A 2012-es nyár 10 legizgalmasabb fesztiválkoncertje!

Ugyan még várjuk – és fognak is jönni – izgalmas zenekarok, nagy nevek a hazai fesztiválokra, azonban így április közepén már össze lehet szedni 10 olyan produkciót, amin a részvétel kötelező. A címben szándékosan nem a „legjobb” jelzőt használtuk, már csak azért sem, mert ugyebár egy koncertet a közönség és az utókor minősít, és bizony az elmúlt években is voltak erre felé nagy lebőgések, erőletett, nyári melegben elkábuló haknik. Mi ezektől a buliktól várjuk legkevésbé, hogy csalódást okoznak, és eme összeállítással egyszerre igyekszünk kedvet csinálni olvasóink számára az élet értelmeihez, a fesztiválokhoz, és kívánunk kellemes húsvéti ünnepeket! (Hátha valakinek Sziget bérletet tojt a nyúl).

Az egyáltalán nem meglepő, hogy a listát a „Sziget-istálló” uralja, az viszont annál inkább, hogy az első helyet jelenleg a VOLT, a „kistestvér” birtokolja. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lábadt volna könnybe a szemem, mikor a Sziget lineup-jából csemegéztem. Dehogynem, sőt, megkockáztatnám, hogy az elmúlt évek legerősebb Szigetére készülhetünk (persze ebbe nyilván belejátszik a 20 éves jubileum is). A Hegyalja egyenlőre csalódás, igaz, hogy ez mindig is rockfesztivál volt és a keményebb vonalat képviselték, de az idei felhozatal ijesztően egyoldalúnak tűnik: death metal, hardcore, grindcore, industrial, stb. Ott egyedül a Parov Stelar és a Pendulum, amely kiemelkedik a metálistenek közül ,de őket már ezredszerre láthatjuk, hallhatjuk, szóval kihagytam őket. Azért egy fellépőt onnan is beszorítottam a listára, hogy kiket, azt lássuk is!

10. Enter Shikari – Hegyalja Fesztivál, július 21

A brit NME által néhány éve széthype-olt zenekar a metál (mi más) és rockzenét keveri elektronikával. Stílusuk meghatározása: trancecore. Érdekes… Fellépéseikre talán gyenge kifejezés az, hogy „erőteljes”. Nem rég játszottak Budapesten az A38-on, ott a magyar rajongók megbizonyosodhattak róla, milyen is egy őrült buli a srácok tolmácsolásában. Külön érdekesség, hogy a zenekar már új lemezével érkezik Tokajba, mely Flash Flood of Colour címmel jelent meg nemrég. (Sőt, az is fura, hogy a zenekar honlapját böngészve láttam meg, hogy a VOLT-on is fellépnek június 30-án)

9. The Pogues- Sziget, augusztus 11

Azoknak, akik nem igazán hallottak a The Poguesról, annyit mondanék, hogy Firkin. Természetesen óriási különbség van a két zenekar között (életkorban, stílusban, népszerűségben, stb.) de azért az letagadhatatlan, hogy minden becsületes ír folk-punk zenét játszó bandára hatást gyakorolt az immár 30 éves csapat. A zenekar híres arról, hogy szeret feloszlani, majd újraegyesülni, remélhetőleg a Szigetig együtt maradnak.

8. Gossip- Balaton Sound, július 13.

Beth Ditto. BETH Ditto. BETH DITTO. A Gossip énekesnője megkerülhetetlen figurája korunk zenei közvéleményének. A hölgynek olyan színpadi jelenléte és olyan, semmivel sem összehasonlíthatatlan stílusa van, hogy a fal adja a másikat. De természetesen a sikerhez szükség van jó zenére, amit a Gossip másik két tagja „adagol” is a Ditto alá. Könnyen táncolható dalok jellemzik a zenekart, és mielőtt kétségbe esne a Kedves Olvasó, hogy életében nem hallott a Gossipról, megjegyeznénk, hogy a zseniális Skins sorozat zenéjét is ők szerezték.

7. The Vaccines- Sziget, augusztus 10.

Őket kiáltották ki a rock zene megmentőinek tavaly. Az NME az Arctic Monkeys óta nem nyomott senkit ennyire az olvasók arcába. Aztán kijöttek egy közepes lemezzel (What Did You Expect From The Vaccines). Viszont lendületük nem tört meg, ugyanis a debütlemezre azért sikerült 2-3 olyan slágert rápakolni, amit valószínűleg még jövő nyáron is nyomatni fog az összes indie rádió. Nem érdemtelenül, a The Vaccines egy laza rock and roll zenekar, amely ugyan nem vállal sokat, de azt maradéktalanul teljesíti. Sodró rock and roll és seggrázás.

6. Animal Collective, Balaton Sound, július 15.

Az Animal Collective zenéje a pszichedelikusnál is pszichedelikusabb. Nagyjából olyan, mintha egy turmixgépbe dobálnánk egy marék színes legót, egy fél üveg abszintot, elektronikai lemezeket a legkülönbözőbb korokból valamint nagyjából két marék legkülönbözőbb színű, formájú, fajtájú és halmazállapotú tudatmódosítót. Előre figyelmeztetnénk a lakossági (Guetta) diszkó szerelmeseit: ez az electro nem az az electro! Cserébe viszont ez hallgatható, sőt mondhatni egy Animal Collective koncert utazás a koponyánk ( és a 4 srác koponyája) körül.

