Az én szüleim soha nem tartoztak az LGT-fanatikusok közé,
ezért én még csak nem is a Déry Tibor-adaptációt hallgatva töltöttem el zsenge
ifjúságomat, így nekem abszolút csak annyi volt ismerős mindkét produkcióból,
amennyi a médiából rám ragadt, ez pedig – a közönség nagy részéhez viszonyítva,
lássuk be – nem sok. Ez egy hendikep, nem vitás, de remélem, elnézitek nekem.
Annak ellenére, hogy az ajánlómba nem került bele a 0. nap,
zenekedvelő fiatalként, ottalvós hetijeggyel úgy éreztem, illik azért megnézni,
hogy mit alakítanak Pici Bácsiék. A Képzelt riport kezdete előtt úgy gondoltuk,
hogy majd meghúzódunk egy hátsó kocsmában, és onnan figyeljük az 1+3 órás
szuperprodukciót. Ezt az első szám után fel kellett adnunk (Menni kéne), és
előre kellett mennünk, mert ez a musical (??) álldogálást, néhol ugrálást is
megkívánt. A színpadon volt az a magyar zenész generáció, akik már
többé-kevésbé befutottak, és természetesen az LGT-n nőttek fel. Ott volt Novák
Péter, Balla Eszter, mattrészeg Lovasi, megasztáros arcok (Pál Tomi), a többit
nem jegyeztem meg. A koncert cirka 45 percig tartott, és a rákövetkező fél órás
beállás végére a Nagyszínpad előtti tömeg már kezdte túl is lépni egy szokásos
szigetnap záró-koncertjének nézőszámát.
Ja igen, a közönség. Egy időbe beletelt, mire túltettem
magam a kezdeti traumákon, és felfogtam, hogy az itt összegyűlt, 40 körüli
közönség nagy része nem edződött szigeten, sőt, valószínűleg elég rég óta ez a
legnagyobb koncert, ahol vannak. Ezért lehet az, hogy szó szerint megsértődtek,
amikor bentről kifelé (!) megpróbáltunk közlekedni, teljes udvariassággal,
illetve a visszafelé úton a szokásos „ugye nem akartok itt megállni” után el is
kezdtek fenyegetőzni, meg minden. A lényeg, hogy toleranciára intettem magam,
hiszen végül is ez a koncert inkább nekik szól, mint nekem.
Az LGT-ről nekem pozitív volt a benyomásom. Ugyan kb. fél
óránként 3 számot ismertem, de ez nem gátolt meg abban, hogy lássam, akik most
a színpadon vannak, azok Magyarország legprofibb zenészei. Számomra a zenekar
húzóembere egyértelműen a gitáros Karácsony János volt, aki igazi zeneőrültként
gyakorlatilag gerincvelőből játszott, miközben körbeparádézta az egész
színpadot. A többiek is nagyon jók voltak, és nekem az volt a legnagyobb
élmény, amikor csak elkezdtek jammelni, mert látszott hogy mennyire szeretik és
mennyire tudják a zenét. Persze amikor a héven hazafelé azt halottam egy 50
körüli házaspártól, hogy gyenge volt, mert hát igen, ők is megöregedtek, azt is
el kellett hinnem.