Egy sima, egy fordított

A Skaland utolsó napjának (pontosabban estéjének) beszámolója következik, mert minden jónak vége szakad egyszer. Rohan a nyár, jönnek az újabb fesztek, az újabb koncertek, élmények és találkozások. A napi penzumon túl megpróbálkozom egy rövid számvetéssel is első Nagy Skalandom után. Csapjunk hát a lecsó közepébe!

Vasárnap elsőként a Masszív együttest szerettem volna megnézni, de nem az ő hibájuk, hogy ebből semmi sem lett. Belépés után nem sokkal ugyanis egymásba botlunk PéGével és vel. PéGé dob nekem egy sörjegyet, aztán hármasban letelepszünk egyik nagy fa alá a bejárattól nem messze, és elbeszélgetjük a koncertet. PéGé feltámadó piromán hajlamait kiélendő több-kevesebb sikerrel tűzmesterré avanzsál, és egy papír-háncs összetételű minimáglyát próbál működésre bírni. A műveletsorozat eredményeként mindhármunkat felfüstöl, közben sztorizgatunk és a sör is elfogy. Nyolc előtt kicsivel megérkezik a Kedves, és kis doboz fekete ribizlivel lep meg minket.

Ismételten sört vételezünk és húzunk a sátorba, mert a Riddim Colony kezd. Modern roots-reggae-dancehall az irányvonal, és rögtön hívüké is szegődöm. Táncolunk a Kedvessel, és rendesen megmozgatnak mindenkit a sátorban. Annyira jók, hogy a lassan felkavarodó por sem izgat. Pontosan, szívet derítően játszanak; ritmus, hang, minden szó a helyén. Az énekes lány kicsit zavarban van az elején – a bennfentes PéGétől megtudom, hogy ez még csak a második fellépése a zenekarral. A lelkes közönség láttán azonban leküzdi zavarát, és csodásan énekel. Lassan azt képzelem, hogy skában-regaaeben kezdünk középhatalommá válni (valszeg azok is vagyunk, ha a lélekszám/zseniális zenekar arányt nézzük).

A fesztivál utolsó koncertje a Ladánybene 27-é – asszem, őket senkinek sem kell bemutatni. Rájuk is kíváncsi vagyok, és bár nem vagyok fan, őket láttam már kicsi klubtól kezdve a Sziget Világzene Színpadáig nem egy helyen, nem egy alkalommal. ¾ 9-kor el is kezdik, az emberek táncolnak-ringatóznak roots reggaejük ritmusára. Miksa folyamatosan mozog, betölti a színpadot, csak sokadik próbálkozásra sikerül elfogadható fényképet lőnöm róla. Hozzák a tőlük megszokott színvonalat, de talán az utolsó esti fáradtság teszi, ugyanis nem tudom beleélni magam a koncertbe. A Riddim Colony egyértelműen jobban tetszett.

Álldogálok, fényképezek még egy ideig, aztán kiballagunk a Kedvessel a sátor elé, és kívülről hallgatjuk őket. A gépben bőven van még nafta, csinálok pár képet a sátor oldalán megjelenő árnyakról, aztán odébb az egyesített kitűző- és pólóárus portékáját is megörökítem. Tízkor az LB27 is befejezi, vége az ötnapos koncertmaratonnak. Elsétálunk a Wunder Bárig, eszünk egy bundáskenyeret illetve egy zöldborsófőzeléket feat. sült virsli (előbbit a Babám, utóbbit, ami nagyon finomnak bizonyul, én), elkortyolgatjuk a maradék sörünket és hazasétálunk. Das konyec.

Gyors számvetés:

A Skaland koncertei közül emlékezetesek maradnak számomra a napok sorrendjében a következők: Mordenbeet, Nicetime, Another Day, Tizenhét, The Baboonz, Tigris, Kettő Kettő, PASO (naná!), Riddim Colony. Zenei élményekben nem szűkölködött az együtt eltöltött öt nap, már ezért megérte eljönnöm. Az Ártér nagyon kellemes, baráti hely, az étel- és italárak mindenki számára kedvezőek, ráadásul bringával öt percre van tőlem. A tábor családi hangulatban telt, nem volt óriási tömeg, de utóbbi nekem nem is hiányzott.

Egy szó, mint száz: jövőre, veletek. Ugyanitt?

3 thoughts on “Egy sima, egy fordított

  1. Riddim Colony telleg kiralysag, hajra, Big Up! 😉

Comments are closed.