VIII. BME Egyetemi Napok – Tanévkezdés fesztivállal, miért ne?

SIGMA, Brains, Vad Fruttik, Kowalsky meg a Vega, Bëlga, Julia Carpenter, Kozmix, Ganxsta Zolee és a Kartel, Ivan & The Parazol, Haeven Street Seven, Halott Pénz, Cloud9+, Majka & Curtis, Dévényi Tibi bácsi… Soroljuk még? Te melyikre fogsz óriásit tombolni? A BME Egyetemi Napok idén is gondoskodik róla, hogy jól induljon a tanév.

A szervezők idén kétszer több, elsősorban élő zenei koncerttel várják a látogatókat továbbra is több színpadon. Igazi szenzációnak számít majd a keddi napon fellépő Sigma nevű brit dj duó, aki Budapesten élőben először a BME Egyetemi Napokon adja elő a milliók által kedvelt Nobody to love című slágerét.

Az Egyetemi Napok mindig is sokkal több volt, mint egy 3 napos koncertdömping. A szeptember harmadik hetére időzített esemény nemcsak hagyománnyá vált, hanem a BME-s öntudat és a műegyetemi hovatartozás jelképévé nőtte ki magát.

A tematikus napoknak köszönhetően minden napnak meglesz a maga izgalma és varázsa. A rendezvény első napján tartják a BME Önkéntes Napot, amelynek keretében az önkéntes munkára jelentkezők a XI. kerület intézményeiben, parkjaiban végeznek felújítási, területrendezési és takarítási munkákat. A program szerdán a Budapesti Egyetemi Sportnappal folytatódik, és csütörtökön a BME Diáknappal zárul, amelyen a diákrektor megválasztása mellett a karok különböző ügyességi és tudásfelmérő játékok során mérik össze a képességeiket. A szervezők idén hagyományteremtő szándékkal új szabályt vezettek be: a vetélkedő nyertese egy évig birtokolhatja a karok közötti vetélkedő vándorkupáját, és megszerzi a jogot a következő évi verseny megrendezésére.

Idén debütál a hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sörpingpong, amit mindenki kipróbálhat. A játékhoz nem szükséges hosszadalmas gyakorlás, csak célozz és pattints! A győztes az a játékos, aki ügyesebben juttatja a pingponglabdákat az ellenfél hívogató söröspoharaiba.

Hó eleje, hó vége, a diáknak mindig számítanak a jó árak: idén a három napos Egyetemi Napok bérlet bármilyen intézmény diákigazolványával mindössze 3499 forintba kerül – bármelyik oktatási intézmény tanulója vagy tehát, a fesztiválélmény ugyanolyan kedvező áron jár mindenkinek! A gólyák figyelmébe ajánljuk az OTP Számlanyitási Akcióját, melynek keretében azok, akik 2014. július 25. és szeptember 15. között nyitnak OTP Junior számlát akciósan, mindössze 1999 forintért vásárolhatják meg a bérletet az Egyetemi Napokra.

További részletek: otpjegy@egyeteminapok.bme.hu

Persze vannak, akiknek már az év elején bekeményítenek az oktatók, így csak egy-egy napra kóstolnának bele az Egyetemi Napok színes-zenés forgatagába. Őnekik tökéletes a napijegy, melyet kizárólag a helyszínen lehet megvásárolni, diákigazolvánnyal ez 1999, vendégeknek 2999 forint. A különböző kedvezmények miatt ajánlott, hogy senki ne hagyja otthon a PayPass képes bankkártyáját, hiszen olcsóbban vásárolhatja meg a korsó csapolt sörét, és már a napijegy árából is 10% kedvezményt kap. Légy résen és használd ki a kedvezményeket!

Gyere, játssz, sportolj, bulizz, légy részese az egyetemi és fesztiválérzés közös erejének! Ébredj és kapcsolj műegyetemi-fesztivál dimenzióba, mert Téged is vár a diákközösség és a fesztiválhangulat hamisítatlan fúziója, a VIII. BME Egyetemi Napok, szeptember 16. és 18. között az Infoparkban!

További részletekért kövessétek az Egyetemi Napok megújult weboldalát: www.egyeteminapok.bme.hu

Nyerj bérletet a BME Egyetemi Napokra! Részletek erre!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

BME Egyetemi Napok H.P. Baxxterrel! Az egyetemi napok/bulik/gólyabálok azok a rendezvények, amik mellett igazából nem érdemes komoly érveket felsorakoztatni, maga a program magáért beszél. Ugyanis lehet az ember bármennyire tehetséges újságíró vagy marketingszakember (igen, magamra gon...
Nyerd meg te a BME Egyetemi Napok bérletet a Fesztblogtól! Téged sem vidít fel nagyon ez a szeptember, nem igaz? Sulikezdés, őszies idő, újra munka, egyre hamarabb sötétedik és talán már a sör sem esik olyan jól, mint júliusban a Balcsi partján... Nos, erre a depressziós hangulatra kínál megoldást a Fesztblo...
BME Egyetemi Napok: 1. nap pipa, de még van folytatás! Fergeteges hangulattal, vérpezsdítő zenékkel és rekord látogatószámmal kezdett az ősz legnagyobb hallgatói bulija, a VIII. BME Egyetemi Napok. Belga (fotó: BME Egyetemi Napok FB) Megérkezett a napfény és a jó idő, tökéletes időzítéssel, hogy felsz...