Idén is lesz Petőfi Zenei Díjátadó a VOLT Fesztiválon

Tavaly rendezték meg először az akkori VOLT 0. napján az első Petőfi Zenei Díjátadó Gálát, természetesen hagyományteremtő szándékkal. Ennek megfelelően idén már a második adag Petőfi Zenei Díjakat adják majd át a soproni VOLT Fesztivál -1. napján, ahova ebből az alkalomból ismét a hazai zenei élet számos alakja ellátogat majd. 

pzd
PZD

Idézzük fel a tavalyi díjátadó pár pillanatát, amikor is a magyarországi zenei élet krémje látogatott el a VOLT Fesztivál egyik estéjére. Közülük a legtöbb díjat a Halott Pénz zsebelte be: ők lettek az Év együttese és az Év dalát is ők jegyezték, miközben a Wellhello-val közös Emlékszem, Sopronban lett Az év legjobb videoklipje. Rúzsa Magdit az Év női, Szabó Balázst pedig az Év férfi előadójának választották. Megosztott díjat vehetett át Freddie és a Fran Palermo – őket Az év felfedezettjének választották, Karányi az Év DJ-je, Ákos pedig az Év Koncertje díjhoz járó szobrot vihette haza. Életműdíjat kapott Bereményi Géza.

Az idei díjátadóról a közmédia élőben közvetíti majd, több platformon: TV-ben, online és a Petőfi Rádióban is. A tavalyihoz hasonló, valóban gigantikus show-ra készülnek a szervezők. A két és fél órás programban egyedi, csak itt látható koreográfiával és programmal szerepelnek hazai sztárok, de több világsztár részvételére is lehet számítani, illetve arra, hogy a gálát követően nagykoncerteknek is otthont ad majd a Petőfi Nagyszínpad a VOLTon.

Emlékeztetőül a tavalyi díjátadó legjobb pillanatai:

Petőfi Zenei Díj 2016 – Telekom VOLT Fesztivál

Összefoglaló www.volt.hu

Részletek és jelöltek hamarosan, addig is minden infó a VOLT-ról erre.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Itt a 25. VOLT aftermovie-ja Megérkezett az idei, 25. VOLT Fesztivál aftermovie-ja, ahol többek között olyan fellépők voltak jelen, mint a Linkin Park, Imagine Dragons, Martin Garrix, Ellie Goulding és sokan mások. Emlékezzünk csak! Hat nap majd' hat percben, s valahol mi is ben...
Újabb világsztárokat igazolt a VOLT Valentin nap van, a szerelmesek napja - ki ne tudná? A mi szerelmünk pedig a fesztiválozás, így örömmel adunk nektek hírt a legújabb adag VOLT fellépőkről: a 25. soproni fesztiválra érkezik idén a Pendulu, az Enter Shikari, a The Cult és még mások. S...
Sopron to do list – avagy a VOLT-on túl Hamarosan kezdetét veszi az idei Volt Fesztivál, amit mi már legalább annyira várunk, mint tüzelő kutya, hogy a drótkerítés megadja magát. Szóval nagyon. Azonban, mint immár lassan veterán szintre lépő Voltozók tudjuk nagyon jól, hogy hiába a sok rem...