Be kell őket még egyáltalán mutatni valakinek? Harminc éve tolják ugyanis. Itthon húsz éve ismerhetjük őket, de az sem kevés. Fiatal olvasóink számára azért elhelyezzük az idei PaFére érkező The Offspring-et a nagy zenei képes könyvben.
Az első generációs punkot a társadalmi problémák, mint munkanélküliség, pénztelenség ellen való küzdelem meg az anarchia ismételgetése jellemzett, amit csóró, szakadt zenészek és nem túl kifinomult szövegek és ajtóék egyszerűségű dobritmus kísért. Rajongóinknak egykoron, a tarajos kéregetőnek a Moszkván még két forintot sem szívesen adott az ember, mert félt egy sallertől, – van sapka nincs sapka alapon -, a ’90-es évek elején a műfaj gyökeresen átalakult, megjelent a pop punk vagy ál-punk. Az olyasféle, amit a Green Day és a The Offspring tolt (majd a később, a vérfrissítőnek számító Blink 182 vagy a Sum 41).
Itt is az elegem van mindenből rebellis felfogás a jellemző, de itt már inkább hol a csajokból, hol a szüzességből, esetleg a fesztiválra pénzt nem adó szülőkből van tele a puttonya a műfajnak. A recept nem változik, de már szelídültek a célok. Már senki nem akar komolyabb célzott politikai üzenetet közvetíteni vagy szétb@szni az egész világot, max egy pláza, mint a globalizáció jelképének kirakatát. Legnagyobb problémájuk mindössze annyi, hogy a házibulin elfogyott az ingyen pi(n)a. Inkább píszík, mintsem taplók, sőt kifejezetten vidámak, barátságosak és rendben vannak a világgal. A punk tehát valóban nem halt meg csak egy része kicsit átalakult, ők pedig ennek a jóléti amerikai társadalomnak a gyermekei, akik a ’90-es évek eleje-közepén még igen jól (vagy a mostaninál biztosan hatékonyabban) működő lemezkiadókon és az Music Television-on keresztül lettek világhírűek. Ezért is emlékszünk még rájuk és jutnak még mindig első blikkre eszünkbe, ha fesztiválról van szó. Amikor még ők uralták a zenei bizniszt, még tudtuk ki van kiírva egy klip elején. Ezek a zenészek már több millió darabos lemezeladással a hátuk mögött lettek atom gazdagok. Ezt a sajtóbéli megbélyegzést Dexter Holland énekes is jól ismeri, és egyébként pont lesz@rja; magát és zenéjének szellemiségét ettől ő még punknak fémjelzi és nem rock zenének. Bár tény, hogy zenei témáik nem kis rokonságot mutatnak a post-hardcore-ral.
Amit az Offspring játszik az inkább igazi buli zene, de abból a prémium minőség, a legjobb fajta. Zenéjük gyors és ütemes, de ami fontos elképesztően dallamos és éneklősre kidolgozott. Rajongóik között így megtaláljuk a deszkás ruházatú, old school stílusú srácokat, nyakukban a fesztiválok rózsaszín gumicsizmás tündérkéivel, meg a hozzám hasonló középkorú bölcsészeit. Legnagyobb slágereik felett még mindig nem járt el az idő, a mai napig rock discok ikonikus darabajainak számítanak. 2012-es albumuk bizonyítja, hogy van még tűz a srácokban. Aki tehát ki akar lépni a hétköznapokból és szeretne egy valódi felejthetetlen estét, ne hagyja ki az Offspring-et a nyolcadik PaFén! Keep ’em Separeted!
Az alábbi nyálcsorgató felvétel pedig nem egy kert végében felhúzott stadionban készült, de nem ám! Klikk!
Jegyet meg itten vegyél: