tökéletes éjszaka volt, tökéletes kivitelezésben. az ötödik, de az első, amikor minden a tervek szerint haladt, minden megvolt, kényelmesen, ácsorgás, rohanás nélkül, kis tömeggel. azt mondják a hírek, hogy a látogatottság idén – megint – rekordott döntött, de nekem úgy tűnt kevesebben vagyunk mint tavaly. kevesebben, de így is rengetegen. jegyet szokás szerint bkv-n keresztül előre vettük meg, elkerülve ezzel rengeteg …
Akik pár évvel ezelőtt előszöt találkoztak ezzel a csapattal a Szigeten, gondolom, azok azóta figyelemmel kísérik a beatboxerek mozgását. Tavaly ugyebár lehetett szerencsénk hozzájuk a Balaton Soundon is. Idén újra érezhetjük, hogyan rezegnek belső szerveink a torokhangoktól, mert a srácok július 15-én a Veszprémi Utcazene Fesztiválon lépnek fel, ott kell lenni, az első sorba! Egyéb …
A Ferencvárosi Fesztivál (FEFE) története jól példázza azt a folyamatot, melynek során egy apró, tulajdonképpen utcazenei rendezvény rangos, évente megrendezésre kerülő fesztivállá növi ki magát. A Bakáts téri rendezvény majd’ 15 éves fennállása alatt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy pótolja a kultúrára szomjas érdeklődök nyári színház-, tánc-, musical-, komolyzene-, és operahiányát. Bár …
Éjjeli bagoly vagy? Szereted a semmiképpen sem hétköznapi dolgokat? Akkor ez a te estéd lesz. Immár ötödik alkalommal. Ha eddig kihagytad, azért, ha már voltál, akkor meg pontosan azért fogsz újra nekivágni az éjnek. Idén ötödik alkalommal rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját, ahol jó programokból nincs hiány. A tömött sorokban való várakozás természetesen kellékként vonul …
Immár ötödjére rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját az év leghosszabb napján, Szent Iván éjjelén. Eddig háromszor volt alkalmam elmerülni az budapesti éjszakai forgatagban, idén pedig letesztelem, hogy más magyarországi városokban hogyan is működik a múzeumünnep. Első lépésben szeretném megosztani eddigi tapasztalataimat a még újdonsült, ámde lelkes „múzeumokéjszakájázni vágyókkal”. Délután-estefelé kezdődnek a programok a múzeumokban, ahhoz, …
még ha zöld is. mert szerda este tizenévesek ide, tizenévesek oda, jó volt a zöld pardonban. talán nem voltak annyian, talán józanabb volt a tizenhárom körüli korosztály. talán, csak a huszasok jöttek többen, amitől én, a nem harmincas is jobban éreztem magam. talán csak a koncert volt megint varázslatos. sosem tűnt úgy, hogy a fiúk untakoznának …