csak azt veszi észre, valami hajtja a lábát. Dario Rossi-t a Csónakházhoz vezető úton, onnan nem is messze Ti is megnézhetitek még a Sziget alatt. Hajrá!
https://instagram.com/p/6S8nlWGWte/?taken-by=fesztblog
Napi szar II.
Alt-J. Ott volt, de minek? Zenéjük olyan, mint egy korai magömlés, nem is, mint egy megszakított közösülés, amikor anyád rád nyit. Mire jön egy dallam, abba is marad. Annyira volt érdekes, mint a Híradástechnikai Szemle ’72-es évadnyitó értekezletének jegyzőkönyve. Nem tudom melyik hülye angol kritikus találta ki, hogy ez egy jó zenekar, de élőben még elviselhetetlenebb. Egy tál varázsgombával biztos menne bennem a zene, de kínos volt ezt a beállásnak is felérő hangpróbát leácsorogni. Sven és Jürgen, Davide és Carla is inkább a tegnapi Florance-t és hol van tiszta klotyó a főúton témájába merültek el, tisztára olyan volt, mint egy ismerkedési est. Hallgassa ezt máskor másfél órában, akinek három heréje van!
Napi sramli I.
Nem tudom, hogy a rajongók, hogyan becézik a következő együttest, mondjuk megkérdezhettük volna, mert egy Jürgenen két fesztbloggeren kivűl valószínűleg mindenki olasz volt. Canzoniere Grecanico Salentino hagyományos pizzica népzenét játszik úgy ’75 óta. Ja kicsit össze voltak szokva. Bobanék után léptek fel, de csináltak olyan hangulatot, mint ők szoktak. Voltak lassabb részek, de általában egy bozontos Cantona úgy ütötte a Tamburellot, mint ördög a nejét. A koncert felénél két-három csörgő ki is szakadt belőle. Volt még harmonika, hegedű, buzuki, szemrevaló táncosnő a színpadon, és egy marha nagy közönség, aki belepasszírozta a nézőtér deszkáit a földbe jókedvében.
Napi sramli II.
Az olaszok lelkesedését megirigyelve Budapest Bárra mentünk, szilvafázni magyar alter allstar-ral, Kiss Tibivel , Lovival, Frenkkel, Németh Jucival és szokásos slágerekkel zártuk a napot.
jó fotók: szörfdeszka.hu
rossz fotók: @nekedirom