Az élet nem Atomtorta

Délután a nagyszínpadon Atomtortával nyitottam, naná hogy Szeged és Mimi a hegedűs lány. Nem tudom, hány évig fogom írni róluk, hogy fiatal zenekar, de nem akarnak beérni, mindig csak egy kicsivel jobbak, közönségük meg egyre fiatalabb. Néhány szám erejéig fuvolással és billentyűssel kiegészülve azért látszott, hogy sokkal több van a zenekarban, szövegeik és zenéjük is hetven százalékon pörög egy átlagos bulin. Csak úgy menetközben Gőzerő, méltatlanul kevés nézővel, aztán próba a Dumaszínházra, de a JATE Klub sátornak a közelébe sem lehetett menni, nem hogy be. Szóval itt vannak az emberek! Vissza a medencéhez, ahol negyven fokban a Variola nyomta – igen, még mindig Szeged. Büszkeséggel töltött el, hogy egy tizenéves rokker lány feltételezte rólam, tudom, mi történik a színpadon. „Figyelj már – mondta –, ez a zene kurva jó. Milyen banda ez?”

Többször megfogadtam már, hogy zárónapon szétüttetem az agyam valamelyik kőkemény bandával osztannyi, és tartanom kellett volna a fogadalmamat. Mert a Balkan Fanatik ezt megtette, annak ellenére, hogy az új lány, Szonja, még csak halvány kísérlet MC Jammin’ (Pásztor Anna) pótlására, ha egyáltalán lehet pótolni azt az egészen elképesztő csajt. Szétütötték rendesen, amit még lehetett, és hiába cikizte Jorgos folyamatosan Péterfy Borit, én ott maradtam a sátorban. No csak néhány szám erejéig, de az is bőven elég volt a Barbie zenéből. Sajnos, ami jó és különleges volt az Amorf Ördögökben, abból tucatárut gyártanak a zenés rádióadók rágógumizó vagy éppen cumizó hallgatóinak. Akkor pattantam fel, amikor úgy éreztem, hogy a színpadon Ken műanyag kezével benyúl Barbie műanyag szoknyája alá, miközben a sátorban több száz Ken és Barbie énekli a Barbie dalt. Ezek után persze a Mattafix se tudott a fülembe mászni, fogtam a bicajt és áttekertem a városba. Egyik legszebb hang a szegedi éjszakában a kerékpárdinamó halk duruzsolása. Egyszer próbáljátok ki!