Nem teljesen ismeretlen érzésekkel mentem szombat este a kicsinosított Akvárium Klubba, hiszen Kardos-Horváth János a tél folyamán, önálló estjein játszotta már új szerzeményeit. Az együttes pár számot szociális hálón is elcsepegtetett az elmúlt hetekben, de pár napja díjmentesen tette elérhetővé új albumát, Kérni Ugyanazt Semmi, röviden K. U. S. címmel saját honlapján. Mióta tavaly bejelentették, hogy újra összeállnak, azóta ez az első egységes megjelentett anyaguk. A tíz plusz egy dal nem mind és nem pontosan azzal a hangszereléssel hangzott el, ahogy a lemezen, de igyekeztem mindegyikből a zeneileg izgalmasabbat vagy érdekesebbet track by track bemutatni.
A kabátomat kiakasztattam a ruhatárba, a fülessel rendelkező hostess-től elkértem a karszalagomat, mivel elől álltam, csak félig láttam, hányan lehettünk, de azt hiszem, pár százan, így szépen megtelt a Kis Hall. Janó egy szál gitárral a Bazmeggel kezdett, egy orr alá dörgölős, de változásra buzdító imával érettünk. Miért kérjük számon a másikon azt, ami nekünk se sikerült, de ha érezzük, hogy van egy biztos cél, na, azon kell elindulni! A morózus szám, az egyénnel, míg a Fotocella című pedig a minket körülvevő világgal foglalkozott. Azzal, hogy bár magunk szeretnék központi szerepet betölteni éltünkben a klímás autóval, halkéssel a munkaebéden, angol elemzőkkel, de egyedül nem lehet élni, mert akkor nem marad semmink, csak maximum a csillagok bámulása: „Nem kell Origo sem Index, nem kell (ez utóbbit a kar énekli), fogadjunk, hogy egyszer így lesz, nem kell, egyedül leszel és csöndben, és nem hiányzik majd tökre”. Ezután Kardos- Horváth megkérdezte, hogy szeretnénk-e egy jót bulizni, elő is kerültek a nagy slágerek, mint a Lángos tejföl, Tesco, így az egyik fotós kollega a kinti őszies időjárást hamar nyáriasra cserélő ugráló közönséggel együtt énekelt.
Szepesi Matyi személyében felvillanyozott vendégművész érkezett (Konyha zenekar frontembere és nem mellékesen a Kaukázus menedzsere), aki többek között a Bostoni galambot elgitározta. Ez utóbbit a lemezen vadnyugati aláfestéssel, Morricone-s fütyörészéssel és kórussal hallgathatjuk, a táncdal fesztiválokat idéző szám voltaképp egy mese. Ami elsőre hímsovinisztának is hathatott, hiszen a hisztis (szingliknek) szólt. A sztori röviden: a mindig síró, elégedetlen lányok könnyeik alatt felnő egy sárkány, de jön a remény, mert posta tubica hátha értékesít számukra egy közepes magyar herceget, akinek fűt, fát, pinát kell csak ígérni, és így lehet a lányokból feleségnő. Ilyen olvasatban ez mégis csak vicces, nemde? Aztán volt még egy (papír)sárkányos, borúra-derű kicsengésű slágergyanús szám, amit KHJ Rúzsa Magdinak írt, de aztán visszakérte, mert annyira megtetszett a tagoknak. A koncerten az ötvenes évek Amerikáját idéző, térd rázogatós rockabilly stílusban adtak elő, az albumra pedig Manu Chao-s hangzású gitárjátékkal került fel.
Kardos munkásságára jellemző globál-öko songok is szintén mosolygósra sikerültek. A big band-es, szaxis, swinges, ismerkedési est hangulatú, Fák és nők című azt üzente nekünk, hogy akár maradhat így minden a világban mielőtt teljesen tönkremegy, így az se baj, ha van szalagparketta, meg drog, csak már több rosszat ne tegyünk a Föld ellen. Az albumot is beharangozó Ciprus kezdeti dobszólója nálam óhatatlanul bevonzotta a Katrina and The Waves örökzöld Walking on Sunshine opuszának vidámságát, így ez az irónikus szám lett az album, legslágeresebbje, még akkor is, ha mediterrán étvágynak pont a mi visegrádi partifecskéink esnek áldozatul. Így tehát mindenki megnyugodott szépen a picsába és együtt énekelte: „a szél fúj új napot a régi égre”.
Aztán volt olyan új szám is, ami nem került fel az albumra mégis elhangzott. A frontember félt kicsit, hogy páran elhagyják majd a termet, mert velünk határos keleti szomszédjaink finoman kapják benne az ívet. Végül mindenki bennmaradt. Valószínűleg ők is busszal mentek az Égei-tengerre, ezért. A dal írója által sosem megélt iszogatós, be nem tervezett lányokkal, narancslopós, olajbogyókkal Odüsszeiát eljátszó görögországi élményekről mesélt.
Mivel a lemezbemutató nem dalonként mutatta be a K. U. S.-t, hanem közben ismert bulizós számokkal, mint a Celebbel és a Pingvinnel, így csak szépen lassan lehetett észrevenni, hogy az album alapvetően szomorkás hangvételű lett. A Hostess például ringató, be- és lehúzós dalként indul a kiadványon, ördögi hízelgéssel énekli Janó, hogy csavarodj rá a szintetikus vagy egyéb cuccokra, ska-reggae alapokon siklik, majd végül egy kevéske jazz pszichedéliába torkollik. A számára sem teljesen ismeretlen érzések egyfajta utólagos önvallomásként is felfogható, amit már maga mögött hagyott: „de egy arcba se nézek bele, egyre jobban csúszok vele, tökéletesen szarok bele, hogyan jutottam el ide”. A Katonadal és a Riadó! sem hangzott el, de szintén nem bohókás, humorizáló szerzemények közé tartoznak. Míg előbbi újratöltése és -gondolása – dallam és két versszak megtartása mellett – egy első világháborús siratónak, addig utóbbi akár még giccsesnek is hallható, Kafkaz típusú lassú altató az elveszett időről nem csak gyereknek: „hogyha megjönnek az ufók, van egy ötletem, megőrizni a fényt, ha sötét lesz a Föld, ültetni növényt, hogy maradjon még zöld”.
A szerelmes-szakítós Elvállalat bizonyos sorai ismerősek lehettek a közönségnek a Magyar Császári Pillanatművek Love on the Máv című számából. Az albumon zenekari műnek hat, gitárszólóval, finom filharmonikus érzettel a háttérben. A két visszataps után már csak Szalai Évás hiányérzetünk maradt, de a szerző, Csaszári Gergely (korábbi Kaukázus tag, MCSP, jelenleg a Kiscsillag és a Kispál session zenésze) letiltotta a számot, így a gitáros, Fűrész szó szerinti vezénylése mellett mi magunk énekeltük el a rock diszkók elmaradhatatlan kellékét. Hát így történt.
Az album igaz nem lett túl kedélyes, ki- kibújik, hogy Kardos-Horváth túl van már egy váláson, némi depresszión, egy adag önkábítózáson, majd megnyugváson. Továbbra is érdeklik még régi értékei, mint környezetvédelem, a lélek dolgai; eszközei sem változtak, maradt az irónia vagy az egyenes beszéd. A hallgatónak majd meglepetés lesz, hogy az együttes nem maradt meg az egykori alter, alterelektro vonalon, Fodor Máriusz sokféle műfajba, stílusba kalandozott el, mégis egységbe fogta a zeneileg igen eklektikus albumot.