Jön a kaszás! – Children Of Bodom @ PeCsa

Minden gyermek életében eljön a pillanat, amikor szakít anyja Charlie (vagy Omega, LGT, Bikini, kinek mit hallgattak a szülei) lemezeivel és elkezdi a saját ízlését, önmagát keresni. Ebbe persze beletartozik a kísérletezgetés is, a szolidabb  érzelgős zenei vonaltól egészen a keményebb muzsikákig. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem csak én találkoztam így a death metállal, pontosabban azok finn kaszás élharcosával, a Children Of Bodommal.

Többek között a nosztalgia miatt is ébreszt bennem rengeteg kellemes érzést a Children Of Bodom zenéje, de is nem ez a fő ok, amiért mindenképpen ott leszek november végén a PeCsában. Ez a zene még mindig szinte tökéletes ebben a műfajban számomra (igaz, annyira nem mozgok otthonosan errefelé), gyönyörű dallamos témákkal, amiket egyszerűen muszáj full hangerőn is hallani egyszer. Igen, pár éve voltak itt nálunk, de akkor sajnos lemaradtam az eseményről. De majd most, feltekerjük a hangerőt, és ordítjuk majd például ezt:

Ha valakiben a fenti szám hallgatása közben elindult valami mozgás, érti, miről beszélek ha nem, lehet, hogy célszerűbb inkább a pár nappal későbbi Morcheebara jegyet váltania ugyanerre a helyszínre. Semmi gond, kinek a pap…

Hogy én mit várok egészen pontosan ezektől a hosszú hajú finn úriemberektől azon a (feltehetően hideg) novemberi estén? Jöjjenek ide, álljanak a színpadra, zúzzák le a fejünket cseppet sem úriemberekhez méltó módon, majd vastaps kíséretében vonuljanak le. Ennyit, se többet, se kevesebbet.

Muszáj még szólni az előzenekarokról. Nevük nem mond túl sokat nekem, földi halandónak, inkább hallgassunk meg tőlük egy kellemes számot egyiküktől, valószínűleg ez többet mond pár elcsépelt mondatnál:

Tehát akkor összegezve:

Children Of Bodom + Decapitated + Medeia

2013. 11. 22. 19:00
PeCsa Music Hall
jegyár: 6.900.- / 2013. november 1-től 7.900.-

Jegyrendelés: http://www.eventim.hu/hu/jegyek/children-of-bodom-koncert-budapest-pecsa-music-hall-314043/event.html