Noni Juice és Guns N’ Roses fotó

Nem kisebb és nem nagyobb, pontosan 50 X 100 cm-es törölközőket kér a Szegedi Ifjúsági Napok egyik sztárja a színpadra, ebből is összesen 15 darabot. A zenekar azonban 4 tagú, úgyhogy valakinek kevesebb törölköző jut. Talán övé lesz a bekeretezett Guns N’ Roses fotó, amit szintén kértek?

Augusztus utolsó hétvégéjén indul a nagy nyárzáró buli, a Szegedi Ifjúsági Napok. Azt már mindenki tudja, hogy a magyar zenei élet jelesei mellett – többek között – a Morcheeba, a Mattafix, a Backayard Babies, vagy a Within Temptation is ott lesz a színpadon. De vajon mi lesz a színpad mögött, a backstage-ben?

A zenekarok igényeiből kiderül, hogy a zenei stílus erősen meghatározza a kért italok milyenségét és mennyiségét is. A zúzós rocker életforma együtt jár a töményebb italok fogyasztásával. Egy négytagú banda és kísérőik például a vodkában nem válogatósak, bármi jó nekik, de a whisky csak Jack Daniel’s lehet. Ezen kívül kell nekik pezsgő és vörösbor, na meg két rekesz sör. Persze ők is isznak gyümölcsleveket, teát és szénsavas üdítőket és kérnek egy Tahiti Noni Juice-t is. Ez utóbbit Afrikában elsősorban hashajtó szerként tartják számon, Indiában főleg vitalizáló-, vágyfokozó szerként alkalmazzák, Ausztráliában az asztma legfőbb gyógyírja, Közép-Amerikában pedig gyulladások, fejfájás, reuma kezelésére ajánlják. Biztos Szegeden is jó lesz valamire. És kér a zenekar egy bekeretezett Guns N’ Roses fotót is, hogy teljes legyen a kép!

A trip hop-popos csapat több gyümölcslevet, teát és tejet kér és semmi tömény nincs az igénylistán. Van olyan fellépő, amelyik kifejezetten helyi sört akar megkóstolni vagy jó minőségű helyi borokat. Mások a francia vagy olasz borokra esküsznek. Gyümölcs is legyen a backstage-ben, válogatottak, szépek és mindenképpen legyen köztük két citrom – írja az egyik együttes a kívánságában. Az angolszász zenekarok mindegyike kér angol nyelvű újságot és mindenki külön kiemeli, hogy dugóhúzó és sörnyitó legyen az öltözőben.

Szegedi Ifjúsági Napok
2008. augusztus 27-31.
Újszegedi Partfürdő

Jegy- és bérletárak:

Bérlet (minden napra érvényes):
Elővételben:10 500 Ft
A helyszínen: 12 500 Ft

Napijegy (augusztus 27, 28, 29, 30):
Elővételben: 4 000 Ft
A helyszínen: 5 000 Ft

One thought on “Noni Juice és Guns N’ Roses fotó

  1. Igyanak cserkót, vagy kevertet. Azt csak csavarni kell 🙂

Comments are closed.