Még április elején, a Faith No More VOLT-os bejelentésén fellelkesülve készítettünk egy összeállítást az általunk legjobban várt 10 nyári fesztiválkoncertről. Eléggé sok reakció érkezett a cikkre, szóval már emiatt érdemes elkészíteni a második részt. Ezen kívül még indokot szolgáltat, hogy azóta további érdekes „igazolásokat” jelentettek be. Illetve, az akkor megszabott 10-es keret bennünk is hagyott …
Szűk egy hónap múlva startol az egyik legkedveltebb hazai zenei fesztivál, a Fishing on Orfű. Az alternatív koncertzenekarok legfontosabbjait bemutató rendezvény idén is számos kuriózumot hoz el az orfűi tó partján elterülő Panoráma Campingbe, ráadásul 2012-ben több feltörekvőben lévő külföldi produkció is a Fishing deszkáira lép. De vajon miért próbál Lovasi András a búzában úszni? …
Aki járt az elmúlt években hazai fesztiválokon, nagy eséllyel találkozhatott egy rejtélyes kék elefánttal. Ő az, aki a fejek felett utazik, aki előtt mindig megnyílik az út az első sor felé, és akivel rengetegen szeretnének fotózkodni. Ő nem más, mint Fáni, akivel évekkel ezelőtti feltűnése óta elsőként sikerült interjút készítenünk. A hajtás után tehát nem …
Idén június első hétvégéjén kerül sor a már-már hagyományosnak tekinthető Belvárosi Fesztiválra az ötödik kerület több pontján. Ez alkalommal is neves hazai zenekarok lépnek majd fel a fesztivál mindhárom napján a Szabadság téri Nagyszínpadon, de lesz Táncdalpódium és Világzenei színpad is, és természetesen este tíztől csend-diszkó. A részletes programokról a hajtás után értekezünk! Összesen három …
Utolsó napot kezdeni felemás dolog. Egyrészről, az ember lába örül, hogy nem kell többet napi több kilométert kutyagolni, órákig ácsorogni, hosszasan ugrálni. Másrészről az ember lelke szomorú, véget ér a szabadság, indulnak a szürke hétköznapok, lehet megint vágni a centit a következő fesztiválig. Nem volt másként ez a kettősség a PAFE utolsó napján sem. Az …
Régóta nem hallottunk a Gödörről. Szerencsére nem szűnt meg teljesen a klub, csak egyelőre lakásokba és kisebb termekbe szorult vissza. Na de idén nyáron valami olyasmivel rukkolnak elő, amire még nem volt példa! Mióta elüldözték a Gödört a gödörből, kicsit elültek körülöttük a hullámok. Az ominózus kitelepítés után még jött néhány rossz szájízű interjú és …