Ez a nap nem szólt és nem is szólhatott másról, mint Robbie-ról. Volt ugyan más program is, a Telekomnál többek között Péterfy Borira, a Nagyszínpadnál pedig az Irie Maffiára lehetett megörülni a show előtt. Talán az LGT napon, de még akkor sem, láttam ekkora tömeget, mint tegnap.
A bejutás és beengedés a megasztáros körülményeket tekintve, dicséretet érdemel, mindössze megint a VIP/Guest soron torlódtak a céges rokonok és gyerekeik. Panasz nem lehetett magyar szóra, gyakorlatilag a Papp László Sportaréna éves bérletével és páholyával rendelkező közönsége aka Micheal Bublé baráti kör tette tiszteletét. Annak minden tigris és ocelot mintás, platform cipős, két jegy majdnem 47 ezer bevonulásával a vörös szőnyegen, szürke porban. Asszonkámmal úgy kerülgettük az orrnyálkahártyánkat megcsavaró Gucci parfümfelhőket, mint X szárnyúak az aszteroidákat.
A show pöcre indult, semmi csúszás. Robbie szőke séróban és Carmina Burana-val adta meg a saját magának kijáró tiszteletet. A turnéadó dallal és óriási hévvel indult a show. A második számnál már úgy gyöngyözött Robbie teste, mint a Lukács Fürdő hőemelkedéssel küzdő kabinosának, aki eltévedt a gőzben. Fellépő ruhája egy felöltő, alul meg egyfajta Jacko-s szerelés, zippzárokkal díszített nadrág, szalagokkal összekötve a térd környékén, de játszi könnyedséggel mozgott benne és nem akadt fel semmiben. Aztán ezt később fekete rakott szoknyára cserélt meg-meg mutatva oroszlános alsóját úgy pöcs és fenék tájékon. A férfi közönség cserébe egy fekete és fehér háttérénekesnő – plasztikázni sem lehetne szebbet -, 80 C-s cicijének domborulatain mulathatta az időt.
A másfél órás, fesztiválra szabott program vegyesen úgy fifty-fifty tartalmazott saját és már mások által naggyá tett számokat. Talán a U2 I still haven’t found what i’m looking for-ján kívül olyanoktól énekel(t), aki már feloszlottak, meghaltak, vagy meg fognak halni, vagy épp pedofíliával vádolják , de legalábbis nem aktívak. Robbie egyfajta letéteményesének érzi magát, hogy előadja ezeket a másokat által jegyzett, elsősorban szigetországi dalokat. Ebben persze van némi tét nélküliség is, ziccer, mert ha még nem is tudta minden rajongó, hogy melyik együttesnek a számát énekli épp Robbie, akkor is álmából felkeltve bárki folytatni tudná, mivel egy héten egyszer eredetiben lemennek a Juventus Rádióban. Oké, hogy ő a Rock Dj, de ha ez így megy ő lesz rock Guetta-ja, Guetta, pedig az EDM Robbie-ja.
Bohemain Rapsody kétségtelenül mérföldekkel jobban sikerült neki, mint Kanye West-nek legutóbb a Glastonbury-n. De az is kiderült egyúttal, hogy hangja nem mindig bírja el a terjedelemváltásokat vagy kevés hozzá, mint Andy Vajna Dobó Katához. Az első harmad swing blokkjában, amikor fehér kesztyűben Cab Calloway klasszikusát a Minnie The Moocher-t idézte meg derült ki igazán, hogy nem tudta betölteni a teret, és nem érte el azt a hatást, amit lehetett volna, még akkor sem ha a közönség vevő volt a válaszolgatós énekeltetésre. És van ugye az a szabály, ha nem ütöd meg vagy nem léped túl azt a szintet, amit az eredeti előadó, akkor hagyd meg olyanak, akinek ez könnyen menni fog. Saját számaiban inkább mozgott otthonosan, hitelesen, egy playback rap betétet leszámítva, és csak olykor csúszott át hamiskásba, de ezt meg tudjuk be az irtózatos meleg zavaró tényezőjének. (Fotóztunk Nektek szépen nem keveset, de mivel a menedzsment csak jóváhagyott fotókat engedélyez így azokat megmutatni sajnos nem tudjuk.)
Akkor mi volt jó? Egyébként mindent elkövetett Mr. Williams, hogy egy patent show dobjon oda. Láthatóan élvezte a műsort. Lejött a közönség közé többször is, elkérte saját önéletrajzát, amit egy lányzó dedikálás erős szándékával szorongatott. Mivel az nem volt hivatalos biográfia elsőre kikosarazta a Krisztinát, amiért fel is vállalta az erős füttyszót, de a She’s The One neki való és ajánlásával korrigált. Majd felolvasott életművéből, hogy méretes a farka és jobban tolja az ágyban, mint Justin Timberlake, és poénból Bruno Mars-ként autogramozta az iratot. Majd Krisztinát színpadra hívta a Candy címűnél, így emelve dave grohl-i jófej magasságokba magát. Tapsoltatott, jól (begyakorolt) poénokat nyomot, kiváló zenészekkel dolgozik együtt, volt pár fucking-os kijelentése, amire ugye mindig ováció a válasz. Majd kifigurázta saját testsúlyát, alkohol problémáit, élcelődött Take That-es múltján, majd erős rágózás és a letörölhetetlen bruce willis-i kaján vigyor mellett kijelentette, hogy ő egy internesönel szupersztár. És nagyon kellett őt gyűlölni hozzá, hogy ezt akkor és ott ne higgyük el neki, igen, hitelesen tolja a kedves büdös bunkó szerepet.
Csingász kollégám szerint, ahogy öregszik egyre jobban hasonlít Morrissey-re, lassan külön könyvet lehetne írni tahóságaiból. Nem nagyon ismer olyan világsztárt, aki jó egy órát szoknyában és sportcipőben mulattat nyolcvanezer embert.
Végezetül. Ott voltam, láttam, klassz volt, és kétségtelenül át is ragadt rám asszonkám jókedve, de el kellene telnie jó pár évnek, hogy ugyanerre a show-ra újra kíváncsi legyek. Azért jár a nyolc pont a tegnapi napért.
az elhangzott dalok:
O Robbie(sung to the tune of O Fortuna)Let Me Entertain YouRock DJMonsoonCome Undone(with „I Still Haven’t Found… more )The Road to MandalayMinnie the Moocher(Cab Calloway and His Orchestra cover)Ignition(R. Kelly cover)She’s the One(World Party cover)Feel / Angels / WonderwallSupremeWe Will Rock You / I Love Rock ‘n’ RollCandyFeelMillennium(with „Royals” snippet intro… more )Kids(with „Whole Lotta Love” riff intro)Bohemian Rhapsody(Queen cover)AngelsMy Way(Claude François cover)