Azfeszt – második nap

Hát ezen is túl vagyunk! Mármint a második napon… Olybá tűnik, hogy a szervezők a Nagyszínpados
magyar fellépők segítségével akarják elkerülni a tematikus fesztivál
skatulyáját. Mert bár a Kaukázus és Sub Bass Monster is eléggé
rendszerkritikusak azért mégis csak távol állnak azoktól a keményebb
műfajoktól, amik az Azfeszt sava-borsát adják. De előttük még
egy stílusidegennek egyáltalán nem nevezhető magyar óriás lépett
a deszkákra! 

Az Óriás mostanság az egyik
legújabb kedvencem a hazai eresztésű rock zenekarok közül. A „Jön”
című debütáló albumuk jó példája annak, hogy hogyan lehet és
érdemes helyezkedni a populáris és a súlyosabb zenék határmezsgyéjén.
Eszement szövegek, slágergyanús dallamok kemény tálalásban, és
szinte hallható profizmus. Egy igazán ütős buli volt tehát kinézőben,
ami valahogy nem jött össze… Pedig a srácok mindent megtettek,
de vagy a közönség nem volt fogékony, vagy pedig a délután öt
órai sáv nem kedvezett a befogadásnak. Tisztességesen és hangszeres
tudásuk legjavát nyújtva adták le az anyagukat, próbáltak a közönséggel
kommunikálni és látszott, hogy ők élvezik a dolgot, de nem sikerült
megmozgatni a színpad előtti pár száz embert. Még az utolsóként
lenyomott frenetikus Kartel feldolgozás a Rossz Vér-rel sem. Van ilyen,
a srácok nem csüggednek, az A38-on jövő héten biztos jobb lesz…

A Nagyszínpad előtti terület
a következő két hazai előadó műsora alatt már aktívabb
volt, annak ellenére, hogy a Kaukázus elég lagymatagra sikeredett
a Sub Bass meg (ha kiválóan is) csak a szokásos kötelezőt hozta.
Szóval nem volt semmi meglepő.

Nem így a Kemping színpadnál, ahol

a Folkfree nevezetű formáció egész egyszerűen állva hagyott és
lenyűgözött. Már maga a felállás is kíváncsivá tett, hiszen
nem sűrűn láthatunk egyszerre egy Adidas mackós MC-t meg egy nyenyerét
(tekerőlantot) a színpadon. És az előfelvetéseim igazolódtak,
tömör egésszé összeálló eklektika, reagge, hip-hop, rock és
népzene, fergeteges lendülettel. Ez egy olyan zene amire muszáj táncolni,
és a közönség meg is tette.

Ahogy a Nagyszínpad előtti
téren az Agnostic Fronton is, bár ott kicsit másképp. Az Agnostic
Front
egy legenda. Egy legendás korszak legendás műfajának zászlóvivője.
A formáció persze már csak nyomokban tartalmazza ezt, de a lényeg
majdhogynem változatlan maradt. Lélegzetvételnyi pihenőt sem hagyva
zúdult a nyers erő, és küzdőtéren pillanatok alatt lüktető izommá
redukálódtak az emberek. Ezt csak élőben lehet, ez nem jön át
máshogy, ráadásul egy igen széles spektrumú válogatást kaptak
a rajongók senki sem lehetett csalódott a zenei aláfestést illetőleg
sem. Erős zárás volt (főleg a térdemnek), ezek után jöhet bármi
a harmadik napon…