Budapest Art Fair – nem mű élvezet

A világ legnagyobb művészeti központjainak – Berlin, Párizs, London, New York, Basel – művészeti vásárai mellett november 25-28 között Budapesten pezseg a kortárs művészeti élet. Ekkor várja látogatóit, szakavatott gyűjtőket és a művészet iránt érdeklődő laikusokat egyaránt a legsikeresebb hazai  művészeti vásár, a Budapest Art Fair, hagyományosan a Műcsarnokban.

A nagy művészeti vásárok a nemzetközi művészeti élet legfontosabb és legizgalmasabb eseményei szerte a világon. Ezen alkalmakkor a legnevesebb galériák vonultatják fel kollekcióikat, mely egyrészt a gyűjtők paradicsoma másrészt a művészet iránt érdeklődő közönség számára egy kivételes alkalom, hiszen a válogatott alkotások élvezetén túl egy pezsgő, a kívülálló számára ritkán átélhető világba csöppenhetnek bele. A művészeti vásár az a hely, ahol szakavatott műgyűjtők, múzeumigazgatók, művészek, kurátorok mellett nemritkán találkozhatunk a celebvilág legismertebb szereplőivel, akik titokban élnek gyűjtői szenvedélyüknek. A művészeti vásár az a hely, ahol a műélvezet mellett számos egyéb kiegészítő rendezvény teszi teljessé, izgalmassá és még érdekesebbé a vásár pár napját. Ünnep ez műértőnek és az érdeklődő műélvezőnek egyaránt.

Legismertebb vásárok, a maastrichti vásár, az Art Basel, a New York-i Armory Show, a berlini Art Forum, Isztambulban a Biennálé, a londoni Frieze Art fair és a párizsi FIAC mellett évek óta Budapest is része ennek a vérkeringésnek, azért is, mert a hazai galériák sikerrel szerepelnek e nagy presztízsű vásárokon is. A Budapest Art Fair vezetői tizenhét év Antik Enteriőr vásárszervezési gyakorlattal, immár ötödik éve hogy Budapestet is felrajzolták világ művészeti vásárainak térképére, s ma már a nemzetközileg is jegyzett hazai eseményen – a honi galériák mellett – jeles európai kiállítótermek is képviseltetik magukat.

A Budapest Art Fair idén a művészettörténet egyik legdinamikusabb, legizgalmasabb korszakát bemutató modern illetve kortárs képzőművészeti alkotásokat vonultatja fel számos kiegészítő programmal övezve. Itt lesz az 1920-30-as évek orosz fotográfiai termésének legjava:  Alexander Rodchenko és kortársainak nyolcvan, eredeti negatívokról, készített nagyítását a Műcsarnok egy önálló termében rendezett kiállítás mutatja majd be. Az anyagot folyamatos filmvetítés egészíti ki Rodchenko portréjával. Még egy filmkülönlegességet hoz a vásár, a szombat esti film+koktél keretében a new yorki galériás kör szerelmi gabalyodásairól szóló Untitled első hazai vetítésével. A szakmai események mellett kreatív gyermekfoglalkozások, tárlatvezetések gyarapítják az amúgy is gazdag programot. Felbuzdulva a tavalyi kezdeményezés sikerén idén is lesz jótékonysági aukció, és a Bátor Táborral közös szervezésben hálózsák + művészet, vagyis Éjszaka a múzeumban.