5. Placebo- Sziget, augusztus 8.

Brain Molkoék lassan hazajárnak a Szigetre. Adtak már nagyon meggyőző és elég ciki koncertet is. 2009-es Battle For The Sun lemezük óta ígérgetik a legújabbat, elvileg a Szigetig megjelenik. Mi ebben annyira nem vagyunk biztosak. Azt viszont tudjuk, hogy a Placebo eddig már megírt néhány megkerülhetetlen dalt, amire ugyan legszívesebben az ereit vágná fel az ember, de hát ugye van olyan hangulat is a világon. Ezért megvetni nem vetjük meg őket, sőt, szívesen felülünk velük századszorra is a nosztalgia járatra és énekeljük az Every Me, Every You-t. De azért figyelmeztetném őket, hogy a rajongás és a kincstári optimizmus is elfogy egyszer és akkor …

4.Iggy and the Stooges, Volt Fesztivál, június 30.

Iggyt nem kell bemutatni senkinek. Valószínűleg a Sátánnak sem, mert nyilván már találkoztak (ha nem rokonok) és kötöttek valamiféle egyezséget, amely alapján ez a fickó túlélt MINDENT. Iggy, Ozzy, Richards. Mi a közös bennük? Az, hogy 30 éve nem hittük volna, hogy 2012-ben még róluk fogunk beszélni. Pedig ez így van, és akármilyen öreg is Iggy Pop, egyszerűen nem teheti meg az ember, hogy ne menjen el és nézze meg élőben. Ki tudja mikor jön felénk legközelebb. Talán 2034-ben a legújabb lemeze kapcsán. Ő tuti ott lesz. Na de mi?

3. The XX- Sziget, ???

Ők 2009-ben törtek be cím nélküli első lemezükkel. A The XX-ről elmondható az, ami kevés zenekarról az elmúlt pár évtizedben. Új színt hoztak a popzenébe. Még akkor is ha ez a szín a szürke, vagy inkább a fekete-fehér. Minimalista, melankolikus dalaikat szívesen hallgatta az ember egy bögre kakaóval a kandalló előtt, érdekes lesz az augusztusi hőségben szemlélni koncertjüket. Mi mindenesetre megelőlegezzük nekik a bizalmat, mert olyan atmoszférát teremtettek hálószobáinkban, nappaliainkban, amellyel azelőtt nem találkoztunk soha.

2. The Stone Roses- Sziget, ???

Már szinte el is felejtettük, hogy ők is jönnek, olyan régen jelentették be koncertjüket. Pedig hát nem akármilyen előadóról van szó,a Stone Roses a ’90-es évek legfontosabb gitárpop zenekara, amely rengeteg zenekarnak ágyazott meg és mutatott utat az ezredfordulón. Ian Brown semmivel sem összetéveszthetetlen énekhangja, és szintén egyedülálló szövegei mellett azért is érdekes eljövetelük, mert idén alakultak újjá. A híradások szerint koncertről koncertre egyre jobbak, újra működik a kémia a zenészek között, szóval jöjjenek hát, mi tárt karokkal (és némi nosztalgiaérzéssel) várjuk őket!

1. Faith No More – VOLT Fesztivál – június 28.

No igen, a Faith No More. Minden bizonnyal a VOLT Fesztivál valaha volt legnagyobb nevei ők. Róluk olyat nehéz írni, amit még nem írt le senki. Igen, Mike Patton a 2009-es Szigeten megevett egy cipőfűzőt aztán visszaokádta. Igen, az az ember nem normális, egy ön-és közveszélyes őrült. De igen, csináltak legalább 4 utánozhatatlan, zseniális és tökéletes lemezt. És igen, adtak 3 éve olyan koncertet, hogy azóta nem tértünk magunkhoz. És igen, lassan az 5 X-et tapossák. Na de kit érdekel???

A lista veszélyesen szubjektív, illetve mivel még nagyon sok fesztivál programja nem állt össze, viszonylag kezdetleges is. Amint minden biztossá válik, talán jelentkezünk a folytatással. Vagy írunk egy hasonló listát a kisebb fesztiválokkal, esetleg magyar zenekarokkal kapcsolatban. Addig is tessék velünk vitatkozni a kommentekben, vagy Facebookon, itt: http://www.facebook.com/fesztblog

4 thoughts on “A 2012-es nyár 10 legizgalmasabb fesztiválkoncertje!

  1. gulliverfoyle

    Kis helyesbítés: Az Enter Shikari van már 7 hónapja is, hogy nálunk voltak, és nem a Dürer Kertben, hanem az A38-on.

  2. gulliverfoyle

    Ja és nem „Flash Food Of Colour”, hanem „A Flash Flood Of Colour” a lemezük címe… 😛

  3. norberecz

    az enter shikari a hegyalján lesz állat!!! ott leszek, a fejünket fogják leszedni!

  4. Csingász

    gulliverfoyle: igazad van. igazad van (elgépeltem). köszi!

Comments are closed.