Legnagyobb önálló koncertjére készül a Brains – JÁTÉK!

Pályafutása legnagyobb önálló koncertjét adja a Brains március 10-én a Dürlin Budapest színpadán. A drum and bass, hip-hop, dubstep, rock és ragga elemeket vegyítő zenekar több órás táncos bulit és lehengerlő látványt ígér a rajongóknak, ráadásul a hajtás után megtudhatod, hogyan nyerhetsz páros belépőt az eseményre!

A hazai party kultúra egyik legnépszerűbb élőzenekara, a Brains az eddigi legnagyobb önálló koncertjére készül. A csapat március 10-én, szombaton este 8-tól a főváros új szórakozóhelye, az Ajtósi Dürer sor 19-21. szám alatt található Dürlin Budapest színpadát veszi birtokba, hogy csúcsra járassa a hétvégi hangulatot.

– Erős tornaóra várható, hiszen nem lesz belassulás. Több órás, pörgős, táncolós bulit tartunk, ahol játszani fogjuk a tavaly megjelent Refresh The Style című lemezünk anyagát és a régebbi számainkat is. Az egész olyan lesz, mint egy nagy eklektikus, elektronikus zenei party. A hangzást egyedülálló látvánnyal, az egész színpadot uraló LED-fallal tesszük teljessé, amelyen az erre az alkalomra készülő installáció fut majd – mondta a Brains frontembere, MC Columbo.

A Brains vendége MC Zeek lesz, a koncert előtt és után pedig két dj, Jumo Daddy és Wondawulf tekeri a potmétereket. A jegyek elővételben 1300, a koncert napján és a helyszínen pedig 1600 forintba kerülnek. A zenekar fergeteges hangulatú fellépéseivel a vidéki nagyvárosokban élő rajongók is találkozhatnak, hiszen a Brains február közepétől május közepéig számos helyen ad koncertet. A tavaszi turné egyik kiemelt állomása Debrecen, ahol április 20-án a Lovardában robbantják a partybombát a fiúk.

A Brains 1994-ben alakult Szentendrén, de a folyamatos változások és tagcserék után csak 2010-re nyerte el véglegesnek tekinthető formáját. A jelenlegi ötfős zenekar tavaly év elején készítette el eddigi legjobb, legfrissebb, legdirektebb, legpartiképesebb hangzású nagylemezét, a Refresh The Style-t.  A csapat az év végén remix pályázatot hirdetett, amelyre csaknem száz feldolgozás érkezett. A Brains emellett felkért néhány naprakész külföldi előadót is, hogy készítsék el egy általuk kiválasztott dal remixét. Így került a lemezre az ausztrál moombahton király Nick Thayer, a Skrillex kisöccse néven becézett amerikai Bassex, a francia globalbass úttörője Flore és hazánk színeiben az Irie Maffia egyik producere, Jumo Daddy egy-egy feldolgozása.

JÁTÉK!

Nyerj páros jegyet a Brains március 10-i koncertjére! Ehhez nem kell mást tenned, mint likeolnod a Fesztblog Facebook oldalát (link erre), és megosztanod az ott található bejegyzést erről a cikkről! Sorsolás péntek este nyolc óra után!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Újabb Kunk játék! Válaszolj helyesen, ha ingyen akarsz buliba menni!... Igen, mert hát ugye kérdésnek is kell lennie. Ami pediglen a következő: Németország melyik részéről származik Justin Faust barátunk? a) Bajorország b) Mecklenburg–Elő-Pomeránia c) Türingia A szabályok a szokásosak: a választ a neveddel a jatek@fre...
A Brains is beszáll a szuperhős-bizniszbe Harmadszor hívja rajongóit önálló budapesti nagykoncertre hazánk legsikeresebb élő elektronikus zenei produkciója, a Brains. A srácok a két teltházas koncert után harmadszor is hatalmas bulit ígérnek minden korábbinál látványosabb színpad- és vetítés...
PAFE – felemás szombat Azt hiszem, a szombati PaFés esténkre, mely már a harmadik volt az idei fesztiválon (az első kettőről  itt olvashattok) a legjobb szó talán a felemás. Voltak kellemes csalódások és igencsak ciki koncertek is, nézzük is őket szépen, sorban. Érkezésün...