Névelővel vagy névelő nélkül, zenei portálon vagy anélkül ugyanazt jelenti: Lovit, Bandit, Andrást, Lovasi Andrást. Nem kell nagyon magyarázni. Akik munkásságát nem nagyon ismerik, azok is annyit azért visszakérdeznek: Kispál, nem? De, az is. Meg Kiscsillag, meg Budapest Bár, meg Véletlen is. Talán nagy sokára, de könyv készült róla Idáig tudom a történetet címmel, amit két részben zenés-felolvasós teltházzal mutattak be az Átrium Film-Színházban.
Itt a Fesztblogon talán még nem nagyon írtunk könyv megjelenésről, de egy olyan ember szövegíró, dalszerzőről jelent meg 53 fejezet, 430 oldal, 47 évet magában foglalva, aki számunkra kedves. Idézünk tőle simán, bárkinek szinte minden élethelyzetre van egy dala tőle. Ha szakítottunk a párunkkal és hülyék voltunk, vagy épp válunk és nem jön le a rohadt gyűrű, ha nyaralni indulunk autónkkal a tenger felé, vagy épp szerelmeskedünk s a blúzát a szél kibontotta. Majd minden Kispálosnak van egy vagy több sztorija vele. Szerkesztőségünk fotósa minden évben egy közös fényképet csinál vele a Szigeten, egy másik hölgy ismerősöm egy estét beszélgetet át vele, nekem pedig 2010-ben némi pálinkázás közben a búcsúkoncert setlist-jét dedikálta, (amit szépen be is kereteztettem).
A rajongók és az egyre tágabb értelemben vett jelenlegi szakma szemében ő a kurva nagy óriás, a forradalmár, aki megújította dalszövegírást, korát megelőzve hozzá mert nyúlni a népzenéhez és ráhúzta az alternatív rockra. A még szinte kölyök Kiss Tibi (Quimby) azért ragadott gitárt, mert annyira megtetszett neki az a sor: „lenyeltem egy két forintos, hogy telefonáljak a magányomban”. A kilencvenes évek közepén Varga Líviusszal még felfedezhetők a színpadon jó pár Kispál élő felvételen. A Csík Zenekar neki köszönheti széles körű a sajátos magyar folk világzenét sikerre vivő mainstream életútját. Beck Zolitól (30Y) Bérczesi Robin (Hiperkarma), Likó Marcellen (Vad Fruttik), Kardos-Horváth Janón (Kaukázus) át egészen Varró Dániel íróig szinte mindenki hivatkozik rá a lökést adó kezdeteknél, szellemi elemózsiánál, de vannak olyanok, akik csak egyszerűen ha akarnák se tagadhatnák le, hogy hatott rájuk Lovasi zenei látásmódja.
Amikor 2012-ben egy hajnali baksai disznóvágás közben Lévai Balázs televíziós rendező, producer, újságíró megkérdezte Bandit, hogy nem kellene-e könyvet írni róla, akkor egy elgyengült pillanatában igent válaszolt. Erről eszembe jut az a történet, amikor néhányszor magam is beszélgettem Lovival és egy barátom pont ezért azt tanácsolta, hogy ne akard a művészt megismerni, mert el fog tűnni a varázs. „Ha engem kérdeznek, biztos nem haverkodnék magammal, ezt szögezzük le elöljáróban” – kezdődik a könyv ezzel a mondattal. Talán ő is ezért pattintotta le Lévait többször és az előtte próbálkozókat. De akkor épp építkezett és a Lovasi-portfolió eme elemét még nem értékesítette – gondolta – és hát jól is jött volna az a kis előleg, amit persze azóta sem vett fel. Aki járt bármilyen Lovasi koncerten azt tudhatja, hogy ő mindig sztorizik a számok között, méghozzá érdekeseket, vicceseket, tanulságosakat, főleg a csendes ülősökön. Ezért is utáltam azokat a gyakran illuminált fazonokat, akik néha-néha be- beüvöltötték a színpadra neki: Játsszá’ má’, ne pofázzá’! Úgy voltam vele, kár, hogy ezeket senki sem rögzítette, és de jó lenne egyszer egy könyvben összefoglalni. Most itt van egy része annak, amit néha a sajtóból össze- össze- lehetett szedegetni, de egy csomó olyan, amit itt olvashatunk először.
Könyvbemutatóhoz képest díszes nagy társaság jött össze a színpadon. Lovasinak és a könyv szerzőjének az Mr2 Petőfi Kultúrfitneszéből Horváth Gergely intézte a kérdéseket, tőlük balra Leskovics Gábor (PUF, Kiscsillag), Szabó Attila (Csík Zenekar), és Kispál András játszottak el hat, jól működő, odaillő számot akusztikus verzióban a szóló és a zenekari életműből: Zár az égbolt; Kényszer, érdek, ösztönélet; Csillag vagy Fecske; Csend meg a zaj; Miért nem tudod?, Ágy, asztal, tévé. A pályatársak az est fényének emelése mellett még a könyv megírásában is segédkeztek, mert Lovi elbeszéléseit ők pontosították, egészítették ki, ahogy a szülei vagy Tóth Tibor menedzsere is. A jó hangulatú pódium sztorizás egy meglepetés szülinapra hasonlított. Lovasi már nagyon jó hangulatban volt, bár a fáradtság jelei is látszódtak rajta, olykor még zavarban is volt az ünnepelt; énekelt, gitározott, csapongott is, magán és másokon élcelődött, ahogy azt szokta, vagy megmagyarázta a Nagy Ervin színművész által felolvasott részleteket. A fejezeteket, – amelyek címei egy-egy Lovasi dal sorai – Lévai egyes szám első személyben szerkesztette, így igen közvetlen, emberközeli és olvasmányos lett a kötet. Az este folyamán főleg olyan történetek hangoztak el, amelyek megmosolyogtatták a hallgatóságot. Mint a például Lovi hogyan késte le majdnem a saját búcsúkoncertjét és zötykölődött HÉV-en rajongóival inkognitóban a Sziget nagyszínpada felé, vagy hogy volt olyan Kispál koncert, ahol nem hangzott el egyetlen saját nóta sem, de annál több Bikini vagy Madonna dal, mert vicces, füves sütivel csapták szét magukat. A könyv Lovasi szerint nem zárt le egy korszakot, csak eljött az idő, amikor a biciklit már nem kell tolni, mert lefele gurul, így úgy gondolja életének fontosabb és szórakoztató eseményeit foglalták össze. Aki kézbe veszi a könyvet megismerheti a kis Bandika életét, szüleihez, bátyához fűződő viszonyát, egy korrajzot kap a rendszerváltás előtti és az a körüli időszakról. Hogyan ismerte meg Cili feleségét, majd miként romlott meg házasságuk, tartott szeretőt és a ránehezedő párkapcsolati problémáktól való elmenekülésként miként vetette bele magát hiperaktív módon a Kiscsillag vagy a Budapest Bár projektekbe. És mindez hogyan pecsételte meg végül a Kispál és a Borz létét. Nem marad ki az összefoglalásból a zenésztársakról Kispitől Lukácsig a jó vagy épp rossz menedzseiről alkotott véleménye sem. A könyv amellett, hogy egy őszinte önvallomás, kiderülhet az olvasónak, hogy vált zenész-költővé az ötletekkel mindig teli, így folyamatosan megújuló a magyar könnyűzene emblematikus alakja.