Mi lehet jobb egy reggeli sörnél, muslicával és egy csipet savanyúsággal fűszerezve hab helyett? Orfű második napján kevés dolog vetekedhet ezzel, amikor ellenség helyett jóbarát üvölt sakálként a sátor fölött hajnali 9 órakor. Az áramlelőhelynél guggolva frissen borotválkoznak, aláfestésnek nóta Leninről és kockás proletárok felkeléséről. A tábor tagadhatatlanul életre kelt, bár amolyan zombilét ez inkább, mint kicsattanó cserkész-frissesség.
Háromnapos fesztiválon a második nap veszélyes üzem, mint középső gyereknek lenni, mert az első részegség bódulata már elmúlt, az utolsó nap minden mindegy, úgyis megyünk haza és alszunk hangulata még nincs meg. Mindent bele-ereszd el a hajam hangulat annál inkább, aznap vérfrissítésnek érkezőkkel pláne.
Rápihenésnek fél nap strand, kaján örömmel, hallgatva a pesti és egyéb időjárásról szóló szupercellisztikus szóbeszédeket. A negyedik „szarrá áztál-e” kérdésre már rutinnal trilláztam rá röhögve a „fenét, éppen úszkálok” választ, aminek köszönhetően édesanyám aligha sűrűn nem csuklott tegnap, miközben mi azt figyeltük, hogy lehet kisebb fákból és fél cserjékből minimális damil hozzáadásával pecabotot fabrikálni. Az egész világ pecabot, és minden olyan, mint a hamburger, legfeljebb más az íze. Ebben egyeztünk meg, mint világmegváltó igazságban.
Filozofikusan és frissen barnulva fröccsöcske Csík zenekarra és az ember szíve vidám. Vadiúj gumicsizmában szinte repes is, mert csak fel kellett venni, megmutatni a felhőknek és mind eltakarodott csizmamentesebb vidékre, kezdetét vehette a rákkendroll. Mixelve minden mindennel, Csík zenekar Lovasival, Heaven Street Seven Liviusszal, Kispál Kis Tibivel, elmosódó együtteshatárok, avagy mindenki mindenkivel. Az örömzene nagy klisé, de nincs más szó arra, amit a bajusz alatt örökmosolygó, almaarcú Csíkék művelnek. Boldogsághormonos.
Ahogy a Kispál és Borz is, még mindig. Meggyanusítottam ugyan magam némi elfogultsággal, de végül többen úgy szavaztunk, hogy tizen-huszonévnyi Kispál-koncerteket felölelő pályafutásunk egyik legjobbja volt ez. Az elmúlás szele legyintette-e meg őket, az otthon szelleme vagy a szentlélek, nem tudom, de borsódzó háttal üvöltöttük rekedésig, hogy Méééégegyszeeeeer. Ráadásnak zsákmányállat májának mosása az első sorokban spontán alakult rokkant-klubban: mögöttem merész fiatalember két mankóval szívta magába az élményt. Két mankó jobb, mint egy, amíg az egyik megtart, a másik lengethető, ez lett spontán alakult klubunk egyik alapelve, szorosan a legalább mi tartsunk össze után. Bennem a titán, neki a mankó, harmadik sorban így a jó. De van, aki a testből kipiszkálja a lelket, mi pedig lelkizősre kispáloztuk és fröccsöztük magunkat, úgyhogy egymás mélységes szeretetét és a létezés örömét megvitatva merő lelkesedésből úgy nyakon borítottam magam egy teljes viceházmesterrel, hogy a dideregve átöltözés a De Phazz kezdés lekésését eredményezte. Sajnos, mert ami végül jutott belőle, az nem volt rossz, ellenben jó igencsak, olyan táncos kedvet hozott, amit folytatni kellett hajnalig. Jó dolog ez a Jager Bár, aligha vissza nem térünk ma is…
Mert rekedtre ugrálósnak ígérkezik az utolsó nap is, Quimby, Kiscsillag, rávezetésnek Budapest Bár, lefolytásnak Kutya Vacsorája, PASO és Colorstar, lehet válogatni, a végjátékot még kiélvezni. A frizura már nem tart olyan jól, de a napsütés igen, úgyhogy irány a tó, rehabilitációs program indul.