Két őrült óra az Arénában – Rammstein @ Budapest 2011

A tavaly májusi nagysikerű koncert után ismét ellátogatott hozzánk Németország egyik büszkesége, a Rammstein, most a Made in Germany 1995-2011 turné állomásaként. A hat férfi ember(?) most sem hagyott hiányérzetet a közönségben, keményen odatették magukat. Volt itt minden, ami kellett: kemény zene, lángcsóvák, órási műpénisz, és tizenkét-ezer plusz hat igazán őrült ember. A hajtás után részletesebben…

Háromnegyed nyolc körül foglaltam el helyemet egy korsó jó hideg sör társaságában, így volt szerencsém teljes egészében megtekinteni a Deathstars nevű előzenekart. Összességében nem voltak rosszak a srácok, leszámítva a chippendale fiúra hajazó frontembert, jó zenét játszottak, nem volt velük gond. Épp amikor már kezdett kicsit sok lenni a rendőrkalapos úriemberből és barátaiból, szépen megköszönték a figyelmet, és rövid átszerelés után pontban kilenckor elsötétült a csarnok. Ekkorra már az összes hely megtelt, ahogy mondani szokták, egy tűt sem lehetett volna leejteni a tömegben.

A nagy sötétségben, a színpadtól balra, a sorok közt feltűnt egy fáklya, ami elindult a hangosító pult felé a mögötte érkező zenészekkel együtt. A közönség ülő tagjai abben a pillanatban egyöntetű szavazással nevezték át az ülőszektorokat állószektorokká (egészen a koncert végéig!), és ámultan nézték: na ebből mégis mi lesz?! A vonuló bőrruhába öltözött sor közben a hangosítók előtt felállított kisszínpadhoz ért, ahonnan egy időközben az égből leereszkedett hídon át sétáltak a nagyszínpadra. Innentől kezdve nem volt megállás, belecsaptak a lecsóba. A legelső számban rögtön voltak lángnyelvek, füst, fények, tűzijáték… Személy szerint azt gondoltam: oké, most ellőttek minden látványelemet, tudnak még ennél többet mutatni?!

Azonban ezek a német úriemberek aznap este 2 órán keresztül folyamatosan megmutatták: igen, tudnak. Mindig volt valami új kellék a tarsolyban, most csak a teljesség igénye nélkül pár ezek közül: lángoló gitárok (szó szerint), csónakban a tömeg feje felett úszó billentyűs, gigantikus szárnyak Till hátán amik később meg is gyulladtak, rakéták, tűzijátékok, fények, füstök, lángnyelvek minden színben és méretben, óriási műpénisz, melyből hab tört elő, híd a közönség feje felett, órási üstben megfőzött billentyűs…

Egy szóval nem volt panasz a látványra, de a zenére sem lehetett. Ennek a zenekarnak nem kellett noszogatnia a közönséget, anélkül is üvöltötte tizenkét-ezer torok, hogy Ich will! A hangosítókra sem lehetett panasz, minden nagyszerűen szólt. A pontban két órás játékidőben beletartozott két visszataps is, látszott: a zenekar is élvezi, amit csinál.

A végén Till megköszönte magyarul is az Aréna állva tapsoló közönségének, hogy itt voltak („Köszönöm szépen!”), majd vége lett, a fények kialudtak. Kifelé menet pedig azon gondolkodtunk, hogy mennyire észrevétlenül eltelt az idő a koncert alatt, és mennyire maradtunk volna még. Aztán, valaki mögöttem ki is mondta a haverjának, amit gondoltam: „ha jövőre is jönnek, én megint itt leszek!”. Legyen így!

Setlist:

1. Sonne
2. Amerika
3. Keine Lust
4. Sehnsucht
5. Asche Zu Asche
6. Feuer Frei
7. Mutter
8. Mein Teil
9. Du Riechst So Gut
10. Link 2, 3, 4
11. Du Hast
12. Haifisch
13. Bück Dich
14. Mann Gegen Mann
15. Pussy

—–

1. Mein Herz Brennt
2. Wollt Ihr Das Bett In Flammen Sehen?
3. Ohne Dich

—-
1. Engel
2. Ich Will