Rockabilly duettel debütál Péterfy Bori a ZP-ben

Vadonatúj dallal érkezik a Zöld Pardon színpadára Péterfy Bori & Love Band. Az énekesnő egy egészen új oldaláról mutatkozik be június 28-án, pénteken este, és ebben Magyarország leghíresebb rockabilly csapata, a Mystery Gang lesz lesz a segítségére.

400575_10152772861885006_1661712298_n

Nem ez az első alkalom, hogy az egyik legnépszerűbb magyar underground díva eleget tesz egy-egy felkérésnek, hogy hangját és arcát adja különböző stílusú előadók dalaihoz, gondoljunk csak Zagar elsöprő sikerű „Wings Of Love”-jára, vagy a Soerii és Poolek „Maximális Extázis” című partyhimnuszára. Azonban most egészen más vizekre evezve, egy kis időutazással a rockabilly műfajban próbálja majd ki magát, és ennek mindenki szemtanúja lehet június 28-án, a Zöld Pardonban.

– Egy fesztiválon látott minket először élőben Egri Peti, a Mystery Gang énekes/gitárosa, ezt követően megkeresett és elmondta, hogy ő mennyire el tud képzelni engem, mint ’50-es évekbeli rockabilly énekesnőt, majd megkérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha csinálnánk közösen egy számot. Természetesen nagyon tetszett az ötlet és örömmel vállaltam a felkérést. A végeredményre pedig nagyon büszke vagyok, szerintem szuper dalt hoztunk össze. – mondta Bori a duettről.

A „Gitár peng az éjszakában” című számot már bárki meghallgathatja a világhálón és lassan remélhetőleg a rádiók is a műsorukra tűzik majd. Viszont élőben először a Zöld Pardonban hallhatja majd a közönség, és az is lehet, hogy ebben a formában jó ideig utoljára is.

– Igazán különleges alkalom lesz a ZP-s buli, mivel a duettek esetében majdnem mindig kivitelezhetetlen, hogy a két előadó egyszerre legyen egy helyszínen, ám most a véletlen úgy hozta, hogy a Mystery Gang-es fiúknak aznap pont nincsen koncertjük, így csatlakoznak hozzánk és közösen fogjuk előadni az új dalunkat. További újdonság, hogy a legutóbbi „Fehér éjszakák” című lemezünk még több dalát beépítettük a repertoárunkba, hiszen azt gondoljuk, hogy az eddigi legkiforrottabb, legérettebb, legjobb lemezünket készítettük el. De persze annak sem kell csalódnia, aki a régebbi, ismertebb számokra kíváncsi, hiszen azok sem maradhatnak ki a programunkból. Nagyon várjuk már a koncertet, a zenekar az eddigi legjobb időszakát éli, csak úgy sugárzunk, és szeretnénk, ha ez június 28-án, pénteken este átragadna a Zöld Pardon közönségére is. – tette hozzá az énekesnő. 

A belépő a koncertre 600 Ft lesz.

Az esemény meghívója:

https://www.facebook.com/events/198530470296885/

Részletek:

http://www.zp.hu/

https://www.facebook.com/zoldpardon/

http://peterfybori.hu/

https://www.facebook.com/peterfybori