A világ számos pontján, Ibizán, Madridban, Londonban, Amsterdamban és a földkerekség legnagyobb fesztiváljain, például a Tomorrowlanden is szervezett partyk után idén Magyarországra, a Balaton Soundra is eljut a világhírű partysorozat, az Elrow.
A 2010-ben életre hívott Elrow egy totálisan magával ragadó show sorozat „gyűjtőneve”, melyet szerte a világon ismernek és elismernek a karneváli hangulatú partik között, köszönhetően a legjobb elektronikus zenéknek és a hihetetlen elképzeléseknek, az őrületes performanszoknak és az izgalmas, szokatlan karaktereknek.
Az Elrow a Balaton Soundon egy önálló helyszínnel, egy vízre épült stégen, illetve a vízparton kialakított helyszínen – szemben a Nagyszínpaddal – naponta kétszer jelentkezik. Déltől startol, a Nagyszínpad kezdetéig: ebben a „délutáni kiadásban” állnak lemezjátszók mögé a helyszín „headlinerei”, egy-egy hosszabb lélegzetvételű szett erejéig. A Nagyszínpad zárásakor pedig indul az „éjszakai kiadás”, amely a Nagyszínpadi programok afterpartijaként, hajnalig szórakoztatják a fanokat. A köztes időszakban sem zár be a helyszín, addig koktélbár, kényelmes boxok, és napágyak szolgálják ki azokat, akik erről az exkluzív, vízre épült stégről szeretnék végignézni a Nagyszínpadon fellépő világsztárokat.
Elrow goes to Balaton Sound in 2017!
The world-known party series will bring their psychedelic theme to Lake Balaton! The venue will be built on a pier on the lake and you can enjoy: Henry Saiz * Edu Imbernon * catz n dogz * Anja Schneider and many more! www.balatonsound.hu
A fellépők közt pedig ott lesz generációjának egyik legsikeresebb feltörekvő DJ-je, Henry Saiz, akinek munkásságában egyszerre keveredik az elektronikus zenék iránti szeretet és az egyéb művészetek iránti rajongás, ennek (is) köszönhetően alakult ki saját stílusa, ahol tökéletes összhangban fér meg egymás mellett a disco, a house és a techno is. Jön honfitársa is, Edu Imbernon, aki egyszerre dalszerző, producer, DJ és kiadótulajdonos is, ez a sokszínűség jelenik meg az elektró-indie-house zenéiben is. Lengyelországból érkezik a house körökben egyre nagyobb névnek számító, rengeteg klubban megforduló Catz ‘N Dogz duó is, a német Anja Schneider neve pedig régóta ismerős lehet, a rádiós műsorvezető-producer-kiadó tulajdonos mára már nemzetközileg is magasan jegyzett, rendkívül sokoldalú DJ.
Henry Saiz – Dystopian (Original Mix) [Suara]
Beatport: https://pro.beatport.com/release/night-cult-ep/1712715 Beatport Streaming: https://www.beatport.com/suaraofficial/tracks/mokupydahzhr/dystopian-original-mix 01 Henry Saiz- Dystopian (Original Mix) 02 Henry Saiz – Sphynx (Original Mix) 03 Henry Saiz – Lucero Del Alba (Original Mix) After the great debut release on Suara in 2014, Henry Saiz, one of the most talented Spanish electronic music artists, returns to the kitties family.
Ahogy a Nagyszínpad programjának vége, indulnak a hajnalig tartó afterpartik az Elrow rezidens DJ-ivel. Itt lesz Zamárdiban Bastian Bux, De La Swing, Eddy M, Mario Biani és Toni Varga is.
Részletek, jegyvásárlás a Soundra erre.