sziget 2009 – 2-3. nap

Daesu cizellált, ám nem feltétlenül finomkodó hétfői szerdai jelentéséhez én csak annyit tudok hozzátenni, hogy aki nem látta a SNOW PATROL-t, az tulajdonképpen nem maradt le semmiről: sekélyes és fantáziátlan Coldplay-utánzat, amiről pozitívumként annyi mondható, hogy maradandó emlékek mellett maradandó károkat sem okoz, és a frontember olyan lelkesen tett-vett a színpadon, hogy már-már megkedveltem.

A Sziget egyébként olyan, mint tavaly volt, csak kissé tömegesebb: nem gondoltam volna, hogy már a spanyol SKA-P megmozdulása alatt sem lehet, nos… megmozdulni. Rengeteg az angol – s nem csak a fellépők közül -, Viktornak biza igaza volt: lehetőleg egyetlen britet se harapjatok meg, amíg kint vagytok, jó? 🙂 Sajna a Csónakházat piszkosul felkapták, így megszűnt törzshelynek lenni, pedig adnak csapolt Heinekkent és nem is rosszat. A szeparé kaják terén amúgy is verhetetlen, ráadásul khm, “chairdancelve” lehet átélni néhány nagyszínpados mókát, ami ebben a korban már inkább pozitívum.

A csütörtöki napot a VIP-től távol, a Burn Arénában kezdtem, ahol kisded korom egyik kultusz zenekara, a megalakulásának 20. évfordulóját kvázi visszatéréssel ünneplő 808 STATE lépett fel úgy 123 és fél ember előtt. Azért kvázi ez a visszatérés, ugyanis a zenekar 15 évesnél fiatalabb zenét nem is játszott, viszont azok a sokak számára ósdinak tűnő techno/rave nóták olyan vehemenciával tértek vissza, mintha ez a stílus soha nem halt volna ki. A Graham Massey által alapított, pocakossá nemesedett banda (átlagéletkor: kb. 55 év) ezt improvizatív – vagy annak tűnő – gitárriffekkel, picit pontatlan, de annál lekesebb élő dobbal és fasza bassgitárral érte el. A hangulat természetesen hamar kiverte a sátor tetejét, ennek ellenére nem sok embert vonzott be – az a kevés viszont baromi jól érezte magát, s ezen az emszíként tetszelgő Andrew Barker falusi kocsmába illő imázsa (köpködés, nyelvöltögetés, grimaszolás jobbra-balra, valamint a fél percenként bedobott fülsiketítő kétujjas fütty) sem rontott. Épp ellenkezőleg. Mindenesetre a buli után elmorzsoltam egy könnycseppet: soha nem gondoltam volna, hogy valaha még élőben hallhatom a Cubikot.

A tavalyi BS-en csúnyán leszerepelt FATBOY SLIM ezúttal jobban összeszedte magát, nem félhullán érkezett és nem űzött gúnyt a hallgatóságból, sőt még egy emberes látványshowt is prezentált a szettje mellé, amely legalább annyira beazonosítható, mint amennyire unalmas. A mix leginkább áthúzásból áll, maguk a zenék pedig úgy nézneki ki, hogy két veretes technodöngölés között kiállás gyanánt felhangzik egy mindenki által ismert dallamsor, ami lehet saját (Praise You) vagy idegen kéz által alkotott (Jum Around). A tömeg persze kajálta, váljék egészségükre.

Ugyanennek a közönségnek a trükkös kölyök muzsikája minden bizonnyal megfeküdte volna a gyomrát, ugyanis az örömködő ugribugri után az A38/WAN2-ban hallhatott füstös és keserű triphop felér egy érfelvágással. TRICKY meglehetősen ritkán kapja el a hangulatomat, pedig állítólag én nem is szeretem a vidám zenét, de amíg a Massive Attackból képes vagyok bármikor bármennyit elfogyasztani, addig a szintén bristoli illetőségű Trickytől gyorsan elriadok. Sajna így volt ez csütörtökön is – zsével meg is állapodtunk, hogy a Black Steelig biztosan maradunk: lévén, hogy az volt a harmadik nóta, ez nem tartott sokáig. Tudom, szégyellem is magam.

A péntek egyértelműen a PENDULUM/PRODIGY kettősé, az előbbi kacsingatott is az utóbbira, az utóbbi pedig annyira egyetemes, hogy nem lett volna méltó hozzájuk, ha teszem azt, a Voodoo People-nak a Pendulum remixét játszották volna. Rosszmájúak szerint akár azt is berakhatták volna a playlistbe, mert hogy az egész koncert amúgy is playback volt. Őket nem igazán értem: elektronikus zenét majdhogynem képtelenség élő hangszerek segítségével reprodukálni, s ha az nem baj, ha egyes előadóknál a “live act” annyit tesz, hogy az illető(k) áll(nak) egy laptop előtt és billentyűket nyomogatnak, akkor pofátlanság leplébekkezni azt a bandát, amely élő dobbal és gitárral, valamint rengeteg pofás átvezetéssel színesíti a fellépését. Ez volt életem hatodik Prodigy-gigje, s egy hangyányival sem kaptam kevesebbet, mint két és három éve, igaz, ami igaz: ez a banda népszerűségük csúcsán okozott valódi zenei orgazmust, de ezekben a számokban még ma is rengeteg energia lakozik, az Out of Space gyönyörű dobtémáját hallva pedig a mennyekben éreztem magam.

Valóban, a Prodigy olyan energikus, hogy majd elfeledkeztem arról, hogy az “előzenekar”, azaz a Pendulum is erélyesen odatette magát: tulajdonképpen az ausztrál trió találta ki slágerbasszus műfaját, és emiatt elég sokan neheztelnek rájuk, de tény és való: ebben a formában, tehát live actként elképesztően jól működnek. Fesztiválbarát módon előadott zenéikkel már az első percben megvették a közönséget, s hol éktelen gitártémákkal, hol klasszikusok riffelgetésével nyertek maguknak újabb fanokat. Az, hogy még most is zselé állagúnak érzem magam, az csak részben tudható be az elfogyasztott temérdek mennyiségű sör/pálinka double feature-öknek… Na de most rohanok, találkozóm van a Szerkesztőkkel.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Alternatívák a Szigeten: Calexico Sorozatunkban megpróbálunk az ínyencek kedvére tenni és olyan előadókat bemutatni, akik nem feltétlenül tűnnek egyértelmű választásnak, ettől függetlenül rendkívül fontosak és érdekesek. Az egyik legkülönlegesebb csemegét rögtön az első nap tartogatj...
alternatív szigetajánló Szóval akkor 5 napon át szigetelünk. Aki tankcsapdákat szedett, rockdiszkóra vágyott és manapság nem túl divatos elveket vallott, már bulizik, de a jónép - a jó nép - holnaptól özönlik a Hajógyárira, immáron nem is tudom, hányadik éve. Részemről a......
Sünt osztogat a rendőrség a Szigeten Idén vajon hány szalonspicces baráti társaság üvöltötte bele önfeledten az éjszakába, hogy SÜN-SÜN-SÜN? A SÜN (így, csupa nagybetűvel) szlogen lett, bolond kis vicc a 2009-es év nagy-nagy, felnőttes komolyságában. Az ember persze mindig mások kárára ...