10+1 fellépő, akit kötelező megnézni a 2018-as Soundon (1.rész)

Mint minden évben, idén is az elektronikus zene krémje érkezik el a Balaton partjára, a Soundra. Szinte képtelenség választani a fellépők hosszú sorából, hiszen van itt listavezető DJ, elmaradt koncertet pótoló díva, rap-fenegyerek és ismeretlen skandináv DJ is, de kinek a bulijára érdemes elmenni? Nos, ezügyben nyújtunk egy kis segítséget, íme az általunk legjobban várt 10 (+1) fellépő az idei Balaton Soundon!

fotó: Sound FB
  • Ki/kik? Big Shaq
  • Mikor? péntek 23:15
  • Hol? Jager Aréna
  • Miért? Michael Dapaah, vagyis Big Shaq, a brit rapper szinte főműsoridőben lép fel a Jager Arénában pénteken, ahol valószínűleg többször is elnyomja majd a tavalyi évben befutott legnagyobb slágerét, a Man’s Not Hot-ot (hallgasd alább):

  • Ki/kik? GusGus
  • Mikor? péntek 20:30
  • Hol? Heineken Stage
  • Miért? Az izlandi, ’95-ben alapított elektronikus banda szinte már kötelező résztvevője a hazai fesztiválnyárnak. Ebből kifolyólag nem először járnak majd a Soundon, ráadásul most egy kisebb színpadon, a Heineken Stage-en élvezhetjük a GusGus zenéjét, háttérben a lemenő nappal. Elég jól hangzik, nem?

  • Ki/kik? Eric Prydz
  • Mikor? csütörtök (gyakorlatilag már péntek) 02:30
  • Hol? Jager Aréna
  • Miért? Férfitársaim, vessétek szemeteket eme klipre. Na ugye. Azért nem vállalunk felelősséget, hogy a csajok is ott lesznek, de kár lenne kockáztatni.

https://www.youtube.com/watch?v=QQSYo_pC-QA

  • Ki/kik? Princess Nokia
  • Mikor? vasárnap 23:45
  • Hol? Jager Aréna
  • Miért?  A 26 éves New York-i rapper nem a sokatmondó szövegeiről ismert, de ilyen művésznévvel egyszerűen nem lehet kihagyni. Eddig csak egy stúdióalbuma jelent meg 1992 Deluxe címen, erről való az alábbi szám is:

  • Ki/kik? Dimitri Vegas & Like Mike
  • Mikor? szerda 22:00
  • Hol? Nagyszínpad
  • Miért? A Sound szinte örökös résztvevői, a Thivaios testvérpáros idén már a fesztivál első napján beveszi a Soundot és már szerdán megpróbálják feltenni az i-re a pontot. Aki esetleg eddig egy barlangban élt volna: a DJ páros olyan energetikus szetteket hoz össze az electro house területén évek óta, hogy a nevük garancia a féktelen bulira, nem hiába hívják meg őket szinte minden évben Zamárdiba.

Hamarosan jövünk a cikk második felével, addig is ne félj az alábbi linkre kattintani és megismerni a teljes Sound programot! Illetve természetesen jegyeket is az alábbi linken vehettek.

Balaton Sound
2018. július 4-8.
Zamárdi
balatonsound.hu

One thought on “10+1 fellépő, akit kötelező megnézni a 2018-as Soundon (1.rész)

Comments are closed.