öreg stones nem vén stones

mint macska az esőt én is olyan biztonsággal éreztem, hogy nem lehet rossz a koncert, amikor pedig beléptem az arénába és megláttam a színpadot – a vágyott kinézetre építve -, akkor már teljes bizonyossággal tudtam is.

az előzenekar nyom nélkül tűnt el, pedig nem nyomtak rossz zenét. nagy megtiszteltetés, de nem túl hálás dolog a stones előtt játszani.

9re vártam az igazi kezdést, negyed10 lett belőle. villantak a fények, megszólalt a gitár, élet költözött a színpadra, indult a buli. semmi öreges tötyörgés, megfontolt nyugdíjas tempó, gördültek a kövek rendesen.

a fantasztikus méretű kivetítőnek köszönhetően alaposan megszemlélhettük a tagok ráncait, keith richards bütykös ujjait. érthetetlen számomra hogyan tud még mindig játszani ilyen kezekkel?!? koncert közben nem egyszer kaptam azon magam, hogy mindenről elfeledkezve bámulom, vizsgálgatom a kivetítőn feltűnő alakot. mindegyik tag látványa elég valószerűtlen, de a pálmát természetesen kr viszi el, aki – látva őt ez nem kétséges – csak az alkohol és a drogok konzerváló hatásának köszönheti, hogy még a színpadon van.

mint prágában itt is volt b színpad, számítottunk rá, hogy a zenekar egyszercsak feltűnik a közelünkben, ami történt mégis váratlan volt. először nem is hittem a szememnek, az nem lehet, hogy jön kifelé a nagyszínpad! de! lehet. semmi alagút, egyszerűen a nagyszínpad egy része megemelkedett és szépen kivonatozott a b színpadig, a küzdőtér másik felére. az őrjöngést, ami útját kísérte, nehéz lenne szavakba önteni.

nem volt hosszú koncert, még két órás sem, a ráadás pedig kifejezetten soványra sikeredett – egyetlen szám -, de ne legyünk telhetetlenek, a produkció bizony fantasztikus volt, kr kissé groteszk magánszámát bőven feledtette a fantasztikus hangú – és lábú – vokalista.

levezetésként ücsörögtünk még kicsit a küzdőtéren, megvártuk míg megérkezik a szalag, hogy kitessékeljen minket. a színpadot bontották, a stadion takarították, mi pedig elindultunk hazafelé.