Vadászat? A régi, az igazi? Hogyhogy? (Jó) pár éve ott ültem azon a Hobó klubon, ahol ő épp azt magyarázta, hogy unja a régi számokat, hogy minden koncerten a Vadászatot várja tőle a közönség, mikor neki még annyi, de annyi megvalósítandó terve van. Régen volt ez, talán több is már mint 10 éve. Azóta akár meg is jöhetett a kedve ahhoz, hogy újrajátssza az egészet.
Az este a Tünet együttes produkciójával, a Nylon revüvel kezdődött. Komolyan mondom, a kollekcióban volt két, három igazán figyelemreméltó darab. Tessék csak megnézni a képeket!
Lehetett volna tökéletes az este, de sajnos nem volt az. Nem azért, mert nem volt ott Tátrai Póka mellett a színpadon – kulcscsont törés és láz okán -, hiszen a zenészek igazán nagyszerűek voltak. Csak Hobó volt tökéletesen dekoncentrált. Hiába a versek, ha az előadó folyamatosan bakizik még a képernyőről olvasott szöveg esetében is. Talán nem kellene már Hobótól ugyanazt várni mint régen – szerintem de! Mert ő A Hobó, aki igényes önmagára és ha színpadra áll akkor azt azért teszi, mert tudja, képes mindarra amit nyújtani szokott -, hisz ő is öregszik, de ennél akkor is többet kell nyújtani. Mert bár a közönség hálás minden régi dologért, örömmel énekel a bohóccal, örömmel nyugtázza, ha a régi forgatókönyv szerint mennek a dolgok, de erre a hálára építeni egy koncertet nem lehet. Főleg nem, ha a Vadászatról van szó.
Sajnos ez az este egy Vadászat hakni volt inkább, mint komoly fellépés, és ez a minősítés – sajnos ezt kell mondjam – elsősorban Hobó produkciójára vonatkozik. A koncert legjobb része a Vészbanyák dala volt, melyet nélküle adtak elő a többiek.
Kár volt ezért a Vadászatért.
A koncert után a Park nosztalgikus zenékkel igyekezett még marasztalni a közönség táncosabb lábú felét, mérsékelt sikerrel. Mindenesetre én pár szám erejéig beálltam a táncolók közé, majd 11 körül elindultam, hogy egy éjjel-nappal nyitva tartó hiperben elintézzem a hétvégi bevásárlást.