Holnaptól…

…nem tudom, mi lesz. Hetek óta kívülállóként nézem, amint (általam is) ismert arcok hatalmas beleéléssel, orgazmusközeli hangon lehelik bele a képernyőbe, hogy plaszíbó meg rédióhed, hát még szisszorszisztörsz meg koldkát, én meg csak nézek, hogy akkor most van-e az az év, amikorra végleg kinőttem a Sziget törzsközönségéből, hogy ezek a nevek nekem abszolút ugyanannyit mondanak, mintha Kovacsevics Lujzát és Pettyessy Adolfot emlegetnék, vagy csak valami érthetetlen okból, esetleg némi pechszéria miatt sikerült idén egészen másodrendű felhozatallal előállniuk a szervezőknek, akik ezt megpróbálják profi marketinggel, „sokszor mondjuk lelkesen, akkor te is lelkesedni fogsz” hozzáállással eladni. Ismerőseim is azt mondogatják, hogy idén nem sok érdekes lesz a Szigeten, de erre az információ-adalékra sem támaszkodhatok, hiszen az ismerősem velem együtt vénülnek, nem nagy szó, ha nem ismernek olyan bandákat, amelyekre a fiatalok csápolnak, márpedig biztos csápolnak, ennyire már hatott a reklám, hogy elhittem: valakiknek ezek a nevek biztosan édes bizsergést okoznak valamely szabadon választott testrészükben, csak én nézek kissé megszeppenve, hogy ha már jó ideje minden egyes évben az inflációt meghaladva nő a jegyek ára, akkor miért volt az Apocalyptica csak vidéken, miért volt a Pet Shop Boys csak a Volton (két éve a Szigeten ők voltak a meglepetés-élménykoncert), miért nincs Oi Va Voi, vagy egy-két számomra is szájtátós név, miért tűnik a szigetet követő Szegedi Ifjúsági Napok párnapos koncertprogramja lazán ütősebbnek a Szigeténél?

A napokban nézegettem a Vivát, ők mindig ott nyomulnak a Szigeten, meg olyan fiatalos tévé, gondoltam, kicsit felkészülök egy kicsit tinibálványokból, de Paris Hilton nem fog jönni, rajta kívül meg bármelyik gyereket megkérdezik, mielőtt kér valami számot („Cucunak, Piskótának…meg mindenkinek, aki szereti”), hogy milyen stílust és előadót szeret, azt feleli: árenbí…meg hiphap (így, a-val, mert akkor nem neki kell eldöntenie, hogy o-val vagy á-val kell mondani, és mindenki belehallhatja, amit akar), ezek az én koromban szinte nem is léteztek itthon, de még most sem tudnám pontosan behatárolni őket, és aztán ezek a kölykök csupa olyan előadót kérnek, akik (részben mázli) nem lesznek itt.

Szóval úgy tűnik, a felhozatal nem feltétlenül nekik, de nem is kifejezetten nekem való (persze akad, ami igen, Bésodrom meg Kispál mondjuk mindenhol előfordul, de például a Prodigy azért Prodigy), de sebaj, a feleségem már összeállította a heti programunkat (benne számos „ha A nem tetszik, megnézzük B-t vagy C-t” opcióval), no és az üresjáratos órákban (amikor a jolly jokerként használható világzenei színpad ismeretlen előadói sem jönnek be) ezúttal ha nem a bikiniteamet nézem meg lopva, amikor a feleségem nem látja (anyám, most mutatták őket a Viván, szinte semmi nem takarja a kis testecskéjüket, aranyosak, feszesek, de vajon a világ mikor tanulja meg, hogy egy nő annál izgalmasabb, minél kevesebbet mutat magából?), kultúrálódni fogok, irány az összművészeti helyszín meg a színházsátorok és a Mozinet elköltöztetett sátra, napsütésben a luminárium, és ha végképp nem akad más, hát kénytelenek leszünk jót inni és táncolni valahol a haverokkal.

Mert lehet bármilyen a koncertfelhozatal, a Szigeten unatkozni a leglúzerebb dolog a világon.