Ide nézz, körbevezetlek; kiválasztod, oda mész, tartok veled – hétvégi programajánló

Ezen a héten is folytatódik hétvégi programajánló sorozatunk, igyekeztünk megint összeszedni a legjobb bulikat nektek. Természetesen megint túlnyomó többségben vannak a fővárosi partyk, azonban most igyekeztünk a vidékieknek is kedvében járni, összeszedtük országszerte a legjobbnak ígérkező bulikat:

Na haladjunk csak szépen sorba:

Friday i’m in love, azaz nézzük, a hét utolsó munkanapja mit tartogat számunkra a fővárosban és azon kívül is. Kezdjünk most Budapesttel, jobban mondva a várost átszelő folyóval, azaz a Dunával, azon is az A38-as hajóval, ahol egy különleges születésnapi buli alakul, méghozzá Mátyás Attila 50. születésnapi koncertje, ami már egy kisebb fesztivállal is felér. Egy este, négy zenekar és mind a négy Mátyás Attilához köthető, színpadra lépési sorrendben: Mátyás Attila Band, Agnus Dei, Sex Action, majd végezetül a F.O.System. Miket beszélek, a bulinak ezzel koránt sem lesz vége, az élő koncertek után kezdődik a rock mulatság kifulladásig DJ Ozsee-val. Hogy maradjunk nagyjából ezen a zenei vonalon a Dürer Kert is dübörögni fog, mert immáron a negyedik Killing-Billy fesztivált rendezik meg idén. Fellép majd a legendás magyar Gorilla, a Wild Rhythm Smokers, a Gutting Revue, a powe surf stílus legnépszerűbb zenekara, a Razorblades, és a magyar Oxygen Dogs. Nem elhanyagolható az sem, hogy a belépő mindössze 500 forint, és az is leiható. A Gozsdu Manó Klub házatája se marad hangtalanul, itt negyed tíztől a Cloud9+ fog zajongani, érdemes időbe ideérni, hisz a férőhelyek korlátozottak. Ha esetleg véletlenül nem ismernéd a zenekart, mondom esetleg véletlenül, akkor elárulom neked, hogy kik is ők. A zenekarnak van egy sajátossága, az élőhangszeres rock/hip-hop zenét ötvözik az elektronikus drum and bass és dubstep elemekkel, a dallamos ének témák keverednek a dinamikus rappel, így alkotva egy különleges elegyet. Ha már szóba jött a hip-hop, folytassuk is ezen a vonalon tovább. A helyszín Trafó este nyolc óra, ahol a II. Országos Egyéni Slam Poetry Bajnokságot rendezik, egyébként a klub már nem először ad otthont ilyen bajnokságnak, szóval a Trafóba dübörög a slam! Az eseményt az est elmaradhatatlan házigazdái, Mavrák Kata „Hugee” és Németh Péter „Zeek” moderálják, míg az Amoeba trió felel a zenei internezzokért, a Kiégő Izzók pedig a látványért. Vajon Saiid megvédi trónusát vagy idén át kell adnia helyét másnak, ez pénteken biztosan kiderül.

Na, de léceljünk is le a fővárosból és nézzük az országos lehetőségeket. Igen ám, mert nem csak Budapesten lehet jókat tombolni, főleg úgy, hogy az őszi klubturnék közepén járunk. Egy biztos, jó koncert nélkül senki sem marad a hétvégén. Első képzeletbeli állomásunk Sopron, ahol pénteken elstartol a Bezzegakurvabeckek formáció klubturnéja, mely csak néhány szórakozóhely színpadán fog megfordulni. Este nyolckor a Hangár Music Garden megnyitja kapuit a koncertre érkezők előtt, többek között előttem is. Cirka 70km-rel délebbre, a hűség városát elhagyva Szombathelyre érkezünk. A Savaria mozi aulájában a Kozmosz alapozza a hangulatot, majd Papp Szabiék lépnek a színpadra, azaz a Supernem, őket követi a 20 éve tevékenykedő Alvin és a Mókusok. Itt meg nem állva, párhuzamos idősíkokba mozgolódva, eljuthatunk mediterrániába, Baranya megye székhelyére, Pécsre. A Pécsi Est Caféba dübörögni fog a rock, a Csak A Zene Turné egyik állomása, helyszíne lesz ez. Az est menete valahogy így fog kinézni: hatkor nyílnak a kapuk, fél héttől a Sunset fog minket ráhangolni az estére, ezt tovább fokozza a Csakazértis, hogy nagyobb hévvel vessük bele magunkat egy jó Junkies koncertbe, majd utána pedig záró akkordként a Depresszióba. Pesttől egy kőhajításnyira Péterfy Bori & Love Band-be botolhatunk, ha éppen a gödöllői Trafo Klub környékén járunk, sőt ha biztosra szeretnénk menni, akkor jegyet is váltunk. Szegediek sem maradnak program nélkül, hisz nem csak pénteken, de már csütörtökön is járhatnak Quimby koncertre, mert igen, kettő, azaz kettő koncertet adnak a két nap alatt a rajongók nagy örömére. Az Északi-középhegységben barangolva halakra lelhetünk, méghozzá ingyen. Miskolcon a Helynekembe (azért hallod az áthallást mi? helynekem – heineken höhö) Konzervzene lemezbemutató a FISH!-től, ja és igen, igaz, hogy totál ingyér’.

Elfáradt a teste, szóval inkább lefeküdt aludni…reggel miután hazaért a buliból. De tudja új nap, és ez épp szombat, amit persze még jó, hogy nem otthon fogja tölteni, legalábbis az estét nem. Nem, Te se fogsz otthon ülni és tévét nézni töksötétbe, vagy mondjuk Bridget Jones naplója maratont tartani.

Itt a szombat frissen, üdén, na jó ezt én se hiszem el.. Kezdjünk most a vidéki programokkal. Kecskeméten a TEKA-ba Szabó Balázs Bandája fog zenélni, előzenekar gyanánt pedig az egyre híresebb Magidom. A Dunántúlra visszatérve a Csak A Zene Turné tovább zakatol, most a veszprémi Diákcentrumot szállják meg. A zenekarok sorrendje megegyezik a feljebb látható pénteki pécsivel, szóval, ha nem nagy baj, nem ismételgetném magam. Hasonlóan, mint a Csak A Zene Turné, úgy tovább indulnak Alvinék is Savariából Székesfehérvárra, a jubileumi koncertturné ezen állomásán is, csakúgy, mint a többin, Alvinék mellett ott lesz a Supernem és a Kozmosz is.

Megmondtam már az elején neked, hogy a klubturnékba térdig gázolunk szerencsénkre. Így a FISH! is buszba pattan és folytatja útját Balmazújváros felé, ahol a BAKI-ba tolnak egy baki mentes, őrületes koncertet, csak ahogyan már megszokhattuk Krisztiánéktól.

Ha valaki újra Sopron felé jár, az menjen a Hangárba, hisz a The Carbonfools fog zenélni. A belépő helyszínen ezernyolcszáz, már ha nem ingyen mész, mert éppen megnyerted a belépőt facebookon.

Délen egy különleges Magashegyi Underground koncert várható Beck Zolival megspékelve. Ott laksz, igen? A helyedbe én futnék a Pécsi Est Caféhoz, hogy időbe odaérjek még, amúgy egy Mátyás királyért bemehetsz, feltéve ha elővétes a jegyed, ha nem akkor rakj hozzá egy Lánchidas kétszázast.

Látom a szemeden, hogy sajnálod, hogy pesti vagy és mi mindenből maradsz ki, de ne sírj, de tényleg. Mutatok neked olyat, hogy jobb kedvre derülsz tőle egyszerre. Úgy látszik vonz a Petőfi híd környéke, A38-as hajón járunk újra, szombaton a Compact Disco táncoltat meg minket. Esetleg, ha nyugisabb eseményre vágynál, menj a Mika Tivadar Fogadóba, itt találkozhatsz Kardos-Horváth Janóval (Kafkaz). Esetleg hírhedt Ákos fanatikus vagy, akkor ez egy piros betűs ünnep lesz számodra, karikázd be jól, de el ne felejtsd odaírni, hogy MüPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, még a végén nem találsz oda. Ákos húsz éve jelentette meg első, Karcolatok című szólóalbumát. Ennek apropóján ad két egymást követő napon (így vasárnap sem maradunk zenés est nélkül hiphiphurrá) jubileumi koncerteket. Ezeken az esteken az első album valamennyi dala elhangzik, valamint jól ismert Ákos-slágerek is megszólalnak mai, korszerű, akusztikus hangszerelésben, ez igazán izgalmasnak ígérkezik.

Ötlettáram zárul a hétvégére tekintve, ha csak simán bulizni szeretnél egyet irány valamelyik Morrison’s, esetleg Corvintető, Instant, Doboz, de ezt te úgyis jobban tudod nálam.