Novemberem – kedvenc dalaink az első szutykos hónapban

Egészen különleges lett az ehavi kedvenc dalos cikk, tekintve, hogy nagyjából egy műfajból lett kiválogatva az összes szám. Nem járjunk meg távoli zenei univerzumokat, nem lesznek tört ütemek, éteri hangok és szívbe markolóan síró akusztikus hangszerek. A novemberi hónap a mocsok rock and rollé.

De mér’??? –kérdezhetnétek. Nos, erre a legfrappánsabb válasz talán az lenne, hogy mert én kerültem a botkormányhoz a hóvégi válogatás összerántásához, de azért ez nem lenne teljesen kerek felelet. Magam is sokféle stílus híve vagyok, még ha vissza is térek általában a kályhához, a kiindulóponthoz, ahhoz a muzsikához, amihez egy dobon, egy basszusgitáron, max két elektromos gityón és egy közepesen merevrészeg frontemberen kívül semmi sem kell. Csak ez a november olyan nehézre, küszködősre, általában csak lefelé pillantósra sikerült (és amúgy meg megjöttek a mínuszok, helló!), hogy nem volt érkezésem túl sok szofisztikált zene befogadásához, felfedezéséhez. Így csak összedobtam egy Spotify playlistet Anger & Beer címmel, és ezt nyűttem 30 napig. Miért anger and beer? Mert ezek a dalok erről szólnak, semmi másról. L.A. külvárosában a szülők házában élősködő mosdatlan alakok, akiknek a legnagyobb baja, hogy nincs sör/meleg a sör, elhagyott a nőm/ félrekúrt a nőm/ soha nem is volt nőm, kéne pénz fűre/még több pénz kéne fűre és amúgy bekaphatja az egész világ. Nevezhetjük őket a külváros trubadúrjainak, vagy visszataszító junkieknak, de van olyan hangulat, amikor az ember éppen egy nagyon fontos programról meg egy még fontosabbra, de kigyulladt a tetves hármas metró, este 6 van és még nem ettünk semmit, és ha a holnapra gondolunk, az sem tartogat sok jót. És ilyenkor a legjobb betolni ezt a playlistet, és a középső ujjunkat mutatni a világnak. (A másikkal meg persze megigazítani a nyakkendőt.)

Nézzük hát miket válogattam össze, nem várom el senkitől, hogy ismerje ezeket a senkiháziakat és a dalaikat, így egy-egy mondatban ezért mondanám, hogy miről is van szó:

Pink Mountaintops – Shakedown : Kanadai zenekar, aminek a Wikipedia szerint eddig 37 (!) tagja volt. A dal nálam az év slágere, novemberben meghallgattam kábé háromszázszor.

Alvvays – Marry Me, Archie : Gyönyörködtető szentimentalizmus.  Az Alvvays agóniába mártott keserűsége nem a tipikus rock and roll kategória, de attól még tökéletes arra, hogy kihúzzam otthonról a Kálvinig.

Death From Above 1979 – Trainwreck 1979 : Két baromi csúnya ember, a DFA 1979 két ormányosa összeállt, idei albumukra meg fért egy igazi sláger is.

Fidlar – Awkward : Fuck It Dog, Life’s A Risk. Ez a zenekar neve.

The Orwells – Blood Bubbles: Na ezt például nem ismertem, a Spotify ajánlotta fel, és milyen jól tette.

Cloud Nothings – I Am Not Part of Me : A Cloud Nothings idei albuma tuti ott lesz az év végi listákon, szerencsére még időben rájöttem, hogy flesselem, hogy tavalyi.

Middlemist Red – Single Switcheroo : Kijött az MMR új lemeze, ami szép és jó is, csak az Index túlzott hypeja miatt kicsit már kezdte megfeküdni az ember gyomrát, hogy naponta írnak róluk anélkül, hogy ismernénk 4-nél több számukat. Most már van lemez, talán nem ez a legjobb dal rajta, de ebbe a playlistbe ez illeszkedik a legjobban.

Pangea – Los Angeles : Herélt kandúr hangon üvölti valaki a füledbe, hogy „Máááááj hóóóóm Losz Endzsölííísz” míg a nyuggerek cekkerrel verekednek körülötted a helyért a 47-esen. Priceless.

Wavves – Afraid of Heights : Tavaly már ajnároztam a Wavves-t eleget.

Royal Headache – Honey Joy : Na ők soha nem fognak befutni. Kár L

Ty Segall – Can’t Talk To You : Ty Segall munkássának 80%-a számomra csupán ipari zaj, de ez nagy zene azért!

Triggerfinger – Off The Rack : Ja, hogy azt ígértem csak rock and roll lesz? Ez is az, csak lassabb fajta. Táncoltam eleget az idegeiteken, a végére jöjjön egy kis nyugtató belga módra